„Amíg őfelsége beteg, az ágyamat a szobájába költöztetem, hogy annál jobban tudjak vigyázni rá."
(Parr Katalin)
VIII. Henrik hatodik és egyben utolsó hitvese, Parr Katalin (angolul Catherine Parr) úgy vonult be a történelembe, mint az uralkodó egyetlen „túlélő" felesége. Bár személyisége elsőre talán megalkuvónak, csendesnek és alkalmazkodónak tűnik, a valóságban Parr Katalin lehetet Henrik hat felesége közül a legbüszkébb és a leginkább szenvedélyes.
Nem csak odaadó hitves volt, hanem közelebb hozta egymáshoz az uralkodót és agyermekeit, a király utolsó éveit pedig nagyon ügyesen ügyesen, valamint együttérzéssel menedzselte.
Amikor VIII. Henrik feleségeiről beszélünk, akkor a leggyakrabban félreértett nő Parr Katalin, akit sokszor még figyelmen kívül is hagynak
– magyarázta Derek Wilson történész, a Tudor-kor kutatója. – Az ő történetéből hiányzik az a szexuális kisugárzás, ami körbefonja Boleyn Anna és Howard Katalin személyét, továbbá a Jane Seymourt övező romantika, Aragóniai Katalin állhatatossága, valamint a Klevei Annával kapcsolatos politikai intrikák.
A kétszeres özvegy Parr Katalin (Henrik volt a harmadik férje, összesen négyszer ment férjhez)
türelmesen, alázatosan és gyakran unalmas hétköznapok során gondoskodott az idős, beteg, hirtelen haragú királyról
életének fájdalmas, utolsó éveiben, majd egyszerűen eltűnt a történelem süllyesztőjében. A történészek szerint azonban az igazság ennél jóval bonyolultabb.
Parr Katalin Anglia északnyugati részén nevelkedett, ott, ahol az ősei a 14. század óta éltek. Apja, Sir Thomas Parr, a százéves háborút elindító és politikai reformjairól híres III. Eduárd angol király leszármazottja, anyja (Maud Green) szintén nemesi család sarja volt.
Történetének egyik ironikus momentuma, hogy Lady Parr Henrik első feleségének, Aragóniai Katalinnak az udvarában szolgált, és a leányát is róla nevezte el.
Katalin 1529-ben ment először férjhez: a tizenhat éves lány Edward Borough, Gainsborough bárójának lett a felesége, aki azonban néhány év múlva tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az asszony hamarosan újra férjhez ment, ezúttal a nála jóval idősebb John Neville, szintén magas rangú arisztokrata volt a választottja, ám a férfi tíz évnyi házasság után, 1543-ban meghalt.
Katalin ekkor a harmincas évei elején járt. Nem születtek gyerekei és hamarosan gazdag özvegyasszonyként Aragóniai Katalin lányának, Máriának az udvartartásába került,
ahol Henrik felfigyelt rá.
Imádta a finom kelméből készült ruhákat, a drága ékszereket, és a színházat. Az addigra már többször csalódott, öregedő és egyre kövérebb király pedig szívesen választott maga mellé egy komoly, érett asszonyt.
Parr Katalint csak és kizárólag a király választotta. A korábbi házastársaira politikusok, diplomaták és ambiciózus arisztokrata családok „beszélték rá": a Howardok, a Boleynek és a Seymourok is mind a saját érdekeiket tartották szem előtt, nem is beszélve a gyakran becstelen és hatalomvágyó Thomas Cromwellről, Henrik kancellárjáról.
Az idősödő uralkodó azonban nem akarta megkockáztatni a hatodik csalódást. Nem is beszélve arról, hogy a szexualitást kulcsfontosságúnak értékelte.
Miután Henrik negyedik hitvese, a „flandriai kanca" gúnynévvel illetett, nem túl vonzónak leírt Klevei Anna még csak az ágya közelébe sem mehetett, az ötödikként feleségül vett tizenéves Howard Katalin újfajta kihívást és megújulást jelentett, akivel szenvedélyes éjszakákat töltött együtt.
Amikor Parr Katalin elfogadta a király házassági ajánlatát (1543. július 12-én keltek egybe a Hampton Courtban), számolnia kellett a túlsúlyos uralkodó szexuális fantáziáival.
Ám a nőt erre felkészítette két korábbi frigye, hiszen valamennyi esetben jóval idősebb, egészséges férfiakkal osztotta meg az ágyát.
A korabeli dokumentumok arra utalnak, hogy Katalin ügyesen csábította el a férjét:
csinos ruhában, tejfürdővel, parfüm illattal, ételekkel, italokkal és kellemes beszélgetés ígéretével várta minden alkalommal, hogy Henrik meglátogassa a szobájában.
Katalin sikeresen elegyítette házassága során az intelligenciát és a szenvedély kombinációját. Nem túlzás azt mondani, hogy a múltban történtek tükrében nem is volt más lehetősége, és jó okkal nem akarta vállalni a király megbántásának súlyos következményeit.
Igen óvatosan viselkedett, ám közben mindenben kiélvezte pozíciójának valamennyi nyilvánvaló előnyét. Erre utalnak azok a rendkívül személyes levelek is, amelyek részletesen bemutatják, hogy mit gondolt és miben hitt. Ezek az írások mindenekelőtt arról tanúskodnak, hogy
Katalin óriási érzelmi hátránnyal lépett házasságra Henrikkel, ugyanis valaki másba volt szerelmes.
Szíve választottja Thomas Seymour, a király harmadik feleségének, Jane Seymournak a testvére, a trónörökös Eduárd hercegnek volt a nagybátyja.
