30 éve jött létre az Ellenzéki Kerekasztal

A kerekasztalt előkészítő megbeszélés a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében.

Harminc éve, 1989. március 22-én ült össze először a Kónya Imre vezette Független Jogászfórum kezdeményezésére a pártállami keretek lebontásának és a békés, polgári demokratikus átmenet módjának megvitatására az a kilenc formálódó társadalmi szervezet, amely Ellenzéki Kerekasztal néven vonult be a legújabb kori magyar történelembe. A kimúlása végső stádiumába került állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt mindent elkövetett hatalma, illetve befolyása minél teljesebb körű átmentésére, ami miatt kezdettől fogva az ellenzéki egység aláásására, és a számára legkedvezőbb különalkuk megkötésére törekedett.

A brezsnyevi pangástól a Nemzetközi Valutalapig

Az 1964-től 1982-ig tartó brezsnyevi időszakban, a „pangás korszakában”, a szocialista tábor országai egyre jobban lemaradtak a fokozatosan globalizálódó világgazdasági versenyben.

Alexander Dubcek (jobbról balra a harmadik) volt a „prágai tavasz” vezéralakja. Brezsnyev 1964-es hatalomra jutása után nem tűrt el semmilyen „elhajlást” a szocialista táboron belül Forrás: AFP

A torz, felülről irányított tervgazdálkodási rendszer, a mesterségesen fenntartott „egyenlősdi”, azaz az alacsony küszöbű általános életszínvonal fenntartása, az ugyancsak alacsony szintű termelékenységgel, valamint a hidegháborús logika által vezérelt magas fegyverkezési, illetve honvédelmi költségekkel súlyosbítva, végzetesen aláásták e rendszerek alapjait.

Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára, és Kádár János, az MSZMP első titkára. (Jobb szélen Biszku Béla, a kép bal oldalán pedig Rajnai Sándor áll.) Brezsnyev mereven ellenzett minden reformtörekvést Forrás: RIA NOVOSTI/RIA NOVOSTI/LEV IVANOV

Az 1980-as évek elejére már a minimális életszínvonal is fenntarthatatlanná vált a belső erőforrásokból.

Magyarországon, ahol az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után kiépülő „puha diktatúra”, a Kádár-rendszer a társadalmi béke és a konszolidációs folyamat egyik legfőbb biztosítékának éppen az államilag garantált jóléti minimumot tette meg, különösen súlyosan jelentkezett ez a probléma.

Az 1956-os forradalom leverése után Kádár a jóléti intézkedésket tette meg a konszolidáció alapjává Forrás: Fortepan

A magyar pártvezetésnek a piacgazdasági logikát óvatosan érvényesíteni kívánó 1968-as gazdasági reformját szovjet nyomásra 1973-ban le kellett állítani.

Brezsnyev pártfőtitkárként konzervatív fordulatot hajtott végre a szovjet politikában, amit a „testvéri” szocialista országokban is megpróbált érvényesíteni Forrás: AFP

A visszarendeződés ráadásul éppen akkor következett be, amikor a világgazdaságot különösen súlyos globális válság rázta meg, az 1973-as arab-izraeli háború után bevezetett általános olajembargó nyomán.

Az 1980-as évek legelejére a helyzet tarthatatlanná vált,

ugyanis a bevételi forrásokat jelentősen meghaladó állami/jóléti kiadások már az államcsőd rémképével fenyegették Kádár János rendszerét.

A Kádár-rendszer 1968-as gazdasági reformkísérletét szovjet nyomásra 1973-ban fel kellett függeszteni Forrás: MTI

Erre volt visszavezethető, hogy

Magyarország 1982-ben – Moszkva határozott rosszallása ellenére – kérelmezte csatlakozását a Nemzetközi Valutalaphoz és a Világbankhoz.

A nyakló nélkül felvett nyugati hitelek azonban súlyos eladósodás árán csak a rendszer agóniáját tudták meghosszabbítani, mert az alapokkal volt a baj: a szocialista rendszer életképtelennek, és mint ilyen, megreformálhatatlannak bizonyult.

Kádárnak esze ágában sem volt hátralépni vagy átadni a hatalmat

Kádár János és a közvetlen környezetéhez tartozó konzervatívok, a „nagy öregek” nem voltak hajlandóak szembenézni az egyre hangosabban dörömbölő tényekkel, a rendszer krónikus válságával. Mindez világosan kiderült az MSZMP 1985 márciusában megtartott XIII. kongresszusán, ahol Kádár az expozéjában előadta, hogy az előző évek kellemetlen megszorításai már meghozták az eredményüket, ezért ismét lehetséges a növekedést serkentő intézkedések bevezetése.

