Miért árulta el Júdás Jézust?

Júdás csókjával elárulja Jézust

Jézus szenvedéstörténetének egyik központi figurája, a történelem leghíresebb árulója, Iskarióti Júdás személyéről nem sokat tudunk. A négy evangélista szerint ő volt az egyetlen a tizenkét apostol közül, aki nem Galileából, hanem Júda déli részéből származott. A Holt-tengeri tekercsek nemzetközi hírű kutatója, a magyar származású brit vallástörténész, Vermes Géza szerint Júdás latinosan torzított előneve, a sicarius, vagyis a késelő arra utal, hogy az áruló apostol eredetileg a római uralom ellen nyíltan lázadó zelóták ultraradikális csoportjához tartozott. A mesterét harminc ezüstpénzért a zsidó Nagytanács, a Szanheddrin kezére játszó Júdás szenvedéstörténetben játszott szerepét egy 3. században keletkezett gnosztikus irat, a Júdás evangéliumaként ismertté vált apokrif egészen sajátos módon ábrázolja.

„Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért"
(Máté evangéliuma, Mt. 27,34)

Máté pénzsóvárnak tartotta az áruló tanítványt

Jézus tizenkét apostolának egyike, Júdás, János evangéliuma szerint a Júda törzséből származó Iskarióti Simonnak volt a fia, ezek alapján pedig Júdás lett volna az egyetlen Jézus tanítványai közül, aki nem Galileából származott.

Júdás személyének megítélése igen ellentmondásos a négy evangélista részéről.

Máté, Lukács, és Márk szerint is Júdás kezelte az apostolok közös pénzét, Máté ezzel összefüggésben pedig azt állítja, az árulóvá lett tanítvány kifejezetten pénzsóvár volt (Mt. 26,14-16) mintegy azt sugallva, hogy ez is szerepet játszhatott Júdás árulásában.

Jézus és apostolai Forrás: Wikimedia Commons

Vermes Géza, az Oxfordi Egyetem magyar származású vallástörténész professzora, nemzetközi hírű Jézus-kutató Júdás „iskarióti" előnevét másként értelmezi: a professzor szerint a karióti, vagy görögösen Iskariótes előnév nem Júdás származási helyére, hanem arra utal, hogy az áruló apostol a Róma-ellenes radikális zelóta mozgalom tagja lehetett.

Vermes Géza szerint Júdás előneve nem a származási helyére utal Forrás: Wkimedia Commons / Kaiser Ottó

Vermes szerint Júdás előneve a latin „sicarius" vagyis „késelő" elnevezésből származik, és az iskarióti, vagy kairóti név ennek eltorzított változata csupán. Ezzel az elnevezéssel illették a Róma ellen nyílt lázadást szító, és – ma úgy mondanánk – a megszálló hatalom ellen terrorcselekményeket elkövető radikális mozgalom tagjait. Ha ez a feltevés igaz, úgy a Júdás és Jézus között támadt ellentét arra is visszavezethető, hogy Jézus mindenkivel, így a megszálló rómaiakkal és pogányokkal szemben is a szeretet erejét és a megbocsátást hirdette.

Testvéri csókkal illette, és rabbinak nevezte Jézust

Az újszövetségi evangéliumokban az apostolok felsorolásában iskarióti Júdás mindig az utolsó helyen szerepel, „aki elárulta Jézust" megjegyzéssel. A tizenkét apostol között volt egy másik Júdás is, a tanítványok névsorában a tizenegyedik, Júdás Tádé, akit Lukács evangéliuma „Judas Jacobi" néven említ meg, külön kiemelve, hogy nem ő az áruló (Lukács, Lk. 6, 16).

Lukács evangélista egy 10. századi bizánci miniatúrán. Máté, Márk, Lukács és János könyvei alkotják a kanonizált evangéliumokat Forrás: Wikimedia Commons

A hagyomány szerint ez a másik apostol, Szent Júdás volt az, aki Jézus mennybemenetele után Edesszába vitte a Megváltó arclenyomatát őrző híres ereklyét, Veronika kendőjét Abagár királynak. János evangéliuma szerint a mester és tanítványai utolsó közös pászkavacsoráján Jézus megjósolta, hogy egyikük az árulója lesz. A tanítványok felzúdulására, hogy vajon ki lehet ez közülük, Jézus ezt válaszolta:

Ő az, akinek a kenyeret adom, miután belemártom azt az ételbe",

és Jézus a tálba mártott kenyérdarabot Júdás felé nyújtotta, ezzel azonosítva az árulásra készülő tanítvány személyét, akinek ekkor „megszállta a sátán a lelkét." (János, Jn 13:21-17)

Az utolsó vacsora Forrás: Wkimedia Commons / Jacopo Bassano

A bibliai hagyomány szerint a megszégyenített Júdás faképnél hagyta a Mestert és társait, majd az éppen tanácskozó Szanhedrinn ülésére sietett.

A Nagytanácsot már régóta aggasztotta a „galileai próféta" egyre növekvő népszerűsége,

akit a főpapok roppant veszélyesnek tartottak a saját hatalmukra nézve. Ezért amikor virágvasárnap Jézus a követőivel együtt bevonult Jeruzsálembe, elhatározták, hogy elfogják, és mert azt hirdeti magáról, hogy ő a Messiás, istenkáromlás vádjával a Nagytanács elé állítják.

