Nevükkel ellentétben a világítóférgek nem a férgek közé tartoznak, hanem ízeltlábúak lárvái. Mivel világítanak, valóságos turistaattrakciónak számítanak Új-Zélandon; a barlangok mennyezetén megbújó, fényesen ragyogó lények látványa a csillagos égboltot idézi. Az állatok egy kémiai folyamat, a biolumineszcencia révén világítanak.
E szépség nemcsak az embereket, hanem a többi rovarfajt is vonzza, számukra azonban ez a halált jelenti. A lárvák a barlang mennyezetéről pókhálószerű vékony szálak sokaságát lógatják le. Ezeket a szálakat ragadós cseppecskékkel vonják be, majd megkezdik az áldozatok becserkészését.
Az apró rovarok a fény felé haladva belerepülnek a világítóférgek csapdájába, hogy aztán a szálakon lévő vegyülettől elkábulva a lárvák prédájává váljanak.
Közismert, hogy a palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) a legintelligensebb emlősök közé tartoznak, és csoportokba verődve, egymással összedolgozva vadásszák le zsákmányaikat. Látványos módszer, hogy egyfajta „iszaphálóval" ejtik csapdába a prédákat. Miután az egyik delfin észreveszi a vízben úszkáló finom falatokat, elkezd körözni körülöttük, és eközben farkával felkavarja az iszapot. A halak körül egy iszapgyűrű jön létre, amitől azok összezavarodnak. Ahogy a gyűrű szűkül, a halak egyre kétségbeesettebbé válnak, végül egyetlen menekülési út marad számukra: ha kiugranak az iszapfelhőből.
A csapda szélén azonban a delfinek ekkor már tátott szájjal várakoznak, így a menekülő halak rövidesen a trükkös emlősök gyomrában találják magukat.