Kádár nem akart lemondani, 1988 májusában a pártbeli ellenzéke buktatta meg Forrás: Fortepan

Kádár János, figyelmen kívül hagyva a valós körülményeket, mindennél fontosabbnak tartotta a nevével fémjelzett szocializmusmodell jóléti alapjának fenntartását, és a nagyipari munkásság megkopott bizalmának visszaszerzését, ami az 1982-es válság után erősen megrendült a pártvezetéssel szemben.

Bő egy évnek sem kellett eltelnie ahhoz azonban, hogy bebizonyosodjon, Kádár és szűkebb környezete álomvilágban él.

1986 végére ugyanis egyértelművé vált, hogy a kádárizmus további fennmaradását célzó gazdaságpolitika totálisan megbukott, és az országot ismét államcsőd fenyegeti.

A reformok leállítása után a viszonylagos jólét már csak az ország súlyos eladósodása árán volt fenntartható Forrás: AFP/RIA Novosti/Ohmakevich

Elkerülhetetlenné váltak a liberalizáló reformok,

amit a pártvezetésen belüli fiatalabb technokrata generáció egyre hangosabban követelt, és amihez új arcokra lett volna szükség a vezető pozíciókban. Kádárnak azonban esze ágában sem volt átadni a hatalmat, de még hátrébb lépni sem.

Lázár György, a Minisztertanács elnöke követte Fock Jenőt a kormányfői bársonyszékben. Színtelen, szürke egyénisége jól szimbolizálta a „pangás korszakát” Forrás: MTI/Bara István

Kompromisszumos megoldásként csak ahhoz járult hozzá, hogy a Minisztertanács élén 1987 szeptemberében

az ambiciózus, ám feltétlenül elvhűnek, „politikailag megbízhatónak” tartott Grósz Károly váltsa a színtelen és tehetetlen Lázár Györgyöt.

A Kádár-rendszer stabilitásának másik pillére, a „moszkvai kapcsolat”, ugyancsak megrendült Mihail Gorbacsov 1985 márciusában SZKP-főtitkárrá történt megválasztásával.

Az 1985 márciusában az SZKP KB főtitkárának megválasztott Mihail Szergejevics Gorbacsov színre lépése – a pártfőtitkár akarata ellenére – felgyorsította a szocialista rendszer összeomlási folyamatát Forrás: AFP

Gorbacsov éppen akkor hirdette meg a peresztrojka (átépítés), valamint a glasznoszty (nyíltság) politikáját,

amikor a magyar pártvezetésen belüli vezetési krízis tetőzött.

A magyar pártállami modell akut válsága és az MSZMP szemmel látható meggyengülése miatt az addig szoros felügyelet alatt tartott „szamizdatos” ellenzék is lassan elkezdte magát ütőképes ellenpólussá felépíteni, az 1980-as évek második felében.

Zászlót bont az ellenzék

A rendszer erőteljes meggyengülésével együtt az ellenzék is elkezdte megszervezni magát. Amikor 1987 szeptemberében a „modellváltást” megvalósítani akaró Grósz Károly vette át a Minisztertanács kormányrúdját, Lakitelken, szeptember 28-án, Lezsák Sándor kertjében

a népnemzeti irányvonalat képviselő ellenzék is zászlót bontott, a Magyar Demokrata Fórum megalapításával.

Antall József a későbbi MDF-elnök és miniszterelnök képviselte a magyar Demokrata Fórumot az EKA ülésein Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

A rákövetkező évben, 1988. március 30-án az ELTE jogi karának erőteljesen rendszerkritikus hallgatóiból, valamint más felsőoktatási intézmények

radikális reformokat követelő diákjaiból jött létre a Fiatal Demokraták Szövetsége Orbán Viktor vezetésével,

amelynek magját az ELTE Bibó István Szakkollégiumának tagjai alkották.

Orbán Viktor volt az 1988 márciusában megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének vezetője Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Május elsején mintegy kétszázan írták alá a Szabad Kezdeményezések Hálózatának – a november 13-án Szabad Demokraták Szövetsége néven párttá alakult mozgalomnak – az alapítólevelét,

amelyben elsősorban az 1970-es, 1980-as évek Kádár-ellenes szamizdat ellenzékének vezető alakjai,

így többek között Demszky Gábor, Kis János, Kőszeg Ferenc, Pethő Iván és Haraszti Miklós lettek a meghatározó hangadói.

