Mikor volt az utolsó nagy kolerajárvány Magyarországon?

Kórházi kórterem a 19. század második felében

Az 1867-es kiegyezés után addig soha nem látott dinamikus fejlődés indult el az országban, ami az élet minden területére, benne az oktatásra, a kultúrára, a tudományokra, és az egészségügyre is kiterjedt. A régi, sok évszázados szokások és hiedelmek azonban a gyors polgárosodás ellenére sem szűntek meg egyik napról a másikra. A 19. század második felében faluhelyen többnyire még mély bizalmatlanság övezte az orvosokat, mert jobban bíztak a népi gyógyászatban, mint a modern orvostudományban. Ez a szemléletmód is szerepet játszott abban, hogy az 1872. szeptember 14-én kitört nagy magyarországi kolerajárvány rendkívül sok, egyes források szerint 250 ezer halálos áldozatával az utolsó nagy középkorias pandémia lett Magyarországon.

Négy évszázadon át tombolt a „fekete halál"

A 14. századtól egészen az 1700-as évekig a „fekete halál", vagyis a pestis számított a legpusztítóbb járványnak Magyarországon. A Krím-félszigetről Európába behurcolt, és a kontinens akkori lakosságának csaknem a harmadát kiirtó 1347-1349-es nagy pestisjárvány a korabeli Magyar Királyságot sem kerülte el. A járvány 1348-ban tetőzött Magyarországon, majd 1349-ben alábbhagyott a pestis tombolása, és fokozatosan megszűnt a „fekete halál" pusztítása.

A városok túlzsúfoltsága és a borzasztó higénés viszonyok voltak a középkori pestisjárványok melegágyai Forrás: Wallpaper/Cave

Az ezt követő évszázadokban rendszeresen felütötte fejét a pestis, így például csak 1621 és 1720 között kilenc, különböző erejű járványhullámról számolnak be az egykorú krónikák, amelyek közül az 1713-as különösen sok áldozatot szedett.

Az utolsó nagyobb pestisjárvány 1738-ban tört ki Magyarországon.

Bár ez után is még meg-megjelent a fertőzés, elsősorban az ország déli határvidékén, de a század végére fokozatosan megszűnt a pestis jelentette fenyegetés.

Az utolsó nagyobb pestisjárványok a 18. században söpörtek végig Európán Forrás: WIKIMEDIA COMMONS/MICHEL SERRE

A 18. század végétől egy új, veszélyes pandémia lépett a „fekete halál" örökébe, a kolerajárvány. A kolera az indiai szubkontinensről terjedt el,

és Oroszországon keresztül érkezett Európába a 19. század elején.

A kor orvostudománya még nem ismerte a betegség okát, ezért csak preventív eszközökkel, leginkább a középkortól alkalmazott vesztegzárakkal próbálták feltartóztatni a járvány terjedését. A kolerát okozó Vibrio cholerae baktériumot a bakteorológia egyik megalapítója, Robert Koch, a híres német orvos-kutató csak 1884-ben azonosította.

Dr. Robert Koch, a modern bakteorológia egyik megteremtője Forrás: Wkimedia Commons / Wilhelm Fechner

A kolerabaktérium, amely elsősorban széklettel illetve szennyezett víz útján terjed, néhány napos lappangás után heveny hasmenést és hányást okoz, az áldozatok többségével pedig az emiatt fellépő gyors kiszáradás végez. A fertőzés elsősorban ott terjedhet el gyorsan, ahol nem megfelelőek a higénés viszonyok.

Lázadásba torkollott az első nagy magyarországi kolerajárvány

Magyarországon 1831-ben jelent meg először a retteget betegség. A kolera ekkor az ország keleti és északi vidékein pusztított. A járvány Mármarosról terjedt szét, sószállító tutajosok közvetítésével. 1831 júniusában József nádor utasítására a vármegyei hatóságok vesztegzár alá vették Erdélyt, és lényegében az egész Tiszántúlt.

Kolerabaktériumok grafikus ábrája Forrás: Past Medical History

A július közepétől szeptember végéig tomboló járvány összesen 236 ezer halálos áldozatot szedett, és még Pestet sem kímélte meg,

ahol csaknem másfél ezren estek a kolera áldozatául.

Az 1831-es járvány vitte el Kazinczy Ferencet, a magyar nyelvújítás vezéralakját is. Mivel nem ismerték a betegség okát, a hatóságok számos, egymásnak ellentmondó intézkedést hoztak.

A híres irodalmár és nyelvújító, Kazinczy Ferenc is az 1831-es járvány áldozatául esett Forrás: Wkimedia Commons / Donát János

Ez, továbbá a babonás félelem és tudatlanság robbantotta ki az 1831-es úgynevezett koleralázadást, amit báró Eötvös Ignác királyi biztos csak a katonaság bevetésével tudott leverni.

Az „epés hányásnak" nevezett betegség a 19. században összesen egymillió áldozatot szedett Magyarországon.

Az 1831-eshez hasonló méretű utolsó nagy járvány már a kiegyezés utáni időkben, 1872. szeptember 14-én tört ki. Ez volt az újkori magyar történelem legutolsó nagy pandémiája.

Megelőzés, karbolsav, és éterrel kevert kámfor

1872. kora őszén, szeptember 14-én Rahóról jelentették az első megbetegedést. A járvány kitörésekor gróf Lónyay Menyhért kormánya volt hivatalban. A miniszterelnök és belügyminisztere, Tóth Vilmos, a csaknem fél évszázaddal korábbi járványból okulva, nagyon komolyan vették a pandémia jelentette fenyegetést. A belügyminiszter utasítására a hatóságok és az orvosok mindent megtettek a járvány időben való feltartóztatására.

