A svédországi Koster szigetcsoport kis szigeteihez közeledve a tudósok csak felemelnek egy kötelet a csónakról, ami azonnal felfedi az alatta lógó termést: egyfajta tengeri salátának látszik, ami áttetsző és smaragdzöld.
Ha csak ezt az egy növényt most összegyűjtenénk és megtartanánk „szülőként", akkor nagyon gyorsan növekednek
– mondta Dr. Sophie Steinhagen, a Tengerészeti Laboratórium kutatója a The Guardian online portálnak.
Nyáron ezek a vizek hemzsegnek a szomszédos Norvégiából származó tengeri kajakoktól és jachtoktól, de Steinhagen és a Tjärnö, a Tengerészeti Laboratórium tengerészcsoportja számára a tavasz a csúcsszezon. Ilyenkor egyrészt kevesebb állat- és növényéletet jelent a hínáron. Ahogy fogalmaznak,
ha salátát veszünk, nem akarjuk, hogy hernyó legyen benne és ugyanez igaz a hínárra is, amin nem szeretne az ember rákot vagy csigatojást.
Hozzátették: ennél is fontosabb, hogy a tengeri salátában tavasszal van a legtöbb fehérje.
A szakértők úgy vélik, hogy a tengeri moszat kulcsfontosságú növény lehet a hústól való „fehérjeeltolódásban". A tavaly tavaszi termés egy része itt elérte a 30 százalékos fehérjetartalmat, ami közel áll ahhoz a szinthez, hogy a világ más, nagy fehérjeforrásaival, például a hússal és a szójával tudjon versenyre kelni.
Steinhagen szenvedélyesen hisz abban, hogy ez a növény – amelyet sokáig „zöld tengerisalátaként" fogyasztottak Nagy-Britannia partjain – fenntarthatóbb alternatívája lehet a szójának. A tengeri saláta ugyanis nem veszi igénybe a szűkös föld- és édesvízkészleteket.
Nincs más lehetőség: az éghajlatváltozás a legtöbb növénytermesztési rendszerünket érinti, és sürgősen új termelésre van szükségünk
– mutatott rá a szakember. – Nem tudjuk kiterjeszteni a szárazföldi mezőgazdasági területeket, ezért be kell mennünk az óceánba.
Ez a növény azonban nem csak kitűnő fehérjeforrás. Ahogy a fosszilis tüzelőanyagok helyett lassan
áttérünk a bioalapú gazdaságra, úgy a tengeri moszat sok olyan vegyületet is biztosíthat, amelyre szükségünk van.
Ulrica Edlund, a stockholmi KTH Királyi Műszaki Intézet tudósa, az úgynevezett polimertudomány professzora például hínárból kivont poliszacharidokat használt műanyag fóliák és más műanyagok előállítására.
Ez lehetővé teszi olyan biomassza felhasználását, amely nagy arányban állítható elő az óceánokban
– hangsúlyozta a szakember. – Ráadásul nem kell ötven évet várni arra, hogy az erdő növekedjen, amíg kitermelheti ezeket a polimereket.
Az új induló csomagolócégek már megpróbálják felhasználni az új technológiát a tengeri moszat alapú műanyagok fejlesztésére, bár kihívásokkal is szembe kell nézniük: hacsak nem tesznek lépéseket a kémiai szerkezetük megváltoztatására, a tengeri moszat műanyagok inkább felszívják, nem pedig taszítják a vizet.
A hínártenyésztés azonban még gyerekcipőben jár a világon. A Steinhagen csapata által kidolgozott technikákat azonban egyre szélesebb körben kezdik el alkalmazni, amelyekre ugrásszerűen megnőtt a kereslet a helyi éttermek és bioanyagokkal foglalkozó startup cégek körében.
Úgy tudom, hogy a tengeri saláta tengeri alapú termesztése nem folyik kereskedelmi méretekben
– magyarázta Göran Nylund, a tengerészeti laboratórium egykori kutatója. – Az első, körülbelül 20 kilométer hosszú, úgynevezett magvas köteleket idén ősszel helyezzük ki, az első betakarítás jövő tavasszal várható.
A hínárültetvények már egyre több helyen bukkannak fel Európában, az Atlanti-óceán és az Északi-tenger partjain.
Norvégiában jelenleg már legalább hét hínártenyésztő cég működik, míg a Feröer-szigeteken dolgozik az Ocean Rainforest, Európa vezető hínártermelője.
Mások Dániában, Hollandiában, Belgiumban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Írországban, Spanyolországban és Portugáliában kezdtek ezzel az üzletággal foglalkozni. Emellett a holland tulajdonú The Seaweed Company Írországban, Marokkóban és Indiában is működtet hínárfarmokat.
Mindezek ellenére Európa még mindig csak elenyésző töredékét termeli a világ hínárjának: a 14 milliárd fontra becsült hínárpiac 90 százalékát Ázsiában állítják elő: Kínában, Indonéziában és Japánban egész öblöket foglalnak el a hínárfarmok. Az Európai Unió jelenleg mindössze 1000 tonna hínárt termel évente, szemben a 35 millió tonna globális termeléssel.
A Göteborgi Egyetemen a tudósok keményen dolgoznak a hínár törzsek fejlesztésén, hogy azok termelékenyebbé váljanak épp úgy, ahogyan a szárazföldi növényeket is javították évszázadok során; szeretnénk olyan törzseket találni, amelyeknek magas a növekedési üteme és egyidejűleg magas a fehérjetartalma
– mutatott rá Sophie Steinhagen. – Ez történhet genetikai szelekcióval vagy törzsszelekcióval, a szokásos kertészeti módszerekkel, de választhatunk különböző tápanyagokat is, amelyek gazdagíthatják a fehérjetartalmat.
A laboratóriumokban a szakemberek „hínáróvodát" is nevelgetnek: a hengeres tartályok soraiban
új fajtákat tenyésztenek, új növényeket klónoznak, és zsinegtekercseken növényeket vetnek ki, amelyeket aztán kötélre tekerve kiterítenek a tengerbe.
De mindez csak a rejtvény fele. A göteborgi Chalmers University of Technology csapata azt vizsgálja, hogyan lehet a leghatékonyabban és leggazdaságosabban kivonni a fehérjét a hínárból. És bár a kutatók szerint a tengeri moszat egyre „trendibb", azt szeretnék, ha kikerülne a csúcskategóriás éttermekből és a vegán élelmiszerboltokból, és inkább fehérjepor formájában kerülne forgalomba.
Az új terméknek – legalábbis szerintük – egy „kicsit inkább tengeri ízprofilja lesz", mint a szinte íztelen tejsavó- és szójafehérje.