A fegyverletétel után, 1918 novemberében Németországban kitört a forradalom. A forradalmi események hatására néhány nap múlva lemondott II. Vilmos, a Német Birodalom császára, aki Hollandiába menekült, Németország pedig köztársaság lett.
Mivel az ország új alkotmányát Weimarban dolgozták ki, az 1919 és 1933 közötti időszakot a weimari köztársaság korszakaként is szokás emlegetni. A vesztes világháború után a gazdaság romokban hevert, a versailles-i békeszerződés pedig óriási jóvátételt rótt ki Németországra.
A fojtogató jóvátételi kötelezettségek teljesítését alig bírta elviselni a weimari köztársaság, az infláció az egekbe szökött,
ráadásul az 1929-ben kitört a gazdasági világválság miatt 6 millióra ugrott a munkanélküliek száma,
kölcsönöket pedig nem kapott az ország.
Ebben a permanens válsággal sújtott zűrzavaros helyzetben folyamatosan nőtt a szélsőséges pártok népszerűsége, így Adolf Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártjáé is.
Hitler az országot sújtó válságért a zsidókat kiáltotta ki elsőszámú bűnbaknak,
de a kommunistákkal szemben is könyörtelen harcot hirdetett. A gazdasági világválság tetőzésének idején jelentősen megnőtt a nácizmus híveinek száma.
A zűrzavaros időkben egyre többen fordultak el az empirikus tudománytól és a tradicionális vallástól.
Ezt az űrt a nácik a maguk által kreált áltudományokkal és sajátos „árja-germán" miszticizmussal igyekeztek kitölteni, elvetve az általuk „zsidónak" titulált hagyományos tudományt és kultúrát.
A nácik ideológiai előfutárának a Münchenben működő, és Anton Drexler Német Munkáspártját, a későbbi náci pártot is szponzoráló okkultista, valamint hagyományőrző Thule Társaságot tekinthetjük.
Amikor Hitler magához ragadta Drexler pártjának vezetését, átnevezve azt Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá, a Thule Társaság, amely zavaros ideológiájában az antiszemitizmust, a német nacionalizmust, az okkult gyógyítást és az elveszett kontinensekről való spekulációt egyesítette, beolvadt a náci pártba.
A németek meglepően fogékonyak voltak a mindenben új világot és korszakot hirdető náci ideológiára.
A párt főideológusa, Alfred Rosenberg 1930-ban adta ki „A huszadik század mítosza" című,
a náci eszméket összefoglaló könyvét,
amely az új ideológia első számú közellenségeit is definiálta, a római pápától kezdve egészen a világzsidóságig bezárólag.
A náci párt 1933 január végi hatalomra kerülése, majd a totális állam kiépítése után, a párt magánhadseregeként funkcionáló, és egyre befolyásosabbnak számító szervezete, az SS vezetője, Heinrich Himmler, Herman Wirth őstörténésszel közösen 1935. július 1-én megalapította az SS Intézetet (hivatalos nevén a Deutsches Ahnenerbe Studiengesellschaft für Geistesurgeschichte-t,) a német őstörténet kutatására.
A tudósokból verbuvált csoportnak Himmler azt a feladatot szabta, hogy bizonyítsák be az árja faj felsőbbrendűségét.
Az intézet operatív igazgatója a második világháború idején a dachaui koncentrációs táborban is tevékenykedő Wolfram Sieverst lett.
A bőkezűen finanszírozott náci zsoldba állt tudósok világszerte végeztek kutatásokat,
és persze mindig megtalálták az árja felsőbbrendűséget alátámasztó bizonyítékokat,
amivel igazolták saját, illetve főnökük meggyőződését, meghamisítva a valóságot. Az Ahnenerbe „tudományos" igazolást biztosított a holokauszthoz, ezzel pedig oroszlánrészt vállat a német és az európai zsidóság elleni náci népirtásban.
1939-ben Hitler utasítására felállítottak egy újabb náci intézetet, amelynek a keresztény egyházak „árjásítása" lett volna az elsőszámú feladata.
