A Magyar Természettudományi Múzeum és az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai hazai és külföldi kutatókkal együttműködve vizsgálták a Veszprém megyei Ajka mellől előkerült késő-kréta korú borostyánzárványokat, amelyek még a dinoszauruszok korából származnak.
A borostyán az egykor élt növények fosszilizálódott gyantája,
mely olykor apró állatok és növények maradványait, úgynevezett zárványokat tartalmaz.
A most megvizsgált, 85 millió éves borostyánkőben lapuló több tucat, jobbára mikroszkopikus méretű zárvány közül először egy pókot és egy pattanóbogarat választottak ki a kutatók, mindegyikük elemzéséhez más-más kutatói gárdával kellett együttműködni, akik speciális képalkotási eljárásokkal tárták fel a kő belsejét.
A munka a veszprémi Pannon Egyetemen kezdődött Dr. Kovács Kristóf segítségével. Az itteni CT berendezés után a kutatók több hazai CT berendezéssel is szerencsét próbáltak. Végül a kutatói gárda egy tagja, Novák János (ELTE Természettudományi Kar) közbenjárása révén lehetőség nyílt próbára tenni a hamburgi Német Elektronszinkrotron (DESY) szinkrotronberendezését, s mind közül ez bizonyult a legjobbnak.
A hamburgi munkát Dr. Danilo Harms, Dr. Ulrich Kotthoff és Dr. Jörg Hammel helyi kutatók segítették.
A pókról hamar kiderült, hogy az ún. kétfarkú pókok (Hersiliidae) családjának tagja. Egyik legérdekesebb külső jegye a névadó, farokszerűen meghosszabbodó szövőszerv.
A másik vizsgált zárvány egy kis pattanóbogár volt,
melyet már a Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszékének mikroCT-jében modelleztek le a kutatók Dr. Kukovecz Ákos és Dr. Szenti Imre segítségével.
„A bogarak testét borító kitines váz vastagabb és keményebb, mint például a pókoké, ezért a pár milliméteres pattanóbogár lemodellezése nem okozott problémát a szegedi mikroCT számára." – magyarázta Dr. Szenti Imre. A pattanóbogár digitális, 3D-s modelljét ezután Dr. Robin Kundrata (Palacky Egyetem, Csehország) és Németh Tamás (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) vették tüzetesen górcső alá.
Munkájukat Johana Hoffmannova (Palacky Egyetem, Csehország) és Dr. Alexander S. Prosvirov (Moszkvai Állami Egyetem) segítették. Mind a pattanóbogarak nemzetközileg ismert szakértői, több alkalommal is dolgoztak már fosszilis és mai pattanóbogarakkal kapcsolatos kutatásokban.
Mindkét vizsgált borostyánba zárt rovar új fajnak bizonyult a tudomány számára.
A pókot Hungarosilia verdesi névre keresztelték, melyben a fajnév Verdes Gábor egykori ajkai szénbányász nevét őrzi.
„A pattanóbogár az Ajkaelater merkli nevet kapta, mely név Ajka városa, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum egykori entomológusa és muzeológusa, Dr. Merkl Ottó előtt tiszteleg" – magyarázta Dr. Robin Kundrata. „Az ismert növénykövületek alapján az egykori ajkai kőszénmocsár egy trópusi vagy szubtrópusi monszun klímájú, rendkívül dús vegetációjú élőhely volt, 2000-2500 mm-es évi csapadékmennyiséggel, mely valószínűleg szezonálisan érkezett a vidékre.
Egyáltalán nem meglepő, hogy a kétfarkú pókok és a pattanóbogarak jelen voltak itt, ma ugyanúgy jelen vannak a hasonló élőhelyeken, kiváltképp a trópusokon"
– tette hozzá Dr. Bodor Emese paleobotanikus.
A felfedezés horderejét nem csak az új fajok jelentik, hanemaz is, hogy azok a földtörténet melyik korából származnak. „A zárványok a késő-kréta kor ún. santoni emeletből származnak. A földtörténet ezen időszakából rendkívül kevés borostyánt ismerünk, egész Európában csupán néhány ilyen korú borostyánlelőhely ismert. Sok állat- és növénycsoport evolúciójában tátonganak kisebb-nagyobb hiátusok olyan időszakokból, amelyekből csak nagyon kevés ősmaradvány áll rendelkezésre.
A most feltárt leletanyag egy pontosan ilyen típusú hiátust tölt ki mind a kétfarkú pókok, mind a pattanóbogarak esetén, hiszen korábban egyikük fosszilis képviselői sem voltak ismertek az európai, santoni korú üledékekből" – mondta Szabó Márton, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója. „Fontos továbbá, hogy az ajkai kőszén állatvilágát nagyon jól ismerjük,
hiszen előkerültek itt csigák és kagylók, halak, vízi hüllők, sőt dinoszauruszok maradványai is,
ám szárazföldi ízeltlábúak eddig nem voltak innen ismertek.
Ezkenek az élőlényeknek a teste az állat pusztulása után rendkívül gyorsan lebomlik, eltűnik az élet körforgásában" – tette hozzá Dr. Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője.
A kutatást az MTA-ELTE Lendület Dinoszaurusz Kutatócsoport, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Pannon Egyetem (Veszprém), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest), a Szegedi Tudományegyetem, a Palacky Egyetem (Olmütz), a Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest), a Német Elektronszinkrotron (Hamburg) és az Orosz Tudományos Alapítvány (RSF) támogatta.
(Forrás: Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar)