A kutatók szerint a farkasok furcsán viselkednek az idegenek körül, alig érintkeznek egymással, és nem reagálnak az alapvető gesztusokra. Még akkor is, ha az állatokat emberek nevelték és heteken át, kézzel etették őket. Egy rejtett kísérlet során a vizsgálatban szereplő huszonhat farkas közül egyik sem tudta következetesen kitalálni, hogy mit jelent, amikor a szobában tartózkodó ember az ujjával mutogat. A kutatás másik felében a szakemberek azt tapasztalták, hogy
harmincegy golden retriever kiskutya közül tizenhét (akiket sokkal kevesebb emberi érintkezéssel neveltek) egyértelműen sejtette, hogy mit szeretne a mutogató ember mondani.
A csoport több mint fele következetesen odament a tálhoz, amely felé a kísérlet vezetői mutattak. Néhányan már az első körben megértették, hogy mit szeretnének az emberek.
A kutyák azzal a képességgel születnek, hogy megértsék, hogyan kommunikálunk velük, és megpróbáljanak együttműködni velünk
– mondta Hannah Salomons, a Duke Egyetem kutatója a ScienceAlert online tudományos portálnak.
Korábbi tanulmányok már rámutattak, hogy a kutya kommunikációs képessége 40 százalékban genetikai, és nem tanult viselkedés.
A Current Biology tudományos szaklapban publikált tanulmány szerint a kutyák háziasítása a céljainknak megfelelő módon alakította az állat génjeit. A tudomány jelenleg úgy véli, hogy
a kutyák háziasítása legalább 12 ezer évvel ezelőtt kezdődött; úgy tűnik, hogy ennyi idő alatt kiválasztottuk azokat a tulajdonságokat, amelyeket a vad farkasokban látunk, és amelyeket a legelőnyösebbnek tartunk.
Egyszerűen fogalmazva: tökéletes társunkat faragtuk belőlük.
Ez a tanulmány valóban megerősíti annak a bizonyítékát, hogy a kutyák társas zsenialitása a háziasítás terméke
– mutatott rá Brian Hare, a Duke Egyetem evolúciós antropológusa. – Ez nem azt jelenti, hogy bizonyos emberi kommunikációt nem lehet megtanulni: a kutyák az életük során egyre jobban tudják értelmezni az emberi gesztusokat, ugyanúgy, ahogy a farkaskölykök is megtanulnak idővel bízni az emberekben.
Hozzátette: a kölyökkutyák, akikkel a szakemberek dolgoztak, azonnal boldogan rájuk ugrottak és megnyalták az arcukat, amikor beléptek a házba, míg a farkaskölykök többsége a sarokba szaladt és elrejtőzött.
A kísérlet során a kölyökkutyák ötször nagyobb valószínűséggel keresték meg az embert társaságát egy szobában, és harmincszor nagyobb valószínűséggel közeledtek egy idegenhez, mint a farkaskölykök.
A viselkedésben tapasztalható éles különbségek az evolúciós változások hosszú múltjára utalnak a tudósok szerint. Ahogy fogalmaztak, úgy tűnik, az évezredek során „eltüntettük a félénk farkast, és szeretetteljes társává változtattuk".