Ez a kiterjedt füsttömeg több volt egyszerű érdekességnél. 2020 márciusára, ahogy a szibériai futótüzek füstje tetőzött, a sarkvidéki ózonszintek műholdas mérései rekordmértékben alacsonynak bizonyultak. Noha az ügy még távolról sincs lezárva, de úgy tűnik, valószínűleg a füst emésztette fel az ózon jelentős részét. Hasonló csökkenés történt az elmúlt két évben az Antarktiszon is, az ausztrál, rekordot döntő tüzek után, amelyek több mint 1 millió tonna koromszemcsét juttattak a sztratoszférába.
- Bizonytani még nem tudjuk, de úgy tűnik, hogy az eredmények erre utalnak - mondja Kevin Ohneiser, a Leibniz Institute for Tropospheric Research (TROPOS) kutatója. A felfedezés, amit Ohneiser és kollégái a múlt hónapban publikáltak a Atmospheric Chemistry and Physics magazinban azt sugallja, hogy a klímaváltozásnak nem várt hatása lehet az atmoszferikus kémiára, mivel az egyre gyakoribb futózüzek füstje betör a sztratoszférába, és potenciálisan erodálja az ózonréteget, amely a káros ultraviola sugárzás legfontosabb szűrőjének számít.
„Mostanáig a füst valóban figyelmen kívül lett hagyva a globális hatások szempontjából" – mondja Cathrine Wilka, a Stranford Egyetem kémikusa.
„Ez valóban új megfigyelés. Az 1970- es évektől a műholdak képesek nyomon követni a futótüzek füstjeiből származó részecskéket, mivel ezek erős UV-fény elnyelők. 2017-ig azonban a műholdak semmi jelét nem látták annak, hogy a füst jelentős mennyiségben behatolt volna a sztratoszférába" – mondja Omar Torres, a NASA tudósa.
Az arktiszi légtömegben kimutatott füst nagyon aggasztó, mert semmi keresnivalója sem lenne ott.
„Mindenki azt gondolta, hogy az arktiszi légtömeg tényleg tiszta, mert híján van azoknak az erős viharoknak, amik a sztratoszférába hajthatják a szennyeződéseket. Az arktiszi sztratoszféra egy nyugodt, izolált réteg a troposzféra felett"-nyilatkozta Torres.
A mai leghevesebb futótüzek, mint amilyenek például a közelmúlt ausztráliai futótüzei, képesek olyan erős viharrendszert létrehozni, ami a vulkánokhoz hasonlóan az aeroszolokat és a füstöt a sztratoszférába pumpálja. De amíg Szibéria égett, egy nagy nyomású rendszer elfojtotta az erős viharokat formáló konvektív feláramlásokat, ezért a füstnek egy másik, a sztratoszférába vezető úttal kellett rendelkeznie.
Egy még nem publikált modellben a TROPOS-csoport megkísérlelte megmagyarázni ezt a különös jelenséget, az úgynevezett önemeléses teóriával. Modelljük azt sugallja, a sötét koromészecskék olyan hatékonyan abszorbeálják a napfényt, ami miatt gyorsan felmelegszik a levegő,és ez a füst felemelkedését okozza.
Alig néhány napon belül ez a folyamat akár 10 kilométer magasra is felemelheti a füstöt, ahol a magassági szelek már könnyen eljuttatják az alacsony küszöbű arktiszi sztratoszférába. ( A pólusok felett 8-9 km magasságban húzódik a troposzféra, és a sztartoszféra határa. ) - A NASA CALIPSO műholdas megfigyelő rendszerének lézeres műszere valóban elcsípett olyan füstből származó részecskéket, amelyek 4 kilométerről 10 kilométerre emelkedtek- mondja Ohneiser.
A troposzférában eddig még sohasem dokumentált önemeléses teória vitatott a szaktudósok körében. A tűzviharok, vagy a tűzgomolyfelhők (pyrocumulonimbus) kutatásában viszont odáig fejlődött az önemelés elmélete, hogy csak ez lehet az egyetlen magyarázat arra, hogy az aeroszol közvetlenül a sztratoszférába jusson. Torres szerint így jutott például a 2017-es brit-kolumbiai tűz füstje is a sztratoszférába.
Michael From, a U.S. Naval Research Laboratory, az amerikai haditengerészet kutatólaboratóriumának szaktudósa úgy véli, hogy ennél szilárdabb bizonyítékokra van szükség. Szerinte, hogy ha nincs valamiféle "extra lökés" egy tűzviharnál, akkor nem valószínű, hogy a füst felhatol a tropopauzába, vagy pedig e fölé emelkedik. (A tropopuza a troposzféra és a sztratoszféra közötti átmeneti zónát jelenti.)
From szerint a legtöbb, az arktiszi sztartoszférában megfigyelt részecske a Kamcsatka-félszigetén lévő Raikoke vulkánból származik, ami a 2019-es kitörése során gázt és hamut emelt a sztratoszférába. Michael From arra is rámutatott, hogy a CALIPSO nem tud különbséget tenni a füst és a szulfátok között.
De Onneiser és kollégái szilárdan meg vannak győződve az igazukról.
Lidarjuk két különböző hullámhosszon mért fényelnyelést és fényvisszaverődést, és az ausztrál tüzek megfigyelésénél ugyanezzel a műszerrel mutatták ki, hogy a füstrészecskéknek jellegzetes jele van.
„A futótűz füstjének egyértelmű optikai ujjlenyomatai vannak. Nincs helye más interpretációnak „- mondja Ohneiser.
A TROPOS csapat is kimutatott a Raikoke vulkánból származó szulfátrészecskéket, de azok csak egy vékony réteget formáltak még magasabban, a sztratoszférában.
(Forrás: American Associacion for the Advancement of Science)