A Szabad Kezdeményezések Hálózata, a későbbi SZDSZ néhány vezető egyénisége 1987-ben (középen balról jobbra Tamás Gáspár Miklós, tőle jobbra Demszky Gábor, a kép szélén Lányi András) Forrás: Fortepan/Hodosán Róza

Az új szervezetek mellett a régi történelmi pártok közül a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt (FKGP) néhány egykori tagja és parlamenti képviselője

Pártay Tivadar vezetésével 1988. november 13-án a Pilvax Kávéházban bejelentette a párt újjáalakulását.

Pártay Tivadar már az 1945-ös országgyűlésnek is tagja volt, az FKGP képviselőjeként Forrás: Dombópédia

Ekkor még valamennyi újonnan létrehozott vagy újjáalakult politikai szervezet rendelkezett egyetlen közös céllal: a pártállam lebontásával, és a polgári, többpárti parlamentáris demokrácia, valamint piacgazdaság létrehozásának szándékával.

Grósz „modellváltása”: Made in China

Az állampárt vezetésében többen is jól érzékelték a hatalom közeledő elvesztésének reális veszélyét. A régi irányvonalhoz ragaszkodó keményvonalas konzervatívok az ellenzéki szervezkedés adminisztratív felszámolását követelték, de a velük szemben álló fiatal, technokrata szemléletű párton belüli platform, úgynevezett reformkommunisták tisztán látták, hogy az idő már elszállt a pártállami rendszer felett,

és egy 1956-os típusú „megoldásnak” semmilyen vonatkozásban sincsenek meg a feltételei.

Kádár János és Grósz Károly Forrás: Fortepan/ANGYALFÖLDI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY

Grósz Károly, aki szerette magát nagy reformernek és a „magyar Gorbacsovnak” aposztrofáltatni, sem lépett túl az állampárti kereteken.

Grósz „történelmi szükségszerűségnek” nyilvánította az egypártrendszert,

és egy olyan fából vaskarika megoldást képzelt el, hogy a különböző társadalmi csoportok érdekeit ne az önálló politikai pártok, hanem az MSZMP-n belül létrehozandó platformok, frakciók testesítsék meg.

Grósz Károly reformelképzelése lényegében fából vaskarika volt Forrás: INTERFOTO MTI / AFP

A Grósz-féle „modellváltás” lényegében a kínai kommunisták számára sikeresnek bizonyult reformkoncepciót szerette volna lemásolni, azaz a gazdaságot „elengedi” a párt, és hagyja, hogy az a globalizálódó piacgazdaság szabályai szerint működjön,

ám a politikai hatalmat nem osztja meg, és az állampárti rendszer alapjait fenntartja.

Fekete János (a kép bal szélén, ülve), az MNB első elnökhelyettese intézte a súlyos eladósodásba torkolló nyugati kölcsönök felvételét Forrás: Origo

1988-ban azonban már nem lehetett a kiszabadult szellemet visszaszorítani a palackba,

mert Grósz konzervatív ihletésű reformelképzelései már a párton belül sem kapták meg a szükséges támogatást, ezért törvényszerűen elbuktak.

Kádár János 32 évig állt az MSZMP élén, 1988. májusi megbuktatása után már gyakorlatilag semmilyen hatalma sem maradt Forrás: Fortepan

A pártvezetésen belüli válság az MSZMP Központi Bizottságának 1988. májusi rendkívüli ülésén tetőzött,

ahol a párt „ifjútörökjei” puccsszerűen leváltották Kádárt,

és eltávolították a pártvezetésből a még pozícióban lévő néhány ókonzervatív őskövületet, így többek között Németh Károlyt és Gáspár Sándort is.

Népfelkelés, valamint lázas hatalomátmentés

Az MSZMP-n belül újabb nagy törésnek számított, amikor Pozsgay Imre 1989. január 30-án – Grósz Károly főtitkár külföldi távollétét kihasználva – egyoldalúan bejelentette, hogy a párt 1956-os eseményeket vizsgáló különbizottságának véleménye szerint 1956 nem ellenforradalom, hanem az elnyomó diktatúrával szembeni jogos népfelkelés volt.

Pozsgay 1988. január 30-án bejelentette, hogy 1956 nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt Forrás: Fortepan

Pozsgay e bejelentésével alapjaiban ingatta meg a kádári MSZMP legitimációját,

hiszen Kádár János számára 1956 mint ellenforradalom megkérdőjelezhetetlen tabutémának számított.

