Amikor a viharfelhők összegyűltek az égen, egy bátor férfi egyedül szállt szembe a természet halálos villámcsapásaival. Roy Cleveland Sullivan vadőrként dolgozott Virginiában, és hihetetlen módon vonzotta a villámokat.
A férfiba 36 év alatt hétszer csapott bele a nagy energiájú, természetes légköri elektromos kisülés, mégis túlélte ezeket a mások számára halálos incidenseket, és alig is sérült meg.
Az első eset 1942-ben esett meg, akkor csupán a lábán veszítette el a nagyujjának a körmét. Huszonhét év után újabb villámcsapást szenvedett, ekkor emiatt eltűnt az egyik szemöldöke.
A következő évben, 1970-ben az összegyűlő elektrostatikus töltés felsértette a bal vállát.
Ekkor kezdték el az emberek Emberi Villámhárítónak hívni.
Nem véletlenül: 1972-ben újabb villámcsapással kellett szembenéznie, ami miatt lángra kapott a haja, és ezután mindig tartott egy flakon vizet az autójában a hasonló esetek gyors megoldásához.
A víz hasznos ötletnek bizonyult, mert egy évvel később egy villámcsapás rakéta módjára kirobbantotta az autójából, a haja újra lángolt, és leestek a lábáról a cipői.
A hatodik csapás 1976-ban érte a bokáján, a hetedik pedig egy évre rá horgászat közben. Utóbbi miatt kórházba is került: a mellkasa és a gyomra égett meg.
És bár ezek a halálos „találkozások" nem tudták megölni, Roy Sullivan 1983-ban már nem bírta a folyamatos fenyegetést, és saját kezűleg vetett véget az életének. Két villámcsapás sújtotta kalapját a Guinness World Exhibit Halls-ban láthatjuk.
Vladimir Durov nem dolgozott hivatásos állatképzőként, mégis értett a nyelvükön. Mint egy orosz cirkusz veterán fellépője, azt állította, hogy egy figyelemre méltó módszert alkalmazva képes a kutyafélékkel való, hatásos kommunikációra.
A telepátia segítségével. W. Bechterev professzor, a Szent Péteri Agykutatási Intézet vezetője úgy döntött, hogy teszteli Durov állításait, és
elkészített egy feladatlistát, amelyet Durov kutyáinak egy-egy meghatározott sorrendben kellett elvégezniük.
A dolog eddig talán egyszerűen hangzik, de olyan feladatokról volt szó, amelyeket az ebek korábban nem tanulhattak meg.
Durov elolvasta és meghallgatta a feladatlistát, majd odafordult Pikkihez, a fox terrier fajtájú kutyájához, és mélyen a szemeibe bámult.
Azt állította, hogy pszichikusan átküldte a gondolatait Pikki agyába. Durov kiengedte a kennelből, ami után az állat végrehajtotta pontosan a kijelölt feladatokat.
Ezután újra elvégezték a kísérletet, ezúttal bekötötték a férfi szemét, nehogy a pillantásával tudjon finom jelzéseket adni a kutyának. Pikki azonban még mindig a pszichés parancsaira válaszolt.
Több olyan dokumentált eset is létezett a történelem során, amelyekben néhány ember megmagyarázhatatlan elektromágneses tulajdonságokkal rendelkezett. Az 1846-os év egy tízhetes időszakában egy 14 éves francia lány, Angelique Cottin puszta jelenléte különös jelenségeket generált:
a közelében lévő iránytűk vadul forogni kezdtek; az olyan nehéz tárgyak, mint például a bútorok, elmozdultak, ha meg szerette volna érinteni őket; és néhány tárgy természetellenesen elkezdett vibrálni.
Egy másik lány, Jennie Morgan, a missouri Sedaliában olyan nagytöltésű szikrákat tudott kibocsátani az ujjaiból, amelyek elég erősek voltak ahhoz, hogy akit megérintett, az eszméletlenné vált. Az állatok messze elkerülték, soha, egyetlen macskát sem tudott megsimogatni.
