A hüllők (Reptilia) első valódi képviselői még a földtörténet ókorában, az 540 millió éve elkezdődött, és mintegy 250 millió éve befejeződött paleozoikum idején, a karbon időszakban (350 és 300 millió év között) jelentek meg.
Az ősi hüllők törzsfejlődésében súlyos törésnek számított a földtörténet legbrutálisabb kipusztulási hulláma, a mintegy 251 millió éve történt permi kihalási esemény.
Ekkor a tengeri családok 95 %-a, a szárazföldi csoportoknak pedig közel 75%-a tűnt el az élet színpadáról:
szinte csoda, hogy a földtörténeti középkor beköszöntét jelentő triász időszak elején újraindult az élet a Földön.
A kevés megmaradt túlélőcsoport viszont a perm végi kihalás miatt megürült nagyszámú ökológiai fülkének köszönhetően viharos fejlődésnek indult, és a szárazföldi hüllőcsoportokon kívül a triász végén már jelentős diverzitást (biológiai sokféleséget) mutattak a tengereket meghódító hüllők is.
Nagyjából 230 millió éve jelentek meg az első dinoszauruszok,
amelyek viharos gyorsaságú törzsfejlődésüknek köszönhetően az egész mezozoikumot uralták.
A gerinces élővilágban ugyancsak a triász (250 és 199 millió év között) végén bukkant fel a levegőt meghódító legelső gerinces csoport, a repülő hüllők, a pteroszauruszok rendje,
amelyeknek egészen a földtörténeti középkor végéig töretlenül folytatódott a törzsfejlődésük.
Közülük kerültek ki az élővilág történetének leghatalmasabb repülő óriásai is, amelyek hossza és szárnyfesztávolsága a mai kisebb túrarepülőgépek méreteivel vetekedett.
1971-ben, a texasi Big Band Nemzeti Park területén egy addig soha nem látott hatalmas állat maradványai kerültek elő a kréta időszak legvégét jelző maastrichti emelet 68 millió éves rétegsorából.
Douglas Lawson, a leletet felfedező és leíró paleontológus már a megtalált első maradványok alapján felismerte, hogy az általa Quetzalcoatlus northropi tudományos fajnevet kapott pteroszaurida lehetett a valaha élt legnagyobb repülő élőlény.
Lawson számítása szerint az egykori repülő hüllő szárnyfesztávolsága kereken 15,9 métert tett ki.
(Lawson egyébként a mexikói tollas kígyóisten, Quetzalcōātl nevét használta fel a felfedezett új faj nemzetségének elnevezéséhez.)
A később megtalált újabb fosszíliák sok érdekes információval szolgáltak
a legendák világának hatalmas repülő sárkányait idéző állat életmódjával kapcsolatosan. Eleinte úgy gondolták, hogy más kisebb pteroszuruszokhoz hasonlóan a Quetzalcoatlus is - akárcsak a mai sirályok és albatroszfélék - a tenger felszíne fölött repülve halakra vadászhatott.
Csakhogy, amíg a legtöbb pteroszaurusz kövület sekélytengeri üledékekből került elő,
addig velük szemben a Quetzalcoatlus maradványait kivétel nélkül szárazföldi eredetű rétegekben találták meg.
Egy számítógépes modellezéssel elvégzett vizsgálat pedig bebizonyította, hogy a csaknem három méter hosszú csőr repülés közbeni vízbemártása a nagy közegellenállás miatt elviselhetetlenül nagy terhelést jelentett volna a vékony és hosszú nyak izomzata számára.
A legújabb kutatások szerint a Quetzalcoatlus merőben más életmódot folytatott, mint a többi pteroszaurida.
A Quetzalcoatlus egyik igen figyelemre méltó sajátossága, hogy a rokonaitól eltérően egyforma hosszú és arányos végtagokkal rendelkezett.
Az anatómiai struktúra számítógépes modellezése szerint a Quetzalcoatlus igen ügyesen mozoghatott a talajon. A földön a bőrszárnyakat kifeszítő karjaira, illetve lábaira támaszkodva,
és a fejét 4-5 méter magasra feltartva mozoghatott.
A rekonstrukciók alapján a talajon álló Quetzalcoatlus úgy nézhetett ki a hosszú nyaka miatt, mint egy bizarr ragadozó zsiráf.
Az állat döbbenetesen nagy koponyája, pontosabban a fogak nélküli hatalmas csőr egyértelműen a Quetzalcoatlus ragadozó életmódjára utal. Az őslény felfedezése után eleinte úgy gondolták, hogy a legtöbb pteroszauruszhoz hasonlóan halakkal és rákokkal táplálkozhatott, ez az elmélet azonban megdőlt.
A Quetzalcoatlus - úgy ahogy ma a keselyűk - jóízűen lakmározhatott az elhullott dinoszauruszok tetemeiből,
de az is bizonyos, hogy aktívan vadászott.
A félelmetes csőrök halálos veszélyt jelentettek a dinoszauruszok árnyékában vegetáló erdőlakó ősemlősök, más hüllők, sőt még a kisebb dinoszauruszok számára is.
Elképesztő látványt nyújthatott a talaj közelében vitorlázva repülő Quetzalcoatlus, amelynek árnyéka röpke pillanatra a napot is eltakarta.
Hatalmas méreteihez képest a Quetzalcoatlus testtömege csekélynek számít, az állat nem nyomhatott többet 200-250 kilogrammnál.
A rendkívül hosszú nyak arra utal, hogy a Quetzalcoatlus kevés szárnycsapással, zömében inkább vitorlázva repült akár nagyobb távolságokra is.
2002-ben szenzációs hír járta be a tudományos világot. Erdélyben, a hátszegi medencében ugyanis egy olyan kréta időszaki pteroszaurusz-féle maradványaira bukkantak,
amelynek a szárnyfesztávolsága az első vizsgálatok alapján elérhette akár a 20 métert is.
A szenzációs leletet a fosszíliát felfedező három kutató, a francia Eric Buffetaut, valamint a román Dan Grigorescu és az erdélyi Csiki Zoltán írták le.
A Hatzegopteryx thambema típusfaj maradványainak további vizsgálatai azonban bebizonyították,
hogy az erdélyi pteroszaurusz-fejedelem nem lehetett nagyobb, mint a Quetzalcoatlus,
mivel a szárnyfesztávolsága valósan „csak" 10-13 méter volt.
A Quetzalcoatlus akkor tűnt el, amikor 65,5 millió éve, a mai Mexikói-öböl területén történt pusztító aszteroida-becsapódást követő rendkívül gyors és súlyos kihallási hullámban a dinoszauruszok, illetve más tengeri hüllő, valamint pteroszaurusz-csoportok is véglegesen kivesztek.