Pozsgay Imre államminiszter beszél, a politikai egyeztető tárgyalások második fordulóján a Parlament Vadász termében. Mellette Fejti György (b) és Iványi Pál, az MSZMP KB titkárai Forrás: MTI/Varga László

Az 1988 májusában győzedelmeskedő párton belüli reformkommunista szárny sem volt egységes, csak egyetlen nagy cél megvalósítása, a politikai és különösen a gazdasági, illetve médiabefolyás átmentése tartotta egyben őket.

A cél a nomenklatúra befolyásának átmentése volt Forrás: Fortepan

A nomenklatúra politikai, illetve gazdasági befolyásának átmentésében a két legfontosabb eszköz az átmenet jogi kereteinek, illetve feltételeinek még az MSZMP által való tematizálása,

másrészt pedig a rendszerrel szemben formálódó ellenzéki egység megbontásának megkísérlése volt.

Az előbbi feladatot a kormány élén Grósz Károlyt váltó Németh Miklós „technokrata” kabinetje igyekezett elvégezni, az utóbbit pedig még az utolsókat rúgó pártállam kezén lévő titkosszolgálatok.

Németh Miklós Forrás: Fortepan/URBÁN TAMÁS

Németh Miklós kormánya dolgozta ki többek között a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvényt, illetve az 1989. évi XII., úgynevezett átalakulási törvényt, ami lehetővé tette, hogy az addig egységes állami tulajdonú vállalati vagyont – a párthatásköri listás vállalati vezetők –

magánvállalkozásokba menthessék ki még egy esetleges reparivatizációs törvény megszületése előtt.

Mivel az egyesülésről és a gyülekezési jogról szóló törvénnyel legitimálták a többpártrendszert, az állampárttal lojális pártstruktúra kialakítása érdekében

a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnöksége egyrészt igyekezett minél több „ejtőernyőst”, azaz ügynököt elhelyezni a formálódó új pártokban,

másrészt pedig titkos és illegális információgyűjtéssel kompromittáló adatokhoz jutni az ellenzék meghatározó személyiségeiről, politikusairól, hogy később zsarolhassák őket.

A „divide et impera” taktika fontos eszköze lett volna az ellenzéki egység megtörésében az is, hogy a pártokkal egyesével tárgyalva különalkukat kössenek. Lényegében ezt a törekvést akadályozta meg az Ellenzéki Kerekasztal felállása.

Feláll az Ellenzéki Kerekasztal, Grósz pedig Amerikából provokál

1989. március 22-én az előző év novemberében megalakult és a közéleti reformfolyamatban részt venni kívánó jogászokból álló Független Jogászfórum elnöke,

Kónya Imre kezdeményezésére nyolc ellenzéki szervezet,

a Bajcsy-Zsilinszky Társaság, a Fiatal Demokraták Szövetsége, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és megfigyelőként a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája létrehozta az Ellenzéki Kerekasztalt (EKA), amelyhez július 7-én csatlakozott a kereszténydemokrata Néppárt is.

Az EKA tagjainak az volt a legfőbb célja, hogy közösen dolgozzák ki azokat az alapelveket, amelyek elvezetnek a polgári demokratikus Magyarország alkotmányos kereteinek megteremtéséhez. De az is fontos célnak számított,

hogy az ellenzéki szövetséggel keresztülhúzzák az MSZMP kétoldalú tárgyalásokkal kapcsolatos terveit,

azaz az ellenzéki oldal megosztását. Az EKA munkáját az azt életre hívó szervezet, a Független Jogászfórum elnöke, Kónya Imre koordinálta.

Kónya Imre, a Független Jogász Fórum elnökeként koordinálta az EKA munkáját Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Az EKA, miután sikerült a fennálló nézeteltérések elsimításával kidolgozni a legfontosabb kérdésekben az egységes álláspontot,

1989. április 17-én elhatározta, hogy a békés átmenet érdekében tárgyalásokat kezdeményez az MSZMP-vel.

A tárgyalások célja a demokratikus átmenetet szolgáló jogszabályok megalkotása, valamint az első szabad országgyűlési választások időpontjának meghatározása volt.

