Az El Palacio (a Palota) a legnagyobb komplexum Palenque romjain belül, amely valószínűleg szertartási és adminisztratív központként szolgált a Krisztus utáni 7. és 8. században. A mexikói maja romváros a 7. században vált vallási központtá és Kin Pakal (teljes nevén: K'inich Janaab' Pakal) király uralkodása (615-683) idején élte virágkorát.
A komplex belső tér tizenkettő szobából vagy „házikóból" áll, két udvarház és a torony labirintusából, amely a maja világban egyedülálló négyszintes négyzet alakú építménynek számított – írja a HeritageDaily online tudományos portál.
A lerakódások összefüggésben állnak a lakomák lebonyolításával, amelyek után az élelmiszereket és a használt tárgyakat is különböző üregekbe helyezték és elégették.
A szakemberek szerint az ehhez hasonló tevékenységet nagy építési projektek vagy rituális események ünnepélyes megkezdése érdekében végezték. A lerakódások maradványait szitálással azonosították, amely során a kutatók két keskeny, hálós fatartót építettek a szomszédos Otulúm-patakra.
Az El Palacio délnyugati sarkában található „B házban" a régészek egy különös lelőhelyet tártak fel.
A szitálás összesen tizenhét fajt azonosított, amelyek 58 százaléka hal, 19 százaléka puhatestű, 11 százaléka tízlábú (rákfélék), 5 százaléka madár, 4 százaléka hüllő és 3 százaléka emlős. Köznevükről úgy ismerjük őket, mint
vízi kagyló, szárazföldi csiga, almacsigafélék, édesvízi rák, mojarrák, tenguayaca, fehér sügér, fürj, fehér teknős, kilencsávos tatu, háziasított kutya, szarvasfélék és fehérfarkú szarvas.
Egy másik, az „E házban" található lelőhely az azonosított fajok 70 százalékát tartalmazta, 12 százalékban halak és 10 százalékban puhatestűek, míg a legalacsonyabb arányban hüllők, emlősök és madarak találhatók.
A most felfedezett lelőhelyek arra utalnak, hogy Palenque lakói elsősorban a közeli édesvízi víztestek, például patakok, mocsarak, lagúnák és folyók erőforrásait aknázták ki,
mint például a Michol-patak és a Catazajá-lagúna, vagy az Usumacinta folyó, ez utóbbi a tabascoi Jonuta településen.
A város és a környező nemzeti park 1987 óta az UNESCO kulturális világörökségének része.