Szeptember harmadikán, Elba partvidékén az olasz haditengerészet tisztjei figyeltek fel egy furcsa, a tenger felszínén sodródó tetemre. A sci-fik világát idéző elpusztult tengeri lényt kihúzták a közeli mólóra. Az állatról kiderült, hogy egy, a Földközi-tengerben is honos,
de az életmódja miatt csak rendkívül ritkán megfigyelhető disznócápa tetemére bukkantak rá.
Az állat nemcsak szokatlan fejformája miatt kapta a disznócápa elnevezést, hanem a miatt is, hogy amikor kiemelik a vízből, mormogó, a sertések röfögéséhez hasonló hangot hallat – nyilatkozta a helyi sajtónak Yuri Tiberto , az Elbai Akvárium munkatársa.
A cápa nem sokkal azt megelőzően pusztulhatott el, hogy rábukkantak a tetemére. A mólóra kiemelt példányt lemérték, és több felvételt is készítettek róla. A disznócápák (Oxynotidae) az igen ősi jegyeket viselő tüskéscápa-alakúak rendjén belül (Squaliformes) önálló családot és nemzetséget alkotnak,
összesen hat recens fajukat ismeri a tudomány.
A testfelépítésük nem igazán emlékeztet a köztudatban élő általános cápaképre, mert testformájuk nem torpedószerű, széles törzsük pedig kifejezetten ormótlannak tűnik a kecsesen suhanó rokonaikhoz képest.
Az Oxynotus nemzetségnek csak egyetlen faja honos a Földközi-tengerben, a közönséges disznócápa (Oxynotus centrina) amelyet a híres svéd természettudós, a modern rendszertan megalkotója, Carl Linné írt le először 1758-ban.
A Földközi-tenger vizeiből 47 cápafajt ismer a tudomány, amelyek közül a közönséges disznócápa az egyik rezidens faj. A mediterráneum területén elsősorban a nyugati nagymedence közepesen mély vizeiben fordul elő a kontinentális self aljzatához közel, illetve a lejtőterületeken, általában 100 méteres vízmélységtől 600 méterig.
Mélyvízi életmódja miatt szinte sohasem kerül a légzőkészülékes búvárok szeme elé ez a kistestű, kifejletten átlag 80 cm - egy méter hosszú bizarr kinézetű cápa. A közönséges disznócápa az Atlanti-óceán keleti régiójában is honosnak számít, Norvégiától a Dél-afrikai Köztársaság atlanti partvidékéig számít elterjedtnek. Fenéklakó szervezeteket, puhatestűeket, tengeri férgeket és rákokat zsákmányol. Az ősi fajjegyek közé tartoznak a hátúszók előtt felmeredő tüskék, valamint a szokatlanul nagy fecskendőnyílások.
Az első tüskéscápák még a földtörténeti középidő, a mezozoikum ( 249 és 65,5 millió év között) jura időszakában jelentek meg, nagyjából 170 millió éve. A recens cápák világán belül a maga 198 fajával a Squaliformes rend számít a második legnépesebb rendnek a kékcápa-alakúak (Carcharhiniformes) csoportja után.
7,2 méteres maximális testhosszával az arktikus hideg vizekben élő grönlandi cápa (Sominosus microcephalus) a legméretesebb tüskéscápa-féle, míg a rend legkisebb képviselője a kifejletten alig 27 cm hosszú, és világítószervekkel is rendelkező törpe tüskéscápa (Euprotomicrus bispinatus).
Külön érdekesség, hogy a grönlandi cápa a gerinces élővilág leghosszabb életciklusú matuzsáleme,
amelynek életkora jóval meghaladhatja a 400 évet is, a törpe tüskéscápa pedig a legapróbb porcos hal.
A közönséges disznócápa a Természetvédelmi Világszervezet (IUCN) besorolása szerint a veszélyeztetett fajok közé tartozik. A Földközi-tengeren - és más vizeken is – elsősorban a fenékvonós halászat jelenti e faj számára a legfőbb fenyegetést.
(Források: Live Science, Toscana Media News)