A PLOS ONE folyóiratban megjelent bizarr tanulmány a mélytengeri táplálékkörforgás működését hivatott bemutatni; egészen pontosan arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy a tengerek sötét birodalmában élő állatok miként reagálnak, ha számukra addig ismeretlen táplálékforrással – jelen esetben csukaorrú aligátorral (Alligator mississippiensis) - találkoznak.
A mélytengerek lakói nem lehetnek válogatósak, ami teljesen érthető: mivel fény nincs, fotoszintetizálni nem tudnak, ráadásul kevés a hasznosítható tápanyag.
Az óceán mélye egy tápláléksivatag, ahol elszórtan vannak táplálékoázisok"
– mondta a kutatás társszerzője, Clifton Nunnally.
Ezek az oázisok vagy hidrotermális kürtőkből feláramló kémiai anyagok, vagy a tengerfenékre süllyedő táplálékok"
– tette hozzá.
A tudósok eddig nagyobb emlősök (jellemzően bálnák) tetemének sorsát követték nyomon a tengerfenéken. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor hurrikánok vagy más időjárási jelenségek révén például elpusztult aligátorok kerülnek az óceán mélyére. Ezeknek az állatoknak a bőre vastag, és korábban úgy vélték a szakemberek, az óceánfenék rákjai és férgei képtelenek átrágni magukat e vaskos védelmen. Most kiderült, hatalmasat tévedtek.
Kamerával felszerelt robot közvetítette, mi történik az aligátorok tetemeivel. Az elsőnek mélytengeri ászkarákok estek neki, amik szó szerint a szervekig fúrták magukat, majd a lágyszöveteket fogyasztották. Ezek az ízeltlábúak hónapokig hasznosítják a táplálékból származó energiaforrást, így egy darabig megint nem kell étkezniük.
A második aligátor teteméből még kevesebbet hagytak a dögevők; 51 nap elteltével csak a hüllő csontjai maradtak meg.
Ám ezek sem fognak sokáig a tenger fenekén pihenni, a csontokat ugyanis Osedax nevű csontevő férgek tüntetik el. A nem képviselőinek létezéséről idáig nem tudtak a kutatók.
A harmadik tetemnek teljesen nyoma veszett, a szakértők úgy vélik, valószínűleg egy cápa ragadta el a 36 kilós hüllőt.