A Balaton-felvidéket nem véletlenül szokták magyar Toszkánaként is emlegetni. A szelíden lankás dombok vonulatáról pompás kilátás nyílik a hosszan elnyúló tóra, a Balaton-felvidék apró településeinek békés nyugalma pedig a mediterrán életérzésre emlékeztetheti az itt nyaralókat.
A Balaton-felvidéki táj a kulturális és természeti szépségeken kívül más, valódi kuriózumnak számító egyéb érdekességeket is kínál.
Balatonfőkajár térségében találhatók ugyanis hazánk legidősebb felszíni kőzetei,
Alsóörs és Balatonalmádi, valamint Révfülöp és Kővágóörs között pedig azok a földtörténet ókorából származó egykori tengeri üledékes rétegek, amelyek Magyarország eddig ismert legősibb élőlényeinek maradványait zárják magukba.
A földrajzilag homogén területű Kárpát-medencét – akármilyen hihetetlennek is tűnik első hallásra – egykor a Föld különböző és egymástól nem egyszer hatalmas távolságokra fekvő pontjain keletkezett kőzetek építik fel.
Ezek a lemeztöredékek sok száz millió évig zajló vándorlásuk után, a lemeztektonikai folyamatoknak köszönhetően álltak össze azzá, amit ma Kárpát-medenceként ismerünk.
Vajon ki gondolna arra, hogy Győr felé autózva, a tatabányai Turul-emlékmű autópálya fölé magasodó fehér sziklái mintegy 230 millió éve, a triász időszakban, az egyenlítő környékén, az egykor volt hatalmas trópusi óceán, a Tethys afrikai partvidékén rakódtak le?
Az ettől ma délre fekvő Mecsek-hegység hasonló korú kőzetei
ettől pedig több ezer kilométer távolságra,
a Tethys-óceán eurázsiai selfjén keletkeztek, a jól átvilágított, meleg és sekély parti vizekben.
Nagyjából Nagykanizsa és Záhony között húzódik az a délnyugat-északkeleti irányú törésvonal,
amely egyfajta ősföldrajzi határnak tekinthető a középhegységeinket felépítő tengeri üledékek illetve ősi vulkáni kőzetek keletkezési helyét illetően.
Minél távolabb tekintünk a múltba, annál érdekesebbé válik Magyarország földtörténete is. Akárcsak az emberi históriát, a Föld történetét is nagy korszakokra, és „kisebb" korokra tagoljuk.
A hozzávetőleg 545 millió éve elkezdődött fanerozoikum az egyetlen olyan időszalag (eón) a Föld csaknem 4,5 milliárd éves történetében, amely már változatos és gazdag élővilágot mondhat magáénak.
A fanerozoikumot az 545 millió éve elkezdődött és 249 millió éve véget ért földtörténeti ókorra (paleozoikum), a 249 és 65 millió év közötti földtörténeti középkorra (mezozoikum) – amit a dinoszauruszok koraként is szokás emlegetni –, valamint a 65 millió éve elkezdődött és napjainkig zajló geológiai újkorra (kainozoikum) tagoljuk.
Magyarország középhegységeit zömében középkori, illetve - kisebb részt – újkori tengeri üledékek építik fel.
Hazánkban a földtörténeti ókor, különösen a paleozoikum csaknem fél milliárd évre visszanyúló eleje alig hagyott nyomokat. Ezért számítanak roppant különlegesnek a Balaton-felvidék ebből a korból származó felszíni kőzetei.
Balatonfőkajár nyugati határában fekszik az a régi kőfejtő, amely a település legmagasabb pontjának számít.
Ám ennél sokkal érdekesebb az a körülmény, hogy itt tapinthatjuk meg a Dunántúl, illetve Magyarország legidősebb felszíni rétegsorát, a földtörténeti ókor elejéről (második időszakából) az ordovícium korban (488 millió évtől 443 millió évig) lerakódott tengeri eredetű homokkőből átalakult kvarcfilit összletet.
A Balatonfőkajári tétegek a mai helyüktől nagyon távol, a déli félgömbön, az Egyenlítő és az Antarktisz között rakódtak le, akkor, amikor a kontinensek zöme, és az azokat egymástól elválasztó ősi, réges-rég bezáródott óceánok még a déli féltekére koncentrálódtak.
Furcsa képet nyújthatott akkoriban a Föld, az élet ugyanis
ekkor még csak a tenger felszíne alatt létezett,
a szárazföldek növénytakaró nélküli kietlen forró pusztaságok, vagy éppen jégpáncéllal borított zord vidékek voltak.
A földtörténeti ókor egyik első és globálisan is jelentősnek tekinthető rétegsora a 443 millió éve elkezdődött, és 416 millió éve véget ért szilur időszakban keletkezett.
A szilur rétegeket hazánkban egyedül a Balaton-felvidéken, Alsóörs és Balatonalmádi, illetve Révfülöp és Kővágóörs között vehetjük szemügyre.
Ebből a palás rétegsorból ismertek Magyarország legősibb élőlényei, egy rég kihalt tengeri telepes állatcsoport,
a graptoliták képviselői.
Ezek a furcsa, felületes szemlélő számára inkább növényeknek látszó félgerinchúros állatok népes kolóniákat alkottak a szilur sekély tengereiben.
Mivel rendkívül gyors volt az evolúciójuk, és a késői kambrium kortól (kb. 500 millió évtől) egészen a karbon kor elejéig virágzottak, ezért fosszíliáik a geológusok illetve az őslénytankutatók számára
rendkívül fontosak a kormeghatározásban.
A jóval több mint 400 millió éves Balaton-felvidéki graptoliták hazánk legrégebbi ismert élőlényeinek számítanak.