Több kőkorszakból és a paleolitikumból származó emberi temetkezési helyen kutyák maradványaira bukkantak, amelyek egykor az eltemetett személy kiskedvencei lehettek. Nem véletlen, hogy
1881-ben a londoni Hyde Parkban létrehozták az első, kizárólag háziállatoknak szentelt nyilvános temetőt.
Az ehhez hasonló, világszerte megtalálható temetők emléket állítanak annak az érzelmi kapcsolatnak, amelyet az emberek éreznek a dédelgetett háziállataik iránt. A régészek most arra voltak kíváncsiak, hogy vajon a sírkő feliratok mit árulnak el arról, hogy hogyan változtak az emberek kapcsolatai a házikedvenceikkel az elmúlt több mint egy évszázad alatt.
Felfedezték, hogy a 20. századi sírkő feliratok egyre inkább családtagként, és nem egyszerűen kiskedvencként emlegetik az állatokat.
Az Antiquity tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a történelem során a síremlékekre egyre gyakrabban kerültek keresztény szimbólumok, ami a korábbi korok emberének azt a meggyőződését fejezhette ki, miszerint a háziállatoknak halhatatlan a lelke, és haláluk után biztosan újra találkozhatnak a gazdáikkal.
A temetkezési helyek és a temetők sokat elárulnak a mai kor régészeinek és a történészeinek a múlt társadalmi struktúrájáról és gyakorlatáról
– mondta Eric Tourigny, az angliai Newcastle Egyetem történeti-régészeti oktatója, a tanulmány szerzője a LiveScience online tudományos portálnak. – Rekonstruálhatják például az adott helyi demográfiáját, a rokoni kapcsolatokat, a települések szerveződését, a közösségek társadalmi-gazdasági megoszlását, a társadalmi struktúrákat, valamint a valláshoz, a halálhoz és a túlvilághoz való hozzáállást.
Feltette a kérdést: „ha ezek a temetők olyan értékes forrást jelentenek az ősi emberi kapcsolatok felderítéséhez, miért ne nézhetnék meg a háziállatok temetőit, hogy rekonstruálják a korábbi ember-állat kapcsolatokat?"
A tanulmányhoz Tourigny és kollégái négy brit temetőben összesen 1169 fejfát vizsgált meg az 1881 és az 1993 közötti sírokon. A temetkezési helyek többsége kutyáknak készült, „bár a macskák egyre nagyobb hányada képviselteti magát, ahogy haladunk a huszadik században".
A tudósok megállapították, hogy a második világháború után a gyászoló háziállattartók „múmiaként" vagy „apukaként" emlegették magukat a sírköveken.
A tulajdonosok gyakrabban írtak vezetéknevet az állat neve után, ami arra utal, hogy a háziállatokat a család tagjainak tekintik
– mutatott rá Tourigny. – Ahogy a viktoriánus korszak lassan véget ért és a brit társadalom szekulárisabbá vált, a gazdák már kevésbé vonakodtak nyilvánosan is kifejezni az állati lelkekben való hitüket, a túlvilágon való újraegyesülés elképzelését és az állatok családtagként való kezelését.
Hozzátette: ez a váltás a társadalmi gondolkodásban megváltoztatta a síremléküzeneteket a háziállatok temetőiben. Egy „Grit" nevű kutya 1900-as sírjára a következő felirat került: „Ha tudnám, hogy újra találkozunk, az enyhíthetné a fájdalmam". Hasonló az üzenet egy „Denny" nevű macska 1952-es sírkövén: „Isten áldjon, amíg újra nem találkozunk".
Tourigny szerint egy háziállat halála miatt az erős érzelmek kifejezése ma már társadalmilag elfogadhatóbb, mint a 19. század során.
Ahogy arra a tanulmány is rámutat, a kedvtelésből tartott állatok temetői egyfajta érzelmi terek, ám nemcsak azok számára, akik régen ott temették el a kedvenceiket, hanem azoknak is, akik jelenleg is kedvenceket tartanak.