Április 21-én Paul Clearly Írország déli partvidékén, a Cork-hoz közeli Galley Head-nél szállt vízre egymagában. A kajakos a parthoz közel szelte a hullámokat, amikor a felszínt áttörő sötét, háromszög alakú hátúszókra figyelt fel. Nem kellett sokat várnia, hogy megpillantsa a kajakja közelében felbukkanó hatalmas sötét árnyakat is: egy legalább nyolc óriáscápából (Cetorhinus maximus) álló rajt.
A cápák közvetlenül a felszín alatt, óriási szájukat hatalmasra tátva úszkáltak
a planktontól zöldes vízben. Paul Clearly a nála lévő Go-Pro kamerát a vízbe eresztve örökítette meg a kajakját körbevett leviatánokat, ahogyan az a lentebb beágyazott videón is látható.
Clearly közlése szerint legalább nyolc óriás verődött össze a törékeny kajak közvetlen közelében. Annak ellenére, hogy a hatalmas porcos halak a megtermett méretük, és különösen az óriási szájuk miatt félelmetes látványt nyújtanak,a látszat ellenére valójában nem számítanak veszélyesnek.
A brit szigetek környékén április és május számít az óriáscápák szezonjának, amelyek ebben az időszakban nagy, esetenként akár száz egyedből álló rajokban cirkálnak a partközeli vizekben.
A heringcápa-alakúak rendjébe (Lamniformes) sorolt óriáscápa a világóceán ma élő második leghatalmasabb termetű porcos hala. A halak állatkörén (Pisces) belül a legnagyobb recens faj szintén a porcos halak osztályába (Chondreichtyes) tartozik: az érdes vagy cetcápa (Rhincodon typus) maximális testhossza ugyanis meghaladhatja a 15 métert.
A cetcápával szemben, amely a világtenger melegebb, trópusi, szubtrópusi vizeiben honos, az óriáscápa kifejezetten a hűvös vizeket kedveli, legnagyobb egyedszámban az észak-atlanti térség hideg víztömegében fordul elő. Az óriáscápák a dél-atlanti térségben, illetve a Csendes –óceán ugyancsak hideg északi illetve déli vizeiben is előfordulnak, viszont az Indiai-óceánból hiányzik ez a cápafaj. Az óráscápák kifejlett egyedeinek 8-9 méter az átlagos testhossza, az eddig ismert legnagyobb példányt 1851-ben fogták ki Kanadában, amelynek 12 méter 27 cm volt a teljes testhossza, a tömege pedig meghaladta a hét tonnát.
A világtenger óriáscápa állományának nem ismert az egyedszáma, a faj a Természetvédelmi Világszövetség besorolása szerint jelenleg a „sebezhető" státuszban áll.
Az óriáscápa a hatalmas méretei ellenére sem jelent közvetlen veszélyt az emberre, mert rokonaitól eltérően nem húsevő, hanem plankton-szűrögető életmódot folytat. Amikor táplálkozik, kitátja hatalmas száját, a beáramló vízből pedig a kopoltyúrésein található fésűszerű szerve segítségével szűri ki a planktont.
A megfigyelések szerint az észak-atlanti populáció egyedei a téli hónapokat nagy, 500-1000 méteres vízmélységbe süllyedve, hibernált állapotban töltik el, és csak tavasszal emelkednek a felszín közeli vizekbe, amikor elkezdődik a plankton virágzása. Az óriáscápák a Földközi-tengerben is honos fajnak számítanak, legnagyobb egyedszámban március környékén bukkanhatnak fel a Málta körüli vizekben.
Az óriáscápa előfordul az Adriai tengerben is, noha itt ritka látványnak számít. 2007 tavaszán Horvátországban, az észak-adriai Krk sziget mellett akadt egy helyi halász varsájába egy hét méteres példány. 2010 májusában ugyancsak a horvát partvidéken, a Rijekai-öbölben, Opatijához közel figyeltek meg egy kirándulóhajó fedélzetéről egy nyolc méteresre becsült példányt.
Noha az óriáscápa életmódja miatt nem jelent közvetlen fenyegetést az emberre, hatalmas mérete miatt veszélyessé válhat, ha megriasztják, vagy megtámadják. Több olyan feljegyzés is ismert, amikor a megsebzett óriáscápák a rájuk vadászó szigonyos halászok csónakját pozdorjává törték.