A kerekasztalt előkészítő megbeszélés a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében Forrás: MTI/Soós Lajos

Kádár 1989. május 9-én történt megbuktatása után a párt vezetését átvett reformista szárny az Ellenzéki Kerekasztallal szemben

egy úgynevezett politikai egyeztető fórumot akart létrehozni, alapvetően azért, hogy különalkukat köthessen az ellenzéki pártokkal,

és a fórumba általa delegált MSZMP-ernyőszervezetekkel kiegyenlítetté tegye az erőviszonyokat. Az EKA azonban május 18-án bejelentette, hogy nem fogadja el az MSZMP javaslatát, mivel azt az ellenzéki egység megbontására tett kísérletként értékeli.

Az 1988. március 15-i tüntetésen több százezren vettek részt Forrás: Fortepan

Az EKA e gyanúját megerősítette Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is, aki amerikai látogatásán, május 15-én azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy az MSZMP hatalmon akar maradni, hiszen nincsen senki, akinek átadhatná a hatalmat.

Grósz azt is kifejtette, hogy az ellenzéknek nincsen „valódi” programja,

ezért az első szabad választásokat is legkorábban 1994-re vagy 1995-re prognosztizálta. Grósz nyilatkozatát az EKA tagjai, de még az MSZMP reformszárnya is provokációnak minősítette.

Így győzedelmeskedett a „tárgyalásos rendszerváltás”

Május 24-én az MSZMP Pozsgay Imrét delegálta a tárgyalóküldöttség vezetőjének, amit az EKA is elfogadott, így elkezdődhettek az érdemi tárgyalások.

Az MSZMP ekkor új javaslattal állt elő, mely szerint négyoldalúak legyenek a tárgyalások,

az EKA, az MSZMP, továbbá úgynevezett független szervezetek, valamint megfigyelők vegyenek részt. Ezt a javaslatot azonban az EKA nem fogadta el, hiszen a teljes jogú tagsággal rendelkező, ún. „független” szervezetek valójában az MSZMP ernyőszervei lettek volna.

Tüntetés a Magyar Televízió épülete előtt, 1989 tavaszán Forrás: Fortepan

A kompromisszumos megoldás csak 1989. június 2-án született meg, amelynek nyomán június 13-án az Országházban megkezdődtek az érdemi tárgyalások az EKA, az MSZMP, valamint a harmadik oldalként elfogadott társadalmi szervezetek képviselői között.

A tárgyalásokon sikerült megegyezni az átmenet politikai és jogi feltételeiről, a szabad választásokról,

és az ország többpárti, polgári demokratikus átalakításának forgatókönyvéről. Az Ellenzéki kerekasztal egysége csak a záródokumentum aláírásakor, 1989. szeptember 18-án bomlott meg.

Tölgyessy Péter az SZDSZ színeiben vett részt az EKA háttértárgyalásaiban Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

A Magyar Szociáldemokrata Párt különvéleménnyel egészítette ki a jegyzőkönyvet, a Fidesz és az SZDSZ pedig alá sem írta, a köztársasági elnökválasztás módja miatt. A megállapodás szerint az elnököt a későbbiekben ugyan az országgyűlés választotta volna, de az átmeneti időszakban közvetlen módon került volna megválasztásra. A Fidesz és az SZDSZ is

az MSZMP által szorgalmazott megoldásban az állampárt hatalomátmentési kísérletét látta.

Pozsgay Imre és Horn Gyula a parlamentben Forrás: Fortepan/SZALAY ZOLTÁN

Az „erős” köztársasági elnök közjogi helyzete pedig eszközt jelenthetett volna a kétpólusú, a parlament és a köztársasági elnök jelentette hatalmi centrum létrehozására.

Ezért a két párt a Kisgazdapárttal, valamint a Magyar Szociáldemokrata Párttal összefogva népszavazást kezdeményezett ebben az ügyben, amit további három kérdéssel, a munkásőrség feloszlatásával, a munkahelyi pártszervek felszámolásával és az MSZMP-vagyon elszámoltatásával is összekapcsoltak.

Az MDF-es Szabad György házelnök és Göncz Árpád köztársasági elnök az Országgyűlésen. Gönczöt a parlament választotta elnökké Forrás: Fortepan/Szalay Zoltán

Az utóbb „négyigenesnek” nevezett népszavazáson, 1989. november 26-án az MDF bojkottja miatt kis többséggel ugyan, de az igenek győztek,

így a köztársasági elnököt az első szabad országgyűlésnek kellett megválasztania.

Az EKA végül is elérte a célját, és a „tárgyalásos rendszerváltás” eredményeként 1990 márciusában – a négy évtizedig kitartó kommunista diktatúra után – megtarthatta az első szabad országgyűlési választásokat, és megszülethetett a független polgári demokratikus Magyarország.