Az intézetben kollaboráns, megalkuvó teológiaprofesszorokat alkalmaztak,
hogy átírassák velük a Bibliát, és elkészítessék annak náci verzióját,
valamint új katekizmusát, amelyben Jézus mint az árják megváltója szerepel.
A nácik a keresztény ünnepek helyébe megpróbáltak pogány eredetű szertartásokat ültetni,
így például a karácsony helyett a téli és a tavaszi napfordulót ünnepeltették volna, a keresztelő helyett pedig bevezették az SS névadó ünnepséget.
Az intézet élére Walter Grundmant, a Jénai Egyetem professzorát nevezték ki,
aki kollégáival egy náci-keresztény közösséget hozott létre, akik aktívak maradtak, és folytatták egymás támogatását Németország háború utáni éveiben is.
Hitler és Himmler álma az volt, hogy lapvetően egy pogány társadalom urai legyenek, ahol az egyetlen erény a bármely parancsnak való feltétlen engedelmesség.
A meghamisított náci Bibliát a megszállt országok templomaiban terjesztették - több százezer példányban.
A Führer Bibliájában Jézus árja,
keresztre feszítésének pedig az az oka, hogy összekülönbözött a zsidókkal. Hitler Bibliájában a kereszténység, mint vallás, háborúban áll a judaizmussal.
A judaizmust kitörölték belőle, minden zsidókra való utalással együtt,
ezért nem szerepelt benne például sem a Messiás, sem a halleluja kifejezés,
de Mózest, Jeruzsálemet és a megbocsájtó szeretetet is kiiktatták a náci ideológiára átírt Bibliából.
A kreatív szerkesztők Jeruzsálem helyett például az „isten örök városa" kifejezést használták,
tízparancsolatuk egyik pontja a Führer tisztelete lett, és kihúzták belőle a „ne ölj" és „ne lopj" parancsolatot. Krisztus árja voltának bizonyítását is az Ahnenerbe feladatává tették.
A háború vége felé az emberek megsemmisítették e hamisítványokat,
de néhány darab azért fennmaradt, ezekre talált rá Hansjörg Buss, a Noedelbischen Egyházi Hivatal munkatársa levéltári kutatásai során.
Hitler a Mein Kampfban azt írta, hogy csodálja az egyház ceremóniáját és magasztosságát, de utálja tanításait, azoknak nincs helye elképzeléseiben; a felsőbbrendű német faj meghódítja az alsóbbrendű fajokat az olyan fogalmaktól mentesen, mint a szeretet és a kegyelem.
Hitlernek tetszett az egyház hierarchikus szervezete, de a tanításaival nem értett egyet. Azzal azonban tisztában volt, hogy a csaknem kétezer éves szervezet, a keresztény egyház lelki hatalmának megtörése számára sem lesz egyszerű feladat.
Felismerte az egyház erejét Németországban,
és belátta, hogy egyhamar nem tudja száműzni az általa mélyen lenézett "csuhásokat".
Ezért a náciknak a háború előtt az egyház tiltakozása miatt fel kellett hagyniuk a fogyatékosok szisztematikus legyilkolásával, mivel mind a katolikus papok, mind pedig a protestáns lelkészek élesen felszólaltak a barbár program ellen.
A náci pártvezetésnek az volt a kívánalma, hogy a Harmadik Birodalom minden lakosának otthonában legyen ott az árjásított Biblia, Hitler Mein Kampfjával együtt.
A legtöbb zavaros fejű náci úgy vélte, az árja faj a skandináv „God Men", az "Isten Ember" leszármazottja, aki egyenesen a Mennyországból jött a Földre, és létrehozta Atlantiszt.
Amikor Atlantiszt lerombolta egy ár, őseik a Himalája hegyeibe menekültek, ahol az ázsiaiakkal szaporodtak, és végül létrehozták a kelet nagy civilizációit, beleértve India hódító kasztját, és az ősi japán szamurájokat.
