Az 1942. március 7-én miniszterelnökké kinevezett Kállay Miklós azt a bizalmas megbízást kapta Horthy Miklós kormányzótól, hogy készítse elő az ország óvatos kivezetését a háborúból.
Kállay ebből a célból titkos kapcsolatot keresett az angolszász szövetségesekkel. A Kállay-kormánynak 1943-ban több csatornán is sikerült kiépíteni a konspiratív diplomáciai érintkezést az amerikai és a brit kormány illetékeseivel.
A titkos tárgyalások azonban csak rendkívül vontatottan haladtak, és a szövetséges nagyhatalmak 1943. november végi teheráni csúcstalálkozója után Magyarország esetleges angolszász megszállásának a terve végleg lekerült a „három nagy" napirendjéről; eldöntött ténnyé vált, hogy az ország a szovjet befolyási szféra része lesz.
Az angolszász szövetségesek jóindulatának elnyerését célozta többek között az a titkos kormányzati utasítás is,
ami megtiltotta a Magyarország felett átrepülő amerikai légi kötelékekre való tűznyitást a magyar légelhárításnak.
A budapesti kabinet kiugrási kísérlete azonban nem maradt titokban a német hírszerzés előtt, amely már 1943-tól pontos információkkal rendelkezett a Kállay-kormány különbéke tapogatózásairól.
Adolf Hitler 1943 őszétől készült az ország katonai megszállására, ami végül 1944. március 19-én teljesedett be;
Budapest pedig két héttel később elszenvedte az első pusztító amerikai bombatámadást.
Kállay Miklós – ahogy később „A Magyarország miniszterelnöke voltam" című memoárjában megírta – meggyőződéssel vallotta, hogy a saját külön utas, a szövetségesekkel kiegyezést kereső titkos diplomáciájának volt betudható az ország megkímélése 1944. március 19-ig.
Ugyanígy vélekedett az 1944 áprilisától elindított angolszász bombázóoffenzíva okáról Horthy Miklós kormányzó, és a közvélemény nagyobbik része is, pedig a látszat ellenére nem erről volt szó.
A náci Németországgal szövetséges illetve német megszállása alatt álló közép-kelet-európai államok, így köztük a Magyarország elleni bombázóoffenzíva tervét
már az 1943. január 14. és 26. között Casablancában megtartott angol-amerikai csúcstalálkozón felvázolták.
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill, a londoni háborús kabinet kormányfője Casablancában határozták el, hogy Észak-Afrika elfoglalása, illetve Szicília és a dél-olasz területek megszállása után a légi háborút új hadműveleti irányként Dél- és Közép-Európára, benne Magyarország területére is kiterjesztik.
A két szövetséges vezető által jóváhagyott Plane CBO, vagyis a hadászati bombázások terve az amerikai stratégiai bombázóerők további jelentős fejlesztését irányozta elő azzal a meghagyással, hogy legkésőbb 1944 márciusára be kell fejezni a közép-kelet-európai célpontok ellen bevetendő bombázóerő felállítását.
1943 májusára a szövetségesek megsemmisítették az észak-afrikai német és olasz erőket, így megnyílt az út a szicíliai partraszállás előtt. Az 1943 nyári hadműveletek eredményeként Dél-Olaszország szövetséges megszállás alá került. Mindez lehetővé tette, hogy a 15. amerikai légi hadsereget Észak-Afrikából Olaszországba telepítsék át.
Bari és Foggia környékén hatalmas repülőtér építkezésekbe kezdtek, amire az átcsoportosítás végrehajtáshoz volt szükség. Ira C. Eaker repülő-altábornagy, a 15. amerikai légi hadsereg élére kinevezett parancsnok 1944 januárjában jelentette a feletteseinek,
hogy hadserege a kitűzött határidő előtt elérte a folyamatos stratégiai bevetésekhez szükséges harckészültségi szintet.
A 15. légi hadsereg 21 bombázó valamint 7 vadászcsoportja, összesen 1500 négymotoros hadászati nehézbombázó, valamint 800 vadászgép ekkor már a dél-olasz bázisokon várta a bevetési parancsot.
