Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői megvizsgálták és összevetették a nagyjából 160 millió évvel ezelőtt, a jura időszakban élt tollas dinoszauruszok, az Anchiornis nem képviselői, valamint a mai csirkék szárnytollainak molekuláris szerkezetét.
Megállapították, hogy
a madártollakat alkotó kulcsfehérjék fokozatosan vékonyabbá és rugalmasabbá váltak,
ahogy a röpképtelen dinoszauruszokból kialakultak a repülő madarak.
A kutatók szerint a csirkék tollait döntően a béta-keratin nevű struktúrfehérje alkotja, amely a hüllők és a modern madarak bőrében, karmaiban és csőrében is megtalálható.
A béta-keratin biztosítja a madarak számára a repüléshez szükséges rugalmasságot, hajlékonyságot, erőt és egyéb biomechanikai tulajdonságokat.
A szakemberek az Anchiornis tollaiban is azonosítottak béta-keratint, ám a jura időszakban élt dinoszaurusz tollait döntően a jóval tömörebb és merevebb alfa-keratin alkotta, ami lehetetlenné tette számukra a repülést.
Eredményeink azt sugallják, hogy a korai tollas dinoszauruszok tollai nem repülési célokat szolgáltak, hanem mindössze melegen tartották az állatot és védelmet biztosítottak számára
- mondta Pan Jenhung, a Kínai Tudományos Akadémia Nancsingi Geológiai és Paleontológiai Intézetének munkatársa.
A szakemberek két ősmadár, a 130 millió évvel ezelőtt élt Eoconfuciusornis és a 125 millió éve élt Yanornis tollait is megvizsgálták, és megállapították, hogy a tollakban lévő béta-keratin mennyisége növekedett az évmilliók alatt.
Egy 20 millió évvel ezelőtt élt ősmadár tollainak molekuláris szerkezete pedig már megegyezett a modern madarakéival.
„A tanulmányunk bemutatja, hogy a madártollak molekuláris szerkezete lépésről lépésre fejlődött" - magyarázta Pan. Mint mondta, a dinoszauruszoktól a madarakig tartó fejlődési folyamat nagyon összetett volt, és a tollakban lévő struktúrfehérje megváltozása kulcsfontosságú lépés volt a folyamatban.