A náci eredetelmélet az árjákat a hindu harcos kaszthoz hasonlította.
A miszticizmusra hajlamos SS-vezető, Heinrich Himmler mohón falta a Bhagavad Gítát.
A náci csúcsvezetés néhány tagja, mint Himmler is, hitt a tudományos asztrológiában,
és háborús propagandájukhoz felhasználták például Nostradamus próféciáit.
Himmlernek volt is személyes asztrológusa.
Varázsvesszős embereket alkalmaztak, arra kényszerítve őket, hogy lokalizálják az ellenséges hajókat.
Egy madzagon lógó ingát tartottak a hajózási térképek fölé, rajtuk kis játék csatahajóval, és várták, hogy az inga megmozduljon, és megerősítse az ellenséges csatahajó feltételezett helyzetét. Hitler saját vesszős embert is alkalmazott, hogy vele ellenőrizze hivatalát, a Birodalmi Kancelláriát.
A náci vezetők foglalkoztak az árja európaiak pogány gyökereivel, boszorkánysággal, sátánizmussal,
és ha megnyerték a háborút, ki akarták iktatni a kereszténységet.
Ezt a tervüket azonban a háborús években eltitkolták a német nép elől, mert féltek, hogy elveszítik a nép támogatását.
A náci spirituális képzeletben a zsidók nemcsak degenerált kultúrájú alsóbbrendű fajként, hanem vámpírszerű, közel teljhatalmú szörnyekként jelentek meg, akiknek egyetlen céljuk az árja civilizáció lerombolása. A zsidó kultúra lerombolása ezért nem volt elég számukra, hanem csak a zsidóság fizikai kiirtása jelenthette a „zsidó probléma" egyedüli „megoldását".
A nácik leginkább az ezoterikus és mitológiai kozmológia zűrzavaros tévtanaira alapozva akartak létrehozni egy, a világon uralkodó „skandináv hódító osztályt".
Helyre akarták állítani a germán faji és territoriális felsőbbrendűséget, be akarták vezetni a szelektív tenyésztést,
amihez „életteret" akartak szerezni maguknak Kelet-Európában, végső célként pedig kiirtani az ellenségesnek nyilvánított zsidó fajt, akiket ismételten parazita vámpírokhoz hasonlítottak.
E borzalmas ideológia jegyében a második világháború évei alatt módszeresen kiirtottak 6 millió ártatlan zsidó embert.
Hans Hörbiger zűrzavaros, úgynevezett világjégelméletét Hitler olyan meggyőzőnek tartotta, hogy egyik megalkotójának - Philipp Fauthnak, az Ahnenerbe tagjának - tiszteletbeli doktorátust adományozott.
1939-ben kormányügynökség szponzorálta azt a konferenciát,
amely e teóriára fókuszált, hogy hosszú távú meteorológiai eseményeket jósoljon meg a Luftwaffe támogatására.
(Ennek szerepe lehetett a Barbarossa hadművelet kudarcában, mert nem készültek fel az orosz télre.)
Meggyőződésük volt, hogy már a jégkorszak előtt létezett egy ősrégi Német Birodalom,
amely keleten Közép-Ázsiáig, nyugaton pedig a dél-amerikai Bolíviáig húzódott, és már akkor is az árja faj uralta a világot, ők hozták létre az emberi civilizációt. Úgy vélték, hogy az ókori Róma árja eredetű, és a tibetiek ősei is németek voltak, mint ahogy a XIV. Dalai Láma is tőlük származik.
Hitler és Himmler megszállottan kerestették az ősi legendás ereklyéket, Himmler a Szent Grált, Hitler pedig Longinus dárdáját, a „végzet lándzsáját", amelyet egy római légiós a keresztre feszített Jézus oldalába döfött.
De ezeken kívül egyéb relikviák és misztikus helyek után is nyomoztak, így többek között igyekeztek megtalálni az elveszett frigyládát, valamint Atlantisz és Shangri La nyomait.