Horthy Miklós kormányzónak valamint Kállay Miklós miniszterelnöknek fogalmuk sem volt arról, hogy a hatalmas amerikai légi armada 1944 januárjában már ugrásra készen várja a térség, benne a Magyarország elleni stratégiai bombázóműveletek megkezdésére szóló parancsot.
Budapestet 1944. április 3-án érte az első pusztító erejű amerikai bombatámadás, ami 1073 halálos áldozattal, és súlyos anyagi károkkal járt. Április 3. után rendszeressé váltak a berepülések, amelyek csaknem egy évig szörnyű pusztítást zúdítottak az országra. Budapest elsősorban mint fontos közlekedési csomópont és ipari központ vált az amerikai bombázóműveletek egyik kiemelt célpontjává.
A Magyarország elleni amerikai stratégiai bombázások célpontjai között a közlekedési (főleg a vasúti) hálózat, az olajipari létesítmények és a hadiipari üzemek jelentették a legfőbb prioritást.
Az angol hadászati bombázási koncepcióval szemben,
az amerikai tervekben nem szerepeltek a civil célpontok elleni szőnyegbombázási műveletek.
(Arthur Harris légi marsall, a brit stratégiai bombázóerők főnöke 1942-ben dolgozta ki az úgynevezett szőnyegbombázási koncepciót, amely a civil célpontok szisztematikus lerombolásával akarta a lakosság morálját megtörni.)
A sűrűn lakott Budapest és más vidéki nagyvárosok, mint például a Győr, Debrecen, vagy Szolnok elleni bevetések azonban ennek ellenére a civil lakosságot sem kímélték meg.
A magyar főváros elleni legpusztítóbb bombatámadást 1944. július 2-án hajtotta végre a 15. amerikai hadsereg, amikor 620 Consolidated B-24 „Libarator", valamint Boeing B-17 „Flying Fortress" négymotoros hadászati bombázó indult Budapest, valamint Győr és Almásfüzitő kijelölt célpontjainak a megsemmisítésére.
A 15. légi hadsereg műveleti központja Bariban, 1944. július elsején este kilenc órakor adta ki a másnapra esedékes bevetési tervet. A „Plan Baker" kódnevű parancs szerint a hadsereg mind a 21 bombázócsoportja (Group) részt vesz a magyarországi célpontok támadásában, amelynek során Budapesten a Weiss Manfréd Műveket, a csepeli szabadkikötőt illetve a Shell olajfinomítót, továbbá a Rákosrendező pályaudvart és a ferihegyi katonai repülőteret kell elpusztítani.
Egy külön csoportnak az almásfüzitői olajfinomítót, valamint a győri vagon- és gépgyárat kellett bombáznia. A 620 négymotoros védelméről a 306. Fighter Wing háromszáz North Amarican P-51 „Mustang" és Lockheed P-38 „Lightning" típusú vadászgépe gondoskodott. A vadászfedezetben vetették be az Angliában állomásozó 8. amerikai légi hadsereg egyik Szovjetunióból Bariba érkezett egységét is.
A hatalmas légi armada az Adriai-tenger felett állt támadóalakzatba, és dél felől közelítette meg az országhatárt. A Budapestet támadó csoport a Duna –Tisza-közén közelítette meg a fővárost, ahol fél tízkor szólaltak meg a légi veszélyre figyelmeztető szirénák.
Az első hullám kioldott bombái délelőtt tíz óra tíz perckor csapódtak a csepeli szabadkikötő közelében fekvő Shell és Steaua olajfinomítók területére. A becsapódó bombák felgyújtották az olajtartályokat, ami miatt hatalmasra hízott fekete füstfelhő borította el Csepel és a IX. kerület egy részét.
A sűrű füst miatt a második támadóhullám gépei már nem is látták a célpontokat, ezért navigációs becslés alapján oldották ki a bombáikat. Ez a második bombaszőnyeg a pontatlan irányzás miatt alaposan elcsúszott, és a bombák jelentős része Soroksár, Pestszenterzsébet valamint Nagytétény lakóházaira hullott.
