Ezt lehet tudni most a Föld felé tartó aszteroidáról

aszteroida
Becsapódás esetén komoly pusztítást végezne a Földet megközelítő aszteroida
Vágólapra másolva!
Jó eséllyel túl későn észlelnénk, ha egyenesen a bolygónk felé tartana egy nagyobb aszteroida. A hónap végén a Földet 7,5 millió kilométerre megközelítő objektumnál sokkal kisebb meteorok is nagy pusztítást okozhatnak.
Vágólapra másolva!

Az emberiség nem tudná megakadályozni, hogy a földbe csapódjon a 441987 (2010 NY65) katalógusszámú aszteroida, amennyiben az a bolygónkat venné célba. Mint korábban beszámoltunk róla, a közel 300 méteres átmérőjű, 48 ezer kilométer per órával repülő aszteroida a még biztonságos távolságot jelentő 7,5 millió kilométerre közelíti meg a Földet június 24-én.

Becsapódás esetén komoly pusztítást végezne a Földet megközelítő aszteroida Forrás: AFP

A Businessinsider.com beszámolója szerint az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) nemrégiben szimulációs kísérletben vizsgálta annak lehetőségeit, hogy különböző módszerekkel milyen eséllyel, és mekkora felkészülési idővel lehetne kivédeni egy-egy nagyobb aszteroida becsapódását. Arra a következtetésre jutottak, hogy

Márpedig Lindley Johnson, a NASA-nak a bolygónk védelmével foglalkozó tisztviselője szerint jó eséllyel csak a becsapódás előtt néhány hónappal észlelnénk a földünk irányába tartó nagyobb - vagyis a 150 méteres átmérőt meghaladó -, így jelentős kárt okozni képes aszteroidákat. Szavai szerint ennek az az oka, hogy a Földhöz közeli (vagyis a bolygónktól kevesebb mint 50 millió kilométerre lévő) objektumokat csak akkor lehet nagy biztossággal detektálni, ha a nagy kapacitású óriásteleszkópokat a megfelelő időben állítják az éppen a megfelelő irányba.

Az előre nem jelzett becsapódás következtében az egész régióban kitörtek az ablaküvegek, és több mint 1400 ember sérült meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!