Az általuk létrehozott árja mítosszal akarták egyesíteni a németeket, mivel sokan nem szimpatizáltak a nácikkal.
Úgy tartották, hogy az árják szuperemberek voltak, akik Atlantiszról származtak, és az észak-német síkságokon telepedtek le egykor, a jelenkori németek közvetlen őseiként
Az árja mítosszal kívánták igazolni rasszista politikájukat,
és mivel erre a holdkóros elméletre nem volt semmilyen tudományos bizonyítékuk, ezért hamis bizonyítékokat kreáltak.
Himmler olvasta Tacitus Germania című könyvét, amelyben a híres római történetíró egy ősi népről írt. Himmler úgy vélte, hogy a németek Hermann király félelmetes harcosainak leszármazottai, ezért az SS-t is az ő képükre akarta formálni, Németországot pedig az ősi germán társadalom mintájára kívánta átalakítani.
Himmler utasításra Tacitus művét meghamisítva, félremagyarázva, az elképzeléseiknek megfelelő részleteket kiragadva belőle átírták,
hogy ezzel igazolják az eredetelméletüket, és végső soron rasszista politikájukat.
Csak azt vették ki a neves ókori történetíró munkájából, amit a saját céljukra fel tudtak használni belőle.
Himmler és társai verziója szerint a germánok szuperemberek, kiváló harcosok voltak, akiket mindenféle remek tulajdonság jellemezett,
holott Tacitus részeges, lusta népként ír róluk, de ez nyilván nem illett a „herrenvolk" az uralkodó nép nimbuszába.
Egységes germánság nincs egyébként, mivel a germán több rokon népcsoport együttes elnevezése.
Az 1925-ben Adolf Hitler személyes testőrségeként létrehozott SS-t (Schutz Staffel, vagyis védőosztag) Heinrich Himmler a náci párt elitalakulataként a jezsuita szerzetesrend mintájára, jezsuita alapelvekkel, Loyolai Szent Ignác rendszabályzata és lelkigyakorlatokra vonatkozó útmutatásai alapján akarta megszervezni, egyfajta új, 20. századi lovagrendként.
Az SS Hitler testőrségéből gyorsan kinőtte magát,
és a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb hatalmú fegyveres testületévé vált.
Az SS-hivatalnokok Himmler megbízásából buzgón tanulmányozták a régi északi mitológia jelképeit, a rúnákat, amelyekből többet is átvettek.
A félelmetes fekete egyenruhás szervezet jól ismert jelvénye is a kettős villám formájú Sig rúna lett.
Az SS legfőbb törvénye a feltétlen engedelmesség, bármilyen parancs gondolkodás nélküli végrehajtása volt.
Himmler az észak-németországi Wewelsburgban egy kora középkori kastélyt szemelt ki az SS központi székhelyéül. A kastélyt a 17. században újjáépítették,
Himmler pedig 1934-ben több ezer kényszermunkással átalakíttatta,
hogy SS-akadémiát hozzon itt létre.
Arthur király legendájának mintájára amolyan 20. századi kerekasztal-lovagrendet szándékozott alapítani.
És megszerezni a Szent Grált. Óriási csarnokokat - pl. az SS tábornokok csarnokát – alakított ki a kastélyban, okkult jelképekkel, álközépkori faragványokkal és egy hatalmas álkriptával díszítve, amelyen egy gázcső táplálta örök láng égett.
Az SS tudósai is ezen a helyszínen dolgoztak elméleteik alátámasztásán, amíg ki nem tört a háború 1939-ben, amikor is elvitték őket a frontra. Ekkor Himmler a várkastélyt az SS legfelsőbb vezetőinek találkozóhelyéül jelölte ki.
Két találkozóra került sor, közvetlenül a Szovjetunió 1941. június 22-én történt megtámadása előtt.
A vár teljes rekonstrukciója végül nem fejeződött be a háború és a vereség miatt.