Kajafás indítványára Jézust istenkáromlás vádjával a Nagytanács halálra ítélte Forrás: Gelovenleren

Már csak azt a személyt kellett megtalálni a názáreti kíséretéből, aki hajlandó lesz őt a Szanhedrinn kezére adni. A feladatra önként jelentkező Júdás 30 ezüstpénz ellenében elvállalta,

hogy a Nagytanács fegyvereseit odavezeti Jézushoz.

Márk azt írja, hogy Nagycsütörtök estjén Júdás a Getszemáné-kertbe érkezve csókkal üdvözölte Jézust, akit rabbinak nevezett, ezzel adva meg a jelet a vele együtt érkezett katonáknak a Mester elfogásához.

Júdás csókjával elárulja Jézust Forrás: Wikimedia Commons/Caravaggio

(Márk 14: 44-46) Miután Jézus leintette a védelmére kelt tanítványokat, a Nagytanács emberei megkötözték, és sűrű szidalmazások közepette a Szanhedrinn elé hurcolták a Messiást.

Júdás neve eggyé vált az árulás szinonimájával

Miután a tanács tagjai kikérdezték a fogoly Jézust, aki Kajafás főpap kérdésére, miszerint valóban ő-e a Messiás igennel válaszolt, Kajafás az „istenkáromlást" hallva megtépte ruháját, és halált követelt Jézusra. A Nagytanács - Annás főpap egyetlen ellenszavazatával –,

Kajafás indítványára bűnösnek nyilvánította a názáretit, és kimondta rá a halálos ítéletet.

Ennek végrehajtásához azonban még meg kellett szerezni a római impériumot képviselő prokurátor, Quintus Pontius Pilatus jóváhagyását is, ezért a bántalmazott foglyot éjszakára bezárták a tömlöcbe.

Jézus Pilátus előtt Forrás: Wikimedia Commons

Júdás nem számított arra, hogy halálra ítélik a Mestert, ezért amikor meghallotta a kihirdetett verdiktet, kétségbe esett. Máté ekként örökíti meg Júdás még aznap beteljesedett sorsát: „Akkor látván Júdás, a ki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek, Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatalan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad. Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát. A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára. Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig."

Júdás csókja Giotto festményén Forrás: Wkimedia Commons / Giotto di Bondone

(Máté, Mt 27,3-8) Júdás ellentmondásos cselekedetének okairól, miszerint először szándékosan elárulta Jézust, majd emiatt öngyilkos lett, nem árulnak el közelebbit a kanonizált evangéliumok. Júdás neve az árulás mindmáig élő szinonimájává vált.

Egy nagy vitát kiváltott apokrif: „Júdás evangéliuma"

A Jézus életéről és tanításairól szóló nem kanonizált ókori iratok közül kétség kívül a National Geographic 2006-ban nyilvánosságra hozott, és Júdás evangéliumaként emlegetett apokrif váltotta ki a legnagyobb visszhangot.

Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy ennek az 1970-es évek végén Egyiptomban felfedezett irattöredéknek nem a „hitehagyott tanítvány", vagyis Iskarióti Júdás a szerzője, hanem egy 3. században élt görög műveltséggel rendelkező ismeretlen gnosztikus gondolkodó.

A Júdás evangéliumának nevezett apokrif egyik töredéke Forrás: Pinterest/Wolff

A magas szintű irodalmi nyelvezet, és főleg a filozofikus tartalom teljesen kizárja a minden bizonnyal analfabéta Iskarióti Júdás szerzőségét. A gnoszticizmus a Kr.u. 2. században hellén területről elindult olyan filozófiai irányzat,

amely a keresztény tanokat a klasszikus antik görög, illetve újplatóni filozófia tanításaival ötvözi.

A keresztény egyházban a gnosztikusok műveit a 4. századtól egyértelműen eretnek tanokként kezelték, amelyeket ezért teljes egészében kirekesztettek a század végén elkezdett kanonizációból.

A hitehagyott apostolt, Júdást a gnosztikus eredetű irat pozitív személyként, és a megváltástan fontos szereplőjeként ábrázolja Forrás: Wikimedia Commons/Nyikolaj Nyikolajevics Ge

A korszerű tudományos vizsgálatok bebizonyították a Júdás evangéliumának nevezett apokrif eredetiségét, a papiruszra írt töredék

legnagyobb valószínűség szerint a 3. században íródott,

a fennmaradt töredékek pedig Kr. u. 220 és 340 között keletkezhettek. A gnosztikus mű szerzője szerint Júdás árulása nélkül nem következhetett volna be a megváltás sem, ezért Júdást nem árulónak, hanem inkább hősnek kell tekinteni. Az árulás pillanatában Júdásnak azért kellett átadnia Jézust a nagytanács embereinek, hogy ő visszatérhessen oda, ahonnan jött, és ahová majd Júdás is követni fogja.

Maga a nagytanács feje, Kajafás főpap hallgatta ki az elébe vezetett Jézust Forrás: Medium

Az apokrif mindazzal szembe megy, amit a négy evangélista ír Júdásról, még olyan kérdésben is, mely szerint Jézusnak Júdás, és nem János lett volna a kedvenc tanítványa. A gnosztikusok szerint, amikor az emberi test elpusztul, vele a lélek is meghal. Csak azok a lelkek élnek tovább, amelyekben kiteljesedik az „isteni szikra".

A keresztény teológia természetesen sohasem osztotta a gnosztikus megváltástant,

és a Júdás-féle apokrif evangéliumot is elveti. Júdás tehát megmaradt annak ami volt: a történelem legismertebb árulójának.