Lónyay Elemér gróf, miniszterelnök és kormánya nagyon komolyan vette a járvány fenyegetését Forrás: Wkimedia Commons

A védekezés irányítására járványorvosokat neveztek ki, akik közvetlenül a magyar királyi belügyminiszternek lettek alárendelve. A járvánnyal érintett területeken ingyenessé tették a fertőtlenítőszereket, és arról is gondoskodtak, hogy ezekből mindenhol megfelelő mennyiség álljon rendelkezésre. Mivel az 1870-es évek elején még nem volt ismert a kolera kórokozója, a hatóságok a betegek orvosi ellátásának megszervezésén kívül igen nagy hangsúlyt fektettek a megelőzésre is.

Számos helyen az évszázadok óta bevett füstöléssel próbáltak meg védekezni a kolera ellen Forrás: Gyógytörténet-Wordpress

A m. kir. belügyminiszter a járvány idejére megtiltotta a tömeges gyülekezést, a hatóságok pedig a kor viszonyaihoz képest igen korszerű felvilágosító kampányt indítottak, így többek között részletesen leírták a betegség tüneteit, felhívták a figyelmet a gyakori szellőztetés és fertőtlenítés valamint a kézhigénia fontosságára, továbbá a szakszerű orvosi kezelés szükségességére.

A kolera főleg vidéken tombolt, de nem kerülte el a nagyvárosokat sem Forrás: ABC Gallery

Mivel a kórokozót még nem ismerték, így nem volt egységes álláspont a leghatékonyabb fertőtlenítőszerre nézve sem. A gyakorlati tapasztalatok alapján a karbolsavas vagy fenilsavas mészoldószerek látszottak a leginkább hatékony fertőtlenítőszernek.

A kolerára ebben az időben nem volt még hatékony gyógyszer,

a tüneti kezeléshez leggyakrabban a kor orvostudományának két hagyományos gyógyszerét, a mákonyt, vagyis az ópiumot, valamint az éterrel kevert kámfort használták.

A kolerabaktérium mikroszkópos képe Forrás: Wkimedia Commons /Ronald Taylor, Tom Kirn, Louisa Howard

Igen hatásosnak bizonyult a német orvosok által javasolt klórvíz alkalmazása is. Az ezzel kezelt páciensek esetében jóval enyhébbek voltak a tünetek, és senki sem halt bele a fertőzésbe.

Jobban bíztak a népi gyógyászatban, mint a modern orvostudományban

A körültekintő központi intézkedések valamint a kor színvonalán fejlettnek számító egészségügyi ellátás dacára az 1872 szeptemberében kitört, és 1874 januárjáig elhúzódó kolerajárványnak rendkívül magas volt a mortalitása.

Csaknem 450 ezer megbetegedést regisztráltak, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 190 ezer főt.

Az 1872-es kolerajárvány halálos esetszámainak legnagyobb része a falusi lakossághoz köthető. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy faluhelyen ekkoriban még általános bizalmatlanság övezte az orvosokat, és emiatt a központi intézkedéseket is sok helyen gyanakodva fogadták.

A 19. században több kolerajárvány is végigsöpört Európán Forrás:Pre-Princessa

Nem szabad elfelejteni, hogy a néphit és népi gyógyítás ekkoriban még együtt élt a szárnyait bontogató modern orvostudománnyal. Erre volt visszavezethető, hogy az 1872-es járvány idején is még igen gyakran nem fogadták meg az orvosi tanácsokat, és inkább a népi gyógyítókat valamint a kuruzslókat részesítették előnyben az orvosokkal szemben. A népi gyógyítók „terápiájában"

a sok évszázados gyakorlati tapasztalatok a babonával és mágiával keveredtek.

Bizonyos növények, így különösen a fokhagyma általános gyógyító hatásában vetett hit évszázadok óta töretlen volt a népi gyógyászatban.

Kórházi kórterem a 19. század második felében Forrás: Pest-Buda

De ugyancsak egyfajta csodaszernek tartották a kolera ellen a pálinkát, illetve a pálinkába áztatott borókafenyőt valamint a füstölést és az ecettel való megkenést. Az orvosi tanácsok és segítség visszautasítása miatt ezért jóval több lett a járvány halálos áldozatainak a száma is.

Az 1872 szeptemberében kitört pandémiát hivatalosan 1874. január 16-án minősítették megszűntnek.

A 19. század utolsó – és az 1872-es képest már sokkal kisebb – kolerajárványa 1893-ban ütötte fel a fejét, de az orvostudomány rohamos fejlődésének köszönhetően, ezen aránylag már könnyen úrrá lettek.

A kolera napjainkban elsősorban a fejlődő országok nyomortelepein szedi az áldozatait Forrás: CBS

A kolera még ma sem tűnt el teljesen a világból, az eddigei utolsó jelentősebb járvány Jemenben tört ki, 2017-ben. A polgárháború sújtotta országban több mint egy millióan betegedtek meg a fertőzéstől, a halálos áldozatok pontos száma ma sem ismert.

Felhasznált források:

Somogyi László: Az 1872-1873. évi kolerajárvány orvos és kultúrtöténeti vonatkozásai, Fons. 22. évf. 3.sz., 2015.

Partners commit to reduce cholera deaths by 90% by 2030, World Health Organization, 2017, october 4.

Cholnoky Viktor: A kolera, Ponticulus Hungaricus, IX. évf. 7–8. sz., 2005. júli.