1945 után egy ideig Wewelsburg a neonácik és a sátánisták kedvelt gyülekezőhelyévé vált.
Heinrich Himmler 1935-től kezdte el kutatni a boszorkányüldözések történetét. A Reichsführer-SS a győztesen befejezni remélt háború után az összes boszorkánykivégzés helyszínét fel akarta keresni.
A boszorkányüldözések iránti nagy érdeklődésében annak is komoly szerepe lehetett,
hogy egyik felmenője, Margareth Himbler a boszorkányüldözés áldozata lett,
akit boszorkányság vádjával 1629-ben máglyán megégettek.
Ezt a családi legendát unokatestvére, Wilhelm Augut Patin SS-alezredes, a müncheni Hofkirche egykori kanonokja terjesztette.
Az Ahnenerbe tagjai közül nem mindenki osztozott Himmler fanatikus vakhitében, voltak, akik nem meggyőződésből,
hanem érdekből végezték ezt a munkát, eladva becsületüket, hogy előrébb jussanak.
Ilyen kutató volt Otto Rahn, a Szent Grál szakértője is, akit Himmler azzal bízott meg, hogy kutassa fel a legendás ereklyét.
Otto Rahn Himmlerhez hasonlóan szerette a mítoszokat, és a legendákat. Kedvence Artúr király legendájának az Essenbach-féle változata,
melyben Parsifal megleli a szent kelyhet és a varázserővel rendelkező kardot.
Rahn azt hitte, a legendának lehet alapja, ezért útnak indult, hogy kiderítse, mi lehet igaz a mítoszokból.
Úgy vélte, a középkori trubadúrdalokban sikerült rábukkannia a Szent Grál nyomára.
E dalok némelyike ugyanis a katarokról szólt, akik valóban léteztek. A dalszövegek szerint a katarok különleges kincsekkel rendelkeztek, és a Szent Grál is birtokukban volt. Otto Rhan saját pénzéből finanszírozta a kutatásait. Monsegurban bérbe vett és működtetett egy szállodát, hogy ne legyen feltűnő, mivel foglalkozik. Egy környékbeli barlangban rajzokat és csontvázakat talált, amelyekről úgy gondolta, hogy a katarok földi maradványai, és a kincsnek is itt kell lennie elrejtve.
A kutatásait azonban be kellett fejeznie, mert elfogyott a pénze, tartozásai keletkeztek a hotel működtetésével kapcsolatban, és a béreket sem tudta kifizetni, amiért be is perelték.
Hazatérve két könyvet is írt a témáról „Lucifer udvara" és „Kereszteshadjárat a Grál ellen" címmel, amely Himmlerhez is eljutott.
Otto Rahn meghívást kapott Himmlertől, aki megbízta a Szent Grál felkutatásával, ehhez azonban be kellett lépnie az SS-be. Bár Rahnt a náci politika nem érdekelte, mivel Himmler pénzt ígért a kutatásaihoz, nem voltak aggályai, egyenruhát öltött, és 1936-ban az Ahnenerbe tagja lett.
Annak ellenére, hogy katonának alkalmatlan volt, Himmler támogatásával Rahn egyre magasabbra lépdelt a ranglétrán,
és hamar tábornoki rendfokozatot kapott.
Észrevette, hogy könyvét antiszemita passzusokkal egészítették ki, de nem szólt miatta. Bejárta Európát, két évig utazgatott, kutatott, ásatásokat végzett, felkereste az egykori pogány helyeket, szertartások helyszíneit, de nem járt eredménnyel.
Ezért Rahn lassan elvesztette Himmler bizalmát.
Rahn a távolléte miatt nem látta, hogy valójában miről is szól az SS, de mikor hazaérkezett, elkezdte annak látni, ami valójában volt.
Rádöbbent, hogy ha nem mutat fel valami eredményt, veszélybe kerülhet az élete.