Egy 18 hónapos diagnosztizálatlan betegség után Caroline Clare kanadai tinédzser
annyira mágnesessé vált, hogy minden fémtárgy, például a villák és kések egyszerűen hozzátapadtak a kezéhez.
Az erő olyan erőteljes volt, hogy egy másik személynek kellett segítenie, hogy le tudja tenni őket. Hasonló szuperképességekkel bírt egy 14 éves, szovjet diák is.
Inga Gaiduchenko a Moszkvai Technológiai Intézet tagjai előtt is megmutatta, hogy a kanalak és a tollak (bizonyos esetekben a lemezek és a könyvek is) „hozzáragadnak" a kezéhez.
Nina Kulagina az 1960-as években a Szovjetunió egyik leghíresebb pszichológusává vált, csodával határos módszerei, a telekinézis vagy pszichokinézis miatt. A nő képes volt az asztal elé helyezett kisebb méretű tárgyakat az elméje segítségével mozgatni.
Amikor tudományos megfigyelések alá vetették, az is kiderült, hogy Kulagina
néhány centiméterrel tartotta a kezét a tárgyak felett, amik néhány pillanat múlva elkezdtek csúszni felé az asztal tetején.
A gyufásdobozok, kisebb dobozok, cigaretta és a plexiüveg is ugyanúgy reagált az intenzív koncentrációjára.
A tárgyak időnként tovább mozogtak még akkor is, amikor már nem emelte fel a kezét. Az 1970-es évek elején Kulaginát még a szovjet kormány is alkalmazta, hogy hátha tud segíteni a beteg Nikita Hruscsovnak.
Koda Box, a furcsa színpadi előadó az 1900-as évek elején lépett fel a közönség előtt. Előadása nem véletlenül kapta „Az ember röntgenszemekkel" címet. A férfi először megengedte a közönség tagjainak, hogy bekössék a szemét, és a szemfedőt még egy ragasztószalaggal is rögzítették, hogy tényleg ne láthasson semmit.
Ezután az egész fejét körbetekerték egy ruhaanyaggal, és többen is tesztelték, hogy semmit sem lát. Ezután a közönség tagjai különböző üzeneteket írtak egy-egy papírlapra, amit
Koda Box minden nehézség nélkül el tudott olvasni.
Ugyanezt tette a felmutatott könyvekkel, és pontos leírást adott a közönség tagjainak a kezében lévő tárgyakról is. A férfi egyszer még a New York-i Times Square egy forgalmas utcáján is végigbiciklizett bekötött szemmel.
John D. Reese, az ohiói Youngstownban élő férfi soha nem tanult az orvosi egyetemen, nem is végzett el egyetlen egészségüggyel kapcsolatos tanfolyamot sem. Valójában még nem töltötte be a 30. életévét, amikor felfedezte figyelemre méltó, rejtett gyógyító képességét.
Amikor 1887-ben John D. Reese egyik ismerőse leesett a létráról, és súlyosan megsebesült a gerince, a családja az orvost hívatta.
A férfi épp tanúja volt az esetnek, és valamilyen oknál fogva az ujját a sérült hátára tette, aki ezt követően azonnal jobban lett, és a fájdalma teljesen megszűnt.
Egyszerűen felállt, és azonnal visszaindult a munkába. Az esetnek híre ment, és Reese-hez több „páciens" is érkezett.
Meggyógyította például Hans Wagnert, a Pittsburgh Pirates játékosát, akit egy hátsérüléssel szállítottak hozzá; és egy politikust, akinek a keze és a csuklója már használhatatlanná vált a remegés miatt.
Utóbbinak az orvosok azt mondták, hogy még többhétnyi pihenésre van szüksége, ám a Reese-zel való találkozás után tökéletesen rendbe jött.