A szent vagy más néven egyiptomi íbisz Thot óegyiptomi isten szent állata; nem véletlen, hogy a legtöbbször íbiszfejű madárként ábrázolták. Thot isten székhelye Hermopolisz volt, ahol az egyiptomiak egész temetőket rendeztek be az íbiszeknek.
Ezért is mumifikálták előszeretettel ezeket a madarakat: emberi temetéseken és szent rituálék részeként is, hogy az isteneik kedvére tegyenek.
A kutatók a Tuna el-Gebel katakombák területén több mint négymillió szent íbisz múmiájára bukkantak és közel kétmilliót fedeztek fel az ősi Szakkarra temetkezési helyein.
Többségüket egész biztosan Thot istennek ajánlották fel valamikor 450 és 250 között. A szertatás szerint először leölték őket, majd forró gyantába mártották a tetemeket, amiket ezután mumifikáltak.
Az íbiszt Thoh istent, a bölcsesség, a mágia és az ítélet istenét reprezentálta
– mondta Sally Wasef, az ausztráliai Griffith Egyetem kutatója és első szerzője. – Úgy kell őt elképzelnünk, mint egy bosszantó főnököt, akinek igyekszünk mindig a kegyeiben járni és akitől cserébe igazságosságot várunk el; ekkor kérjük meg Thot istent, hogy avatkozzon be a dolgokba, amiért cserébe felajánlunk egy szent íbiszt.
A madarak eredetéről azonban eddig a kutatók semmit nem tudtak. Most úgy gondolják, hogy ezeket korabeli „ipari körülmények" között nevelték keltetőben, amire több nyomot is találtak az ősi szövegekben.
Hor Se Sebennytos például több tízezer szent íbisz tenyésztéséről ír, amiket kenyérrel és lóherével etettek.
Wasef és munkatársai az ókori Egyiptomban talált 14 mumifikált szent ibisz DNS-ét és Afrikából származó 26 modern mintát elemeztek.
Eredményeik felfedték a mitokondriális DNS sokféleségét, valamint az ősi és a modern vadon élő madarak közti hasonlóságokat. Hozzátették azonban, hogy
az egyiptomi madaraknak valószínűleg jóval kisebb a genetikai sokfélesége a beltenyésztés miatt.
Wasef szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a tömeges gazdálkodás helyett a szent íbiszeket talán a természetes élőhelyükön tartották, majd innen fogták be őket az áldozati szertartások előtt.
Az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a templomok mellett kialakítottak egy-egy tavat vagy más, vizes élőhelyet
– magyarázta. – Ezzel jól utánozták az íbisz természetes élőhelyét, ahol ha ételt és lóherét adtak nekik, akkor szelíddé váltak.
A kutatók eredményeiket a Plos One tudományos folyóiratban publikálták.