Az állandósult stressztől inni kezdett, kegyvesztetté vált, lefokozták egyszerű SS-közlegénnyé,
és a buchenwaldi koncentrációs táborba osztották be szolgálatra. Itt sok szörnyűség szemtanújává vált, ami miatt többször is kérvényezte, hogy helyezzék át Franciaországba, de kérelmét valamennyi esetben elutasították.
Ráadásul Rahn homoszexuális, és részben zsidó volt. Jól tudta, hogyha ez kiderül róla, maga is a koncentrációs tábor foglyává válik.
Az SS tagjainak igazolniuk kellett árjaságukat, de ő ezt kikerülte, és azt remélte, hogyha megleli a Grált, Himmler eltekint ettől.
A titkára azonban hamarosan fény derült. 1939-ben a katarok halálának napján, Németország és Ausztria határához utazott a hegyekbe, ahol véget vetett életének.
1939 szeptember elsején kitört a második világháború. Himmler a háborús időkben sem hagyott fel a Szent Grál keresésével. Heinrich Himmler 1940-ben Hitlerrel együtt Spanyolországba utazott meggyőzni Francot, hogy lépjen hadba a tengelyhatalmak oldalán.
Himmlernek azonban más privát célja is volt a látogatással, mivel új nyomot talált, ami alapján úgy vélte, hogy a Pireneusokban rejtőzhet a Grál.
Ellátogatott a Katalóniában, a Barcelonához közel fekvő Monsterratba, ahol felkereste a monsterrati bencés apátságot. Himmler itt remélte megtalálni a kincset, egy középkori trubadúrdal szövegére építve. Himmlernek az volt a meggyőződése, hogy a Szent Grál segítségével megnyerhetik a háborút.
A kolostor egyik szerzetesét, Andreai Ripol Noble-t rendelték melléje, német tudása miatt (az egyetlen volt a kolostorban, aki beszélt németül) Heinrich Himmler azonban itt sem bukkant a misztikus relikvia nyomára.
Bár Howard Buchner az amerikai hadsereg orvosa könyvet írt a témában, és azt állítja, Himmler Otto Skorzenyre, a különleges SS-kommandós alakulat vezetőjére bízta a monsterrati kutatást 1944 márciusában,
ez azonban nem lehetséges, mert 1944. március 16-án Skorzeny Jugoszláviában volt,
ahol alakulatával a németek heves harcokat vívtak a partizánokkal.
A nácik úgy vélték, hogy Tibet lehet az árja faj bölcsője, és a tibetiek, valamint a dalai láma is az árják leszármazottai. Himmler elhatározásából 1938 májusában kutatóexpedíció indult Tibetbe Ernst Schafer zoológus, SS-tiszt vezetésével, a küldetés 1939 augusztusában ért véget.
A hivatalos terv szerint az expedíció a helyi hatóságokkal együttműködve a terület éghajlatát, földrajzát, és kultúráját tanulmányozta volna.
Valójában fajelméletükhöz kívántak bizonyítékokat szerezni, ráadásul Himmler rajongott az ázsiai miszticizmusért.
A németek náci zászlót ajándékoztak a tibeti elöljáróknak, akiknek elmagyarázták, hogy milyen kapcsolat van a náci jelképek, így a szvasztika, a horogkereszt, valamint a tibeti szent szimbólumok közt.
Az expedíció tagjai sok mindent gyűjtöttek, állatbőröket, magvakat, tibeti szent szövegeket (pl. Kangyur, Mandala),
rengeteg fotót készítettek, és antropológiai vizsgálatokat végeztek a helyi lakosokon.
A hazahozott gazdag gyűjteményből egy lámaköpenyt, valamint egy buddhista szobrot, a meteoritból faragott Vaisranava - a gazdagság és a háború istennőjének – szobrát Hitlernek ajándékozták.
Állítólag a birtokukba került egy olyan régi dokumentum is, amely az ősi árjákról beszél.
Hazaérkezésük után, 1939 augusztus 4-én Himmler fogadta az expedíció vezetőjét Ernst Schafert, de az expedíció eredményeit a háború miatt egészen 1950-ig nem publikálták.