A viking hajó roncsaira még 2018-ban találtak a régészek, akik felméréseket végeztek nagyfrekvenciás elektromágneses hullámok alkalmazásán alapuló geológiai radarral (GPR) a délkelet-norvégiai Gjellestadban.
A további vizsgálatok és ásatások azonban újabb nyomokat tártak fel a helyszínen és számos információval szolgáltak az évszázadokkal ezelőtt itt élt emberekről, azok szokásairól és temetkezési szokásaikról.
Végül összesen tizenhárom, akár 30 méter széles, kör alakú sírdombot tártak fel, beleértve az eltemetett viking hajót. Az Antiquity tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint olyan épületeket is találtak, amelyeket rituálék során használhattak.
A szénizotópos kormeghatározás szerint a templomot és a csarnokot körülbelül 1500 éve, míg a hajót több száz évvel később, valószínűleg a kilencedik század körül földelték el.
A nagyobb temetkezési hálózat összekapcsolása arra utal, hogy Gjellestad egy fontos temető volt, amely évszázadokig állt
– mondta Lars Gustavsen, a vezető tanulmány szerzője, a Norvég Kulturális Örökség Kutató Intézet (NIKU) régésze a LiveScience online tudományos portálnak. – A helyszínen korábban már több, olyan arany medált találtunk, amelyek gyakran felbukkannak a magas státusú nők temetési helyein a vaskorban.
A hajótemetés közelében a GPR kettő, nagyobb kör alakú halmot és négy téglalap alakú „településszerkezetet" is felfedett.
Az egyik, kisebb épület egy parasztház (talán egy lakomacsarnok) lehetett, míg egy másik egy templom; valamennyit gondosan megtervezték.
Ez az első viking hajó, amelyet földradar segítségével találtak meg. A módszer a tanulmány szerint kitűnő lehetőségeket kínál a még mindig rejtett hajótemetkezések felfedezésére.