„(...) senkinek nincs nagyobb hatalma a világon, mint annak a nőnek, aki tudja, mit akar, és elszántan halad a célja felé."
(Philippa Gregory: A fehér hercegnő)
VIII. Henrik, a Tudor-ház méltán leghíresebb uralkodója az angol történelem egyik legkülönlegesebb alakja, akit az utókor elsősorban mind a nőket, mind a pedig vagyonszerzést illető telhetetlen étvágyáról ismer.
Feleségeit néhány kivételtől eltekintve szerelemből vagy a hirtelen jött vágy által vezérelve választotta magának, miközben számos szeretőt tartott és törvénytelen gyermekeket nemzett.
Henrik azonban minden bizonnyal csak a vér szavát követte, hiszen szinte egy az egyben a York-dinasztiából származó nagyapja, IV. Eduárd példáját másolta.
És bár Eduárdnak nem volt annyi felesége (csak egy, akit imádott), mint Henriknek, ám a nőkkel való kapcsolata ugyanolyan összetettnek bizonyult, és ugyanakkora pusztítást hagyott maga után, mint híres-hírhedt unokája.
A tradicionális, és az európai uralkodóházakban szokásos dinasztikus út, tehát a befolyásos külföldi menyasszony választása helyett
mindketten a szívüket követték és feleségeiket szerelemből vagy szenvedélyből tették meg királynévá.
A botrányok ellenére IV. Eduárd házassága mégis sikeresnek bizonyult és a haláláig kitartott, amit unokája már nem tudott elmondani magáról.
Woodville Erzsébet (angolul Elizabeth Woodville) öt évvel volt idősebb a York-dinasztia királyánál, ám legendás szőke szépségével annyira elbűvölte a fiatal Eduárdot, hogy a hagyományok, politikai játszmák és a tanácsadói vélemények ellenére feleségül vette.
Bár senki sem vonta kétségbe a nő személyes varázsát, az angol udvarban az özvegyasszony elfogadhatatlan választást jelentett a frissen trónra lépő IV. Eduárd családja, és legfőbb tanácsosai számára.
Az intrikusok azt is felhozták a közrendi származású Woodville Erzsébet ellen,
hogy a családja sok éven át hűen szolgálta az ellenséges Lancaster-ház uralkodóját, a bomlott elméjű VI. Henriket, ráadásul öt évvel volt idősebb Eduárdnál.
Első férje, Sir John Grey halála után özvegyen maradt két fiával, és elkobozták minden birtokát. Az asszony állítólag emiatt fordult a királyhoz, aki igencsak kedvelte a szép hölgyek társaságát, és miután a nő nem volt hajlandó azonnal ágyba bújni vele, a férfi hamarosan beleszeretett.
Titokban házasodtak össze, csupán két tanú jelenlétében,
ám ez a frigy sem győztes háborút, sem hasznos nemzetközi kapcsolatokat, vagy újabb területeket illetve diplomáciai támogatást nem hozott az országnak.
Ellenben tíz közös gyerekük született, és Erzsébet bevezette a „királynői méltóság" fogalmát Angliában, mert viselkedése nagyban különbözött elődjeitől, például Anjou Margittól.
Bár sokan alkalmatlannak és népszerűtlennek tartották, valójában a gyönyörű, alázatos, termékeny királynőt testesítette meg.
Az nem derül ki pontosan a történelmi forrásokból, hogy Eduárd és Erzsébet mikor találkoztak először.
Talán az angol arisztokrácia kicsi, ám elit világában, vagy az 1450-es évek egyik fontos társadalmi eseményén.
Az is meglehet, hogy már gyerekként ismerték egymást, mert Erzsébet szülei akkoriban Rouenban éltek, Eduárd apja pedig akkoriban pont ott szolgált hadvezérként.
A férfi fiatalságának jelentős részében az asszony már házasságban élt John Grey-jel. Egy azonban szinte biztosnak látszik:
a döntő találkozás után gyorsan határozott vonzalom alakult ki kettőjük között,
amit a York-ház (jelképük a fehér rózsa) és a Lancester-ház (jelképük a vörös rózsa) közötti három évtizedes „Rózsák háborúja" sem tudott szétszakítani.
Erzsébet a korabeli dokumentumok szerint 1464. április 13-án, néhány hónappal a feltételezett házasságkötésük időpontja előtt vette fel a kapcsolatot a királyi udvarral, amikor segítséget kért az elkobzott birtokai ügyében.
A legenda szerint az özvegy Whittlebury erdőségében, egy tölgyfa alatt várt az uralkodóra (tudta, hogy a király útja arrafelé vezet), és abban reménykedett, hogy vissza tudja szerezni a fiai örökségét.
A király itt hallgatta meg először a nő panaszait, és eközben észrevétlenül beleszeretett.
Tudta, hogy hivatalosan nem veheti feleségül, ezért kapcsolatukat eleinte titokban tartották.
A két szerelmes 1464. május 1-jén titokban kötött házasságot, csupán két tanú (köztük Erzsébet anyja, Jacquetta, Rivers grófnője) jelenlétében, a Woodville család birtokán, Groby kis kápolnájában.
Az esemény pontos dátumáról és körülményeiről azonban máig heves vitát folytatnak a történészek, főleg azért, mert a házasságkötés érvényességét később kétségbe vonták.
