Hatalmas előrelépést értek el hazai kutatók az epilepszia területén

Parkinson-kór
A kór egyik legjellegzetesebb tünete az állandósult kézremegés
Vágólapra másolva!
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Idegtudományi Centruma, a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház és az Állattudományi Egyetem partnerségével hatalmas előrelépést értek el hazai kutatók az epilepszia területén. Az összefogás célja elsősorban az volt, hogy a felsőoktatási intézmények a jelenleginél aktívabb és kezdeményezőbb szerepet vállaljanak a tudásalapú gazdaság kiépítésének felgyorsításában és a nemzetközi kutatás-fejlesztési programokban, és ezen keresztül az innováció terén. Erről a Pécsi Tudományegyetem tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A Pécsi Tudományegyetem Idegtudományi Centruma (IC) a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház és az Állatorvostudományi Egyetem partnerségével megvalósult fejlesztések a klinikai és felfedező idegtudományi kutatási együttműködések lezárultak. A kutatásban a klinikai idegtudomány világát széles spektrumban igyekeztek feltárni.

A gyulladásos folyamatokat vizsgálták a látás, a depresszió, az agyi jutalmazó rendszerek területén is, illetve az olyan ismertebb agyi megbetegedések kapcsán, mint az Alzheimer-kór, a demencia, a sclerosis multiplex, vagy épp a Parkinson-kór.

A sikeres projekt kapcsán több konkrét eredményt is megfogalmaztak a kutatók.

A Parkinson-kór egyik legjellegzetesebb tünete az állandósult kézremegés Forrás: AJC

– mondta Prof. Dr. Dóczi Tamás, a PTE Klinikai Központ Idegsebészeti Klinika egyetemi tanára, a projekt szakmai vezetője. – Egy betegségnek van egy belátható életpályája, azaz, hogy a beteg mennyit tud még élni azzal a betegséggel.

A professzor hangsúlyozta: ha egy jobb módszerrel kezeljük, és azzal nyerünk két-három hasznos életévet számára, akkor már óriási lépést tettünk előre.

Ahogy arról az egyetem tájékoztatott, a gyógyítás területén konkrét eredmények is születtek, amelynek fő célja az volt, hogy jobbá tegyék a betegek ellátását.

Az egyik ilyen eredmény az epilepsziás betegek körében végzett vizsgálat megállapítása volt.

– nyilatkozott Dóczi Tamás. – Van tehát 30 ezer olyan beteg, akit nem tudunk rohammentessé tenni.

Az epilepszia mintegy 50 millió embert érint a világon Forrás: Neurológiai Központ

Kiemelte: a kaposvári PET/MRI modern vizsgálókészüléken - amelyből az országban egy van - történt egy országos epilepszia vizsgálat. Ahogy fogalmazott, "próbáltuk megtalálni azokat a pácienseket, akiket műtéttel nemcsak hogy rohammentessé tudunk tenni, hanem meg is tudjuk gyógyítani".

A pályázat egy kutatási hálózati együttműködést jelentett az egészségtudomány területén, melynek célja volt az alap és a gyakorlati kutatásoknak az egyesítése, és a nemzetközi beágyazottságnak a növelése, úgy, hogy

a magyar hálózat erősödjön, és be tudjon illeszkedni az európai hálózatba.

Ennek egyik példája a 2018-ban Pécsen – a közelmúltban elhunyt – Prof. Dr. Ábrahám István irányításával létrejött "Nano-Bio Imaging core facility laboratórium", amely az EuroBioImaging részeként, a legfejlettebb molekuláris képalkotó szolgáltatásokat nyújtja szuperrezoluciós és egyedi molekula detekciós technikák alkalmazásával.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!