Keze is árulkodhat a pajzsmirigye állapotáról

kezek
A pajzsmirigy betegségei népbetegségnek számítanak, sok esetben nem kerül időben diganosztizálásra a probléma, mert a tünetei sokszor enyhék, nehezen felismerhetőek.
Vágólapra másolva!
A pajzsmirigyzavarok számtalan tünetben megnyilvánulhatnak, melyek lehetnek jelentősek és kevésbé jelentősek. Dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a szerv hormontermelési problémáinak kezekre gyakorolt hatásait ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hideg kezek

A hideg kezek több problémát is jelezhetnek. Lehet a hátterében keringési, neurológiai, de akár hormonális zavar is. Ez utóbbi esetén főleg pajzsmirigy alulműködés szokott hideg végtagokat okozni. Az érintett ekkor alapból fázósabb, ugyanis a pajzsmirigy hormonok hiánya miatt a szervezet anyagcsere folyamatai lelassulnak, a vérnyomás, pulzusszám csökken, ami hideg kezeket, lábakat eredményez.

Hosszanti barázdák a körmön

A körmök állapota szintén fontos jelzésértékkel bír egészségi állapotunkról. A legtöbben úgy gondolják, hogy inkább vitaminhiányt jeleznek, pedig gyakori, amikor így ismerik fel a pajzsmirigyzavart. Mind a szerv alul-mind a túlműködése változásokat generálhat a köröm felépítésében. Amennyiben kevés hormon termelődik, akkor a köröm gyakran elvékonyodik, töredezetté válik, a körömlemez leválhat, valamint hosszanti barázdák is megjelenhetnek rajta. Túlműködés esetén pedig – mivel a szervezet fokozott üzemmódon ég- a köröm megvastagszik, illetve eltávolodhat a körömágytól.

Sárga tenyér

A sárga tenyér pajzsmirigy alulműködés esetén igen gyakori, olyannyira, hogy külön nevet is adtak rá: Hertoghe-jel. Hátterében az áll, hogy a béta-karotin a kevés pajzsmirigyhormon miatt nem képes A-vitaminná alakulni.

A pajzsmirigy betegségei népbetegségnek számítanak, sok esetben nem kerül időben diganosztizálásra a probléma, mert a tünetei sokszor enyhék, nehezen felismerhetőek. Forrás: https://www.endokrinkozpont.hu/hirek/keze-is-arulkodhat-a-pajzsmirigye-allapotarol

Száraz, hámló kezek

A pajzsmirigy alulműködésben szenvedők bőre száraz, hámló, nem ritkán viszket. Ez a kezekre is igaz- a beteg hiába keni különböző krémekkel a kezeit, csak ideig-óráig nyújt segítséget. Nem csoda, hiszen az alap probléma kezelése nélkül a dehidratáció ugyanúgy fennáll.

Bőrpír a tenyéren

Nem csak a sárga tenyér jelezhet pajzsmirigyzavart, hanem az erythema is (bőrpír), ám ez esetben pajzsmirigy túlműködésre érdemes gondolni. Ekkor ugyanis fokozódik a véráramlás, ami nem csak az arcon, hanem a tenyereken is megmutatkozhat- hívja fel a figyelmet dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa.

Kezeléssel a zavaró tünetek megszűnnek

Amennyiben a TSH, T3, T4 értékek vizsgálatával kiderül, hogy a panaszokat pajzsmirigyzavarokozza, úgy azt kezelni szükséges. Alulműködés esetén gyógyszeres terápia indokolt, ám túlműködés esetén szükség lehet még izotópos kezelésre, esetleg műtétre is (főleg strúma esetén). A megfelelő terápia hatására a tünetek csökkennek, majd megszűnnek.

(Forrás: Budai Endokrinközpont: https://www.endokrinkozpont.hu/)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!