Tévhitek a véralvadásgátlókról

trombózis
A véralvadási zavar lényege, hogy az alvadási rendszer nagyfokú aktiválódása kapcsán a véralvadási faktorok elhasználódnak, véralvadási zavar, un. consumptios (felhasználódási) coagulopathia jön létre. Alacsonnyá válnak az alvadási faktorok plazmakoncentrációi, ami viszont vérzéssel jár, épp úgy, mint a hemofiliában szenvedőknél. Az inhibitorok is elhasználódnak, leesik az antithrombin szint is és emiatt találkoznak azzal a jelenséggel, hogy hiába adnak véralvadásgátló készítményeket - LMWH-t, heparint - ezek nem hatnak, mert a hatásukhoz kellene a szervezet ép antithrombinja.
Vágólapra másolva!
A véralvadásgátlók - antikoagulánsok- olyan készítmények, melyek a fokozott vérrögképződést hivatottak megakadályozni. Hogy milyen tévhitek keringenek róluk, azt dr. Ercsei Ibolyától, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusától kérdeztük meg.
Vágólapra másolva!

Hígítják a vért

A véralvadásgátlókat sokan rosszul, vérhígítóknak nevezik. Ez így helytelen, ugyanis ezek a készítmények nem hígítják a vért, hanem különböző mechanizmusokon keresztül a fokozott vérrögképződést akadályozzák meg. A tévedés onnan származhat, hogy véralvadásgátló szedése során a sebek tovább és erőteljesebben véreznek (a véralvadás-vérzékenység egyensúlyát némileg az utóbbi irányába tolják el)

Az aszpirin véd a mélyvénás trombózis ellen

Gyakori tévhit, miszerint az aszpirin véd a mélyvénás trombózis (DVT) ellen. Akinek valamiért megnő a DVT esélye, az ne aszpirint szedjen, hanem heparint, kumarin-származékot, vagy új típusú antikoagulánst (NOAC). Az aszpirin ugyanis csak az artériás trombózis ellen véd, a vénás vérrögök ellen nem, így szedése teljesen felesleges!

A trombózis tüneteit úgy szokás leírni, hogy lábdagadás, elszíneződés, fájdalom, a bőr melegsége, viszont vannak néma esetek is, amikor már csak a tüdőembólia árulkodik a vérrög képződéséről. Ráadásul könnyű is összekeverni más fájdalommal, így a legcélszerűbb az, hogy orvoshoz fordul, ha a normálistól eltérőt tapasztal a lábával kapcsolatban. Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/miert-alakulhat-ki-stroke-es-trombozis-koronavirus-fertozes-miatt

Csak terápiás céllal lehet véralvadásgátlót szedni

Véralvadásgátlót a legtöbben mélyvénás trombózis után kezdenek el alkalmazni, vagyis miután már megtörtént a baj. Pedig, ha indokolt, úgy prevenciós jelleggel is lehet (sőt, kell is) alkalmazni- ehhez viszont tudni kell, kinek milyen a trombózis rizikója, mennyi az esélye annak, hogy kialakulnak vérrögök. A túlsúly, dohányzás, mozgásszegény életmód, terhesség mind kockázati tényezőnek számítanak, ám ekkor még nincs feltétlen szükség véralvadásgátlóra. Viszont vannak olyan állapotok, amikor ajánlott (pl. betegség miatt hosszas ágyban fekvés, pitvarfibrilláció, antifoszfolipid szindróma, súlyosabb trombofíliák). Tudni kell, ha több kockázati tényező is fennáll egyszerre, akkor lényegesen megnő a vérrögképződés esélye. Pl., ha gyermeket vár egy kevésbé súlyos trombofíliás kismama, úgy lehet, hogy az orvos úgy tartja a legbiztonságosabbnak, ha a várandósság idején LMWH injekciót kap.

A visszértágulatok igen sok embert érintenek, és sajnos többen is elhanyagolják, pedig nem csak esztétikai probléma, hanem sok esetben fájdalmas, ráadásul olyan súlyos szövődményhez is vezethet, mint a lábszárfekély vagy a mélyvénás trombózis. Bár sokan szenvednek tőle, mégis többen ódzkodnak orvoshoz fordulni vele, melynek oka gyakran a köztudatban keringő tévhitek, félrevezető információk. Forrás: https://www.tromboziskozpont.hu/hirek/tevhitek-a-visszertagulatokrol-1

Terhesség során nem szabad szedni

Várandósság során eleve megnő a trombózis esélye, így kiemelt figyelemmel kell kísérni azokat a kismamákat, amiknél fennáll a trombózis magasabb rizikója. Tévhit, miszerint a kismamák nem részesülhetnek véralvadásgátló terápiában. Ami fontos, hogy az orális gyógyszereket tilos ekkor szedniük, helyettük LMWH injekcióra kell váltani, mivel az nem károsítja a magzatot- mondja dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa.

100%-os védelmet biztosít

Bár a véralvadásgátlók igen eredményesen akadályozzák meg a mélyvénás trombózist, 100%-ban nem védenek. Ennek oka többrétű: egyrészt maga a véralvadás folyamata igen bonyolult, még ma sem ismerjük a teljes képet. Másrészt az is lehet, hogy a tönkrement vénabillentyűk miatt keletkeznek ismét vérrögök, és sajnos olyan esetek is előfordulnak, amikor a páciens rosszul szedi a készítményt (pl. Kimaradnak napok, nem veszi figyelembe az étel/gyógyszerkölcsönhatásokat, hamarabb abbahagyja stb).

(Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ
www.tromboziskozpont.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!