Ez a legjobb módja az elme és a test együttes megmozgatásának

túrázás
A túrázás megnöveli az immunrendszer védekezőképességét
Vágólapra másolva!
A túrázás nem csak annak a kiváló módja, hogy kijussunk a természetbe, hanem rengeteg fizikai és mentális egészségügyi előnnyel is jár az abban résztvevők számára. A túrázás ugyanis számos szempontból különbözik attól, ha mondjuk rendszeresen sétálunk a lakóhelyünk környékén. A legfrissebb kutatások szerint ráadásul ilyenkor együtt mozgatjuk meg a testünket és az elménket, ami elengedhetetlenül fontos az ideális egészségi állapot fenntartásához.
Vágólapra másolva!

Mérsékelt aktivitás, annak minden előnyével

A séta és a túra számos ponton megegyezik egymással, ám mégsem említhetjük őket egy lapon. Utóbbi során például egészen mások a terepviszonyok. Sok túraútvonal egyenetlen vagy sziklás, ráadásul jellemzően némi szintkülönbséget is tapasztalhatunk, mondjuk felfelé vagy lefelé is kell haladni. Emellett ilyenkor a megszokottnál különbözőbb lábbelit is szoktunk viselni – például túracipőt –, amelyek nehezebbek lehetnek, mint amit megszoktunk.

A túrázás jótékony hatással van nem csak a testünkre, de a lelkünkre is Forrás: pexels.com

– mondta Lindsay Bottoms, a Hertfordshire-i Egyetem a testmozgás és az egészségélettan kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ez annak köszönhető, hogy egyenetlen terepen járva több izmot kell használnunk ahhoz, hogy stabilizáljuk magunkat.

Kutatások szerint az 5 kilométeres óránkénti sebességgel történő gyors gyalogláshoz négyszer annyi energiára van szükségünk, mint a üldögéléshez és a pihenéshez.

Mindez akár az ötszörösére is nőhet, ha dombokon vagy hegyekben túrázunk.

Ez viszont azt is jelenti, hogy egy túrázó el tudja érni az ajánlott napi 150 perces mozgással töltött, mérsékelt vagy erőteljes fizikai aktivitást anélkül, hogy futni vagy edzőterembe kellene mennie.

Javíthatja a magas vérnyomást

A megfelelő mennyiségű testmozgás előnyei egyértelműek. Nem csak a fizikai egészségi állapotunkat javíthatja, hanem jótékony hatással van az alvásra és stresszkezelésre. Emellett a testmozgás csökkenti bizonyos krónikus betegségek, például a demencia, a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek, a depresszió és bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának esélyét.

Egyes kutatások szerint idősebb felnőtteknél a túrázás képes lehet javítani a magas vérnyomást.

A túrázás csökkenti a stressz szintet Forrás: Pinterest

A túrázás még azok számára is előnyös, akiknek nagyjából megfelelő az egészségi állapota. A kutatások rámutattak, hogy ez a fajta testmozgás súlycsökkenéshez vezet, javítja a szív- és érrendszeri egészséget a cukorbetegség előtti felnőtteknél, valószínűleg csökkentve a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. A szakemberek kimutatták, hogy javítja az egészség más aspektusait is, beleértve az izmok teherbíró képességét, egyensúlyát és rugalmasságát az elhízott, idősebb korú felnőtteknél.

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy egy kellemes kirándulás óránként 400-500 kalóriát képes felemészteni.

Még azok is túrázhatnak, akik egyensúlyi problémákkal vagy ízületi problémákkal küzdenek, mivel a túrabotok képesek csökkenteni a lábakra nehezedő terhelést. A nordic walking nevű népszerű túrázási forma – ahol a résztvevőket túrabotokkal segítik – a felsőtestet is edzi, miközben növeljük a séta intenzitását.

Egy-egy túrázás során megemelkedik az agy oxigénellátottsága is Forrás: Healthline

A kutatások azt is mutatják, hogy a túrázásnak ez a formája növeli a szív- és érrendszeri egészséget, segíti a fogyókúrát és az izomerőt azoknál az embereknél, akik valamilyen krónikus betegségben, például Parkinson-kórban szenvednek.

Ismerjük meg a „zöld testmozgás" áldásos hatásait is

A túrázás további egészségügyi előnye, hogy „zöld testmozgásnak" minősül. Ez arra a további egészségügyi előnyre utal, amelyet a természetben végzett fizikai aktivitás gyakorol ránk. A tanulmányok szerint ez a fajta „zöld testmozgás" nemcsak a vérnyomást csökkentheti, hanem a lelki jólétnek is kedvez a hangulat javításával és a depresszió csökkentésével.

A természetben történő kirándulás túlmutat egy kellemes kis edzés lehetőségén a friss levegőn; a folyamatos mozgás miatt ugyanis a szervezetből távozó folyadék rendszeres pótlása kiváló méregtelenítő hatással bír.

A túrázás kitűnő családi program Forrás: René Eduard Perhab

Éppen ezért ajánlják az egészségügyi szakemberek a túrázást egyre többször a betegeknek, mint az egészségük javításának egyik legolcsóbb módját. Angliában például a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat is elindított egy kezdeményezést, amely során felmérte azoknak a „zöld recepteknek" az egészségügyi hatásait, amelyekben

szabadtéri tevékenységeket, például túrázást vagy kertészkedést írnak fel a betegeknek, mentális és fizikai egészségük javítása érdekében.

A tanulmányok alapján a túrázás erősíti az ízületeket is, acélossá alakítja az izomzatot, hiszen alapvetően a mélyizmokat is képes megmozgatni.

Kihívásokat is vállalhatunk

Ha még soha nem túráztunk, ez a fajta mozgásformát könnyű elkezdeni a szakemberek szerint. Rengeteg olyan alkalmazást tudunk letölteni a telefonunkra, amelyek segítenek eligazodni és megtalálni a számunkra megfelelő túraútvonalakat. Ezek általában a GPS-alapúan működnek, és még azok számára is könnyen követhetők, akiknek rossz az irányérzéke.

Az öregedés lassítására az egyik legjobb módszer a rendszeres túrázás Forrás: Pinterest

– mutatott rá Lindsay Bottoms. – Ez a fajta megmérettetés arra ösztönzi az embereket, hogy évente gyalog tegyenek meg ekkora távolságot.

Hozzátette: ha valaki érdekesebbé szeretné tenni a túrázást, annak is van lehetősége. A természetben való aktív időtöltés interaktívabb módja a geocaching, ahol

egy meghatározott GPS útvonalat követünk egy olyan helyre, ahol valaki elrejtett valamilyen dobozt vagy csecsebecsét.

Egy alkalmazás segítségével azt is rögzíthetjük, hogy mit találtunk. A geocaching ma már világméretű jelenség, így szinte bárhol a világon végezhető.

A túrázás megnöveli az immunrendszer védekezőképességét Forrás: Getty Images

A tudósok szerint a túrázás nagyszerű módja az aktív részvételnek, illetve a szellemi és testi közérzet javításának.

Lindsay Bottoms arra is rámutatott, hogy mivel a járványhelyzet miatt sokan valószínűleg még mindig belföldön nyaralnak ebben az évben, mindez nagyszerű módja lehet annak, hogy elmenjünk otthonról és felfedezzük az eddig ismeretlen látnivalókat.