Már akkor szenvedélyes viszonyba bonyolódtak, amikor Katalin a király lánya, Mária udvartartásában szolgált.
Mikor azonban Henrik érdeklődni kezdett iránta, köteles volt őt választani a szerelme helyett.
A művelt és kifinomult királyné a vallási reformer irányzatot szorgalmazta, és igen buzgón tevékenykedett a hitért. Henrik jóval konzervatívabban gondolkodott, amiből aztán akadtak köztük nézeteltérések.
Bár Katalin római katolikusként nevelkedett (mert még a protestáns reformáció előtt született), később azonban szimpatizálni kezdett az új hittel. Néhány történelmi feljegyzés szerint talán már az 1540-es évek közepétől (tehát a királlyal kötött házassága előtt) a szó mai értelmében vett protestáns lehetett.
Az ország rendkívül feszültté vált vallási helyzete ezért biztosan szerepet játszott mind a gondolkodásában, mind a házasságában.
Jól tudta, hogy az eretnekek üldözése és a boszorkányvadászat idején veszélyes útra tévedt.
És bár határozottan szimpatizált a reformerekkel, királynőként nem akart veszélyes területre tévedni.
"Katalin mindig példamutatónak bizonyult, és minden rendelkezésére álló eszközt arra használt, hogy elterjessze a kereszténységet" – magyarázta Derek Wilson. – Az „új hitet" azonban néhány éven belül már „protestánsnak" hívták és Henrik 1547-es halála után szilárdan ezeket a nézeteket vallotta.
A királyné egész házassága alatt gondosan ügyelt arra, hogy észrevegye és kielégítse az uralkodó szükségleteit, legyen szó akár a szexualitásról, a sebek bekötözéséről, fájdalmak esetén a figyelemelterelésről, vagy épp a beszélgetés ösztönzéséről.
Katalin azonban még ennél is többet tett: sokat tett azért, hogy kibékítse Henriket első két házasságából származó leányaival, Máriával és Erzsébettel (a későbbi I. Mária és I. Erzsébet királynőkkel), miközben jó kapcsolatot ápolt Eduárd herceggel is.
Házassága négy éve alatt gondos mostohának bizonyult.
Egyszerre volt gondos családanya, odaadó feleség és művelt, intelligens nő, akiről a londoni udvarba látogató követek csodálattal és tisztelettel írtak jelentéseikben.
Nem véletlen, hogy a királynő kiemelt szerepet a kapott az államügyekben is.
Amikor Henrik 1544-ben franciaországi hadjáratra indult, a feleségét tette meg Anglia régensének, aki három hónapig tartó kormányzása idején szilárdan kézben tartotta az ország ügyeit.
Olyannyira komolyan vette a feladatát, hogy naponta találkozott tanácsadóival, személyesen részt vett a közigazgatási tevékenységben, valamint kiemelkedő és konstruktív szerepet vállalt a bírósági és egyéb ügyekben is.
A királyné ugyanakkor nem csak a politikában állta meg a helyét: rengeteget olvasott, ám nem csak a Bibliát tanulmányozta, hanem szívesen hallgatott különböző prédikátorokat és heves vitákat folytatott vallási kérdésekben.
Katalin olyant tett, amit előtte még egyetlen királynő sem, amikor megírt és publikált két vallási témájú művet.
Az "Imák és elmélkedések" 1545-ben jelent meg, míg az "Egy bűnös elmélkedései" 1547-ben.
És bár az uralkodónő nagyon körültekintően fogalmazott a teológiai kérdésekben, mindkét műve komoly népszerűségre tett szert.
Amikor 1546-ban eretnekséggel gyanúsították meg, ügyesen védekezett azt vallva, hogy csak azért beszél ilyen hevesen a reformációról, hogy elvonja férje figyelmét a köszvény okozta fájdalmakról. Végül megbocsátást nyert.
Amikor 1547-ben már nyilvánvalóvá vált, hogy az állandósult fájdalommal élő király napjai meg vannak számlálva, Katalin harmadszor is a gondos betegápoló szerepébe kényszerült. Az udvarban mindennél korábbi erővel lángoltak fel a politikai csatározások.
A vallási reform hívei és ellenzői csaptak össze, miközben
egyfajta hadjáratot indítottak a királyné ellen egy korábban jól bevált gyakorlatot alkalmazva.
Eszközként egy Anne Askew nevű, eretnekséggel vádolt nő tárgyalását kívánták felhasználni, akit minden addiginál könyörtelenebb kínzásnak vetettek alá azt remélve hogy emiatt cinkostársként nevezi meg a királynét.
A terv azonban kudarcba fulladt, és miután az uralkodó elhunyt, Katalin hozzáment régi szerelméhez, Thomas Seymourhoz.
A házasság azonban nem hozta el számára a várt boldogságot: botrányokat és bonyodalmakat generált, miközben a hatalmat sógora, a VI. Eduárd gyámjaként megnevezett Edward Seymour ragadta magához.
Erzsébet és Thomas Seymour hamarosan félreérthetően közeli kapcsolatba került egymással,
így Henrik legifjabb gyermekének távoznia kellett Katalin házából.
A mindössze 36 esztendős asszony ekkor fedezte fel, hogy várandós. 1548. augusztus 30-án egészséges lánygyermeknek adott életet, aki a Mária nevet kapta.
Anyja nyolc nappal később gyermekágyi lázban meghalt. A tudatosság utolsó pillanataiban még azzal vádolta meg férjét, hogy megmérgezte őt. Thomas Seymourt alig egy évvel később árulásért lefejezték.