A frigy helye és módja aligha meglepő, hiszen Eduárd pontosan tudta, házasságukat mereven ellenezték volna a királyi udvarban. Amikor a közvélemény tudomást szerzett a szűkkörű esküvőről, sokan még inkább megkérdőjelezték házasságuk érvényességét.
Eduárd ugyanis akkor már állítólag jegyben járt Eleanor Talbot-tal, ami abban a korban felért szinte egy érvényes házassággal.
Ezt az érvet használták fel később, IV. Eduárd halálakor, amikor annak legidősebb fia, V. Eduárd lépett volna a trónra, amit a király öccse, III. Richárd ezzel az információval akadályozott meg.
Bárhogy is történt, Eduárd és Erzsébet 19 éven át házasságban éltek.
És bár kapcsolatukat több viharos időszak is sújtotta, amikor a király hol elvesztette, majd visszaszerezte a trónt, mégis kitartottak egymás mellett, pedig gyakran azt sem tudhatták, hogy viszont láthatják-e egymást.
Az angol király rajongott gyönyörű feleségéért, mégis számos szeretőt tartott mellette, főként élete vége felé, amikor mélyen ragaszkodott egy Jane Shore nevű nő társaságához. Ez azonban akkoriban semmiképpen sem számított szokatlannak, és úgy tudni, konfliktusokat sem váltott ki a király illetve a királyné között.
A 15. században a férfiak gyakran „egészségügyi és biztonsági okokra" hivatkozva tartózkodtak attól, hogy a várandós feleségeikkel töltsék az éjszakát, így szexuális igényeiket máshol élték ki.
Noha Eduárd másokkal is megosztotta az ágyát, unokájával, VIII. Henrikkel ellentétben soha nem akart megszabadulni emiatt a feleségétől.
Pedig igen jelentős kockázatot vállalt, amikor - nem meghazudtolva a saját érzéseit - még a háború éveiben a királynőjévé tette.
Erzsébet álláspontja azonban kevésbé átlátható: néhány történész szerint kezdetben erkölcsi alapon állt ellen a férfi csábításának, amikor megtagadta a szeretői státuszt és csak később határozta el, hogy királyi feleség lesz.
A fennmaradó források szerint ez azonban részéről nem volt annyira tudatos taktika, mint amit hat évtizeddel később Boleyn Anna alkalmazott VIII. Henrikkel szemben.
Az viszont nem kétséges, hogy Eduárd nagyszerű „fogás" volt egy kétgyermekes, nincstelen özvegy számára, és nem mellesleg példátlan előnyökhöz juttatta a Woodville családot.
Erzsébetet hivatalosan 1465. május 26-án koronázták meg Anglia királynéjává, aki azonnal nekilátott, hogy megerősítse családja befolyását a királyi udvarnál. Az uralkodói pár nem kevesebb, mint 19 évig élt harmonikus kapcsolatban.
Szinte minden történelmi beszámoló arról ír, hogy partnerként, és egymást kiegészítve uralkodtak:
Eduárd szívesen csatázott és határozottan hozott döntéseket, miközben Erzsébet felvállalta a támogató és apolitikus királynő tipikusan nőies szerepét.
Miután IV. Eduárd 41 évesen, váratlanul meghalt, öccse, Richárd lett az örökösének szánt 12 éves kisfia, V. Eduárd gyámja, és a végrehajtó hatalom gyakorlója, a Lord Protector.
Halott bátyja fiait hamarosan a Towerbe záratta, majd érvénytelennek nyilvánította Erzsébet és Eduárd házasságát, és III. Richárd néven maga lépett a trónra. Az özvegy királyné a Westminster Apátságban keresett menedéket sógora elől.
Anglia hamarosan káoszba süllyedt, Erzsébet fiai eltűntek, barátai és rokonai pedig a szeme láttára haltak meg erőszakos halállal.
Erzsébet nem kevesebb,mint tíz gyermeket szült Eduárdnak: három fiút és hét leányt. A legfiatalabb csupán három évvel a király halála előtt érkezett.
A felnőttkort azonban csak öt lány érte meg: többen betegségekben hunytak el, a két idősebb fiú, a
trónörökös Eduárd és öccse, Richárd pedig rejtélyesen eltűnt a londoni Towerben, pont a koronázás előtt.
Pedig a fiatal herceg oktatására nagy gondot fordítottak a szülei: az 1470-es években a Ludlow-kastélyba küldték, ahol kitűnő képzésben részesült nagybátyja által. A kis Eduárd rengeteget tanult, de közben sokat játszott, és élvezte a kutyák meg a lovak társaságát.
A távolság megvédte a rosszindulatú pletykáktól, a gonosz szándékoktól és az esetleges betegségektől.
A fennmaradt források szerint a királyi család élete végéig szoros és szerető kapcsolatban élt egymással, amely Eduárd uralkodása alatt is megőrizte a hűség és kölcsönös támogatás érzetét.
A legidősebb lányuk, Yorki Erzsébet azután is segítette testvéreit és rokonait, miután 1486. január 18-án feleségül ment a Rózsák háborújában végül diadalmaskodó Lancaster-ház örököséhez, VII. Henrikhez, aki a hódítás jogán, a Bosworth-mezei csata győzteseként elfoglalta a trónt. Első fiuk, Artúr 1486-ban, második utóduk, Henrik 1491-ben született.
Woodville Erzsébet még megérte három unokája, köztük Henrik megszületését. A fehér és a vörös rózsa, vagyis a York- és a Lancaster-ház 1509. június 24-én, VIII. Henrik trónra lépésével egyesült.