De miért köröznek ezek a vérszívó rovarok a fülünk körül? És miért produkálják azt a bosszantó zümmögést? Ezeket a kérdéseket tették fel a tudósok, hogy válaszokat találjanak.
A zümmögő hang csupán mellékhatása a szúnyogszárny verdesésének
– mondta Michael Riehle, az Arizonai Egyetem entomológia professzora a LiveScience online tudományos portálnak. – Ennek a hangnak nincs nagy hatótávolsága, ezért leginkább csak akkor válik felismerhetővé az emberi fül számára, ha elég közel van ahhoz.
A hallható zümmögés minden bizonnyal egy nőstény egyedtől származik. A hímek és a nőstény szúnyogok ugyanis meglehetősen különböző életmódot folytatnak. Előbbiek általában szívesebben szívogatják a virágok nektárját és kevésbé törődnek az emberekkel.
A nőstényeknek azonban a szaporodás után szükségük van a vérből származó többletenergiára a petézéshez.
Ráadásul egyedülálló eszközeik állnak rendelkezésre ahhoz, hogy a következő áldozatukra minél hatékonyabban találjanak rá.
A nőstény szúnyogokat már távolról az áldozat nyomára vezeti az általa kilélegzett szén-dioxid
– magyarázta Riehle. – Ez arra ösztönzi a vérszívót, hogy megkeresse a gazdatestet, pontosabban a szén-dioxid minél nagyobb koncentrációját követve, előre-hátra repülve azonosítsa a forrást.
Más szavakkal: a szúnyogok tehát azért köröznek és zümmögnek a fejünk körül, mert ott bocsátjuk ki a legtöbb szén-dioxidot.
Ahogy a nőstény szúnyogok közelebb érnek, máris az áldozatra szállnak. A lábukon található ízérzékelőkkel meghatározzák, hogy az adott ember vagy egyéb állat vére megfelelő táplálék lehet-e a számára.
Egyes tanulmányok szerint a vércsoport is eldöntheti, hogy kit „kedvelnek jobban" ezek a bosszantó vérszívók, Riehle továbbra is szkeptikus.
Ahogy fogalmazott, egyelőre nem talált meggyőző kutatást a vércsoport és a szúnyogok érdeklődésével kapcsolatban. Ehelyett úgy véli, hogy más tényezők, például a gazdaállat genetikája, sőt az étrendje, táplálkozása is meghatározhatja, hogy kire „ragadnak" leginkább ezek a vérszívók.
A bőrünk kiad egyfajta, egyedülálló illat-koktélt, amely vonzóbb lesz egyes szúnyogok számára, mint másoknak nem annyira
– mutatott rá magyarázatként Riehle.
Egy másik tanulmány megállapította, hogy a nőstény szúnyogokat jobban vonzották azok a férfiak, akiknek kevésbé változatos baktériumok voltak a bőrükön. Ezek a vérszívók megjelentek azoknál az embereknél is, akik sötét színeket, például feketét viseltek.
Miközben egy nőstény szúnyog a kiszemelt célja felé repül, másodpercenként körülbelül 500-szor veri meg a szárnyait, mintegy 450–500 hertzes frekvencián. Ez a frekvencia az normál zenei „A-hanghoz" közelít, ami arra hasonlít, mint amikor egy zenekar a koncert előtt „behangol".
Bár ez a fajta „szúnyogzene" az emberi fül számára nem túl kellemes, a nőstényeknél magasabb frekvencián szárnyrezgető hím szúnyogokat el tudja varázsolni, amikor párt keresnek.
Riehle szereti ezt a hatást bemutatni a tanítványainak azzal, hogy az A-hangon rezgő hangvillát tart egy nőstény szúnyogketrec fölé. A tesztek során a nőstények nem reagálnak, míg a hímek hevesen csapkodni kezdenek a szárnyaikkal, és keresik a „mágikus zenét kibocsátó szúnyogistennőt".
Miközben a hímek „megvadulnak" ezért a hangnemért, az emberek kevésbé örülnek, amikor hallják.
A szakember azonban megjegyezte azt is, hogy bár hiába halljuk a fejünk körül zümmögő szúnyogokat, a vérszívók nem vonzódnak különösebben a fejhez. Sokkal jobban szeretik ugyanis a lábfejeket, amelyek „szúnyogcsalogató aromákat" árasztanak a baktériumok által. Ott azonban hiába zümmög, mert nem halljuk.