Természetesen a valóság a mítosznál jóval földhözragadtabb. A szoborfejek Marco Casagrande olasz szobrászmester művei, a 19. század folyamán a Bazilika homlokzati részét díszítették. Eredetileg nem is hárman, hanem kilencen voltak – Szent Istvánt, Szent Lászlót, a négy evangélistát (Márk, Máté, Lukács, János) valamint az angyalokat testesítették meg az arcok.
Az alkotások nem sokáig maradhattak eredeti helyükön. Mivel rossz minőségű anyagból készültek, hamar elkezdett romlani az állapotuk, így az esetleges balesetek megelőzése végett végül eltávolították őket a főszékesegyházról. A jobb állapotban megmaradt szobrok a Bazilika kincstárában találtak otthonra, a rosszabbakat (feltételezhetően három evangélistát) a jelenlegi Erzsébet parkban található kőfalba építették be.
A kőalakok azonban még itt sem találhattak nyugalomra. A kommunista rezsim idején, 1949 és 1955 között szeméttelepet létesítettek itt, mintegy meggyalázva a hely szakrális jellegét.
Hogy miként tettek szert a kövek csodatévő erőre, arról nem szól a fáma. Annyi biztos, hogy valóságos kultuszhellyé váltak az idők folyamán, gyógyulni vágyó zarándokok tömegeit csábítva oda ezzel.
Egy másik történet is kapcsolódik ezen emlékekhez, eszerint a tatárokat a szobrokból áradó mágikus erő űzte el Esztergom falai alól. Mivel tudjuk, hogy a kőevangélistákat a 19. században készítették, e hiedelem nagyon könnyen cáfolható.