Lefényképezték a csillagközi térből érkező titokzatos látogatót
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/nmHL3N_hyQyk1g-FzIi5hLxyRpEr-FlbQ2BCvjlgLdU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UwNjA3M2RhZWJiNjQ4N2NiNWE2OTM4OTQwMTVkZjk0.webp)
A képalkotást az északi Gemini-teleszkópra szerelt műszer, a Gemini Többtest-spektrográf tette lehetővé. A képen jól látszik, hogy a napsugárzás hatására az égitest felszínéről anyag távozik. Ez az úgynevezett kigázosodás az üstökösök jellemző tulajdonsága.
Múlt héten számoltunk be róla, hogy egy amatőr csillagász, Gennady Borisov különös objektumot szúrt ki a saját maga által tervezett távcsővel. Már az első megfigyelés alkalmával kiderült, az égitest pályája hiperbola, nem elliptikus, mint a Nap körül keringő égitesteké, ez pedig megerősítette a távoli eredet tényét.
2017-ben figyelték meg az első, másik csillagrendszerből érkező égitestet a Naprendszerben. Az Oumuamua nemcsak furcsa, hiperbola alakú pályájával hívta fel magára a figyelmet, hanem különös alakjával is, leginkább egy szivarra emlékeztetett. Esetében ugyanakkor nem lehetett a C/2019 Q4-hez hasonló kigázosodást megfigyelni.
Az idegen üstökös jelenleg közel van a Naphoz, ezért tanulmányozása nem egyszerű feladat.