A több hullámban berepülő gépek a ferencvárosi rendező-pályaudvarra, valamint a Keleti-, illetve a Nyugati-pályaudvarokra is bombákat oldottak.
Az irányzás itt sem volt pontos,
ami miatt súlyos bombatalálatok érték a VII. a VI. és a XIII. kerület lakóépületeit, egy bombaszőnyeg pedig a híres belvárosi Duna-parti szállodasort is romba döntötte.
A július 2-i bombatámadás komoly károkat okozott a csepeli ipari üzemekben valamint az olajfinomítókban, de a pontatlan célzás miatt a civil lakosságot is óriási veszteségek érték.
A civil veszteségadatok mind a mai napig vitatottak: 136-tól közel hatezerig terjed a szám.
A hatalmas amerikai armadával szemben a magyar katonai légi irányítás, a „Szikla" csak a 101. (Puma) vadászosztály vitéz belényesi Heppes Aladár őrnagy parancsnoksága alatt álló 18 Messerschmitt Bf-109-es G-sorozatú vadászgépét tudta a magasba emelni.
A bécsi német légvédelmi parancsnokság további 30 Messerschmitt és Focke-Wulf FW-190-es vadászt irányított át a magyar légtérbe, az amerikai bombázóerők ellen. A Budapest fölé berepülő amerikai kötelékeket heves légelhárító tűz fogadta.
Egy B-17-es repülő erődöt az egyik magyar légvédelmi löveg gránátja telibe találta, a robbanásban a bombázónak szabályosan eltűnt az orra, a gép pedig Dunavarsány közelében csapódott a földbe.
Amikor a bombavetés után az amerikai kötelékek élesen kifordultak a főváros légteréből, hogy ráálljanak a hazafelé vezető déli irányvonalra, heves magyar és német vadásztámadás érte őket. Heppes Aladár osztályparancsnok gépei kedvező helyzetben, jelentős magassági fölényben voltak ahhoz, hogy zuhanórepüléssel rátámadjanak egy 30 amerikai gépből álló hazafelé tartó B-24-es kötelékre. A magyar vadászgépek rácsapása nyomán hat amerikai nehézbombázó borult azonnal lángba, majd hosszú füstcsíkot húzva a föld felé kezdett zuhanni.
Az időközben felocsúdott, és az égő bajtársaik látványától felbőszült nyomasztó túlerőben lévő amerikai vadászok mérges darazsakként vetették rá magukat a magyar vadászgépekre. Egyenlőtlen fordulóharc bontakozott ki a túlerőben lévő ellenség és a magyar vadászok között. A 101. vadászosztály a július 2-i harcokban kilenc gépét vesztette el a túlerővel folytatott küzdelemben, három pilóta, Karnay Endre hadnagy, Takács Pál és Beregszászi Sándor szakaszvezetők pedig hősi halált haltak.
A 101. osztály július 2-án bevetett 18 vadászgépe 8 biztos, és 7 nem igazolt légi győzelmet ért el az amerikai túlerővel szemben, a 15. légi hadsereg ellen bevetett német vadászok (8. Jagddivision) tíz sajátgép veszteség mellett 34 amerikai gép lelövését jelentették. Az amerikai parancsnokság július 2-i veszteségekről kiadott jelentése szerint a „budapesti légi harcban" 14 bombázó és 9 vadászgép került veszteséglistára.
Az amerikaiak legérzékenyebb személyi vesztesége a 22 éves Ralph K. Hofer hadnagy, a 8. légi hadsereg legsikeresebb, 16 légi győzelmes ászának az eltűnése volt. Társai utoljára Budapest felett látták a hadnagy P-51-es Mustang vadászgépét, amint három Messerschmittel viaskodott.
Az ász amerikai pilóta holttestét két nappal később a boszniai Mostar közelében találták meg, a légi harcban súlyosan megsérült, lezuhant gépének roncsai között. A július 2-i légi ütközet volt a legnagyobb összecsapás a magyar légtérben, a második világháború szomorú hazai története során.