A felfedezés azokra a korábbi régészeti és történelmi leletekre épít, amelyek szerint a Nílusnak volt egy „extra" folyóága, amely pont a piramisok mellett áramlott. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos szaklapban publikált tanulmány során, a földmagokból vett ősi pollenminták elemzésével most azonban
egyértelművé vált, hogy „az egykori vízi tájak és a magasabb folyók szintjei" segítették a gízai piramis építőit.
A kutatás rávilágít arra is, hogy a piramisok – Khufu, Khafre és Menkaure fáraók királysírjai – hogyan emelkedtek ilyen monumentális magasságokba. Magasságukat nagyrészt a Nílus mára megszűnt Khufu ágának köszönhették, amely „Khufu, Khafre és Menkaure uralkodása alatt magas vízszinten maradt, megkönnyítve az építőanyagok szállítását a gízai piramisba".
A szakemberek évtizedek óta tudják, hogy a régen letűnt folyóág az ókorban egészen a gízai fennsíkig terjedt, de az új projekt azt próbálta feltárni, pontosan hogyan változott a vízszint az elmúlt 8000 évben.
A tudósok által végzett pollenelemzés feltárta, hogy a gízai piramisokat építése idejében a víz elég bőséges lehetett ahhoz, hogy a Khufu ág a gízai piramisok közelében folyjon.
Ez egy természetes csatorna volt a negyedik dinasztia idejében, amikor a piramisokat építették
– mondta Hader Sheisha, a francia Aix-Marseille Egyetem fizikai geográfusa, a tanulmány vezető szerzője a LiveScience online tudományos portálnak. – Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen lett volna megépíteni a piramisokat a folyóág nélkül, amely elegendő helyet biztosított az ilyen nehéz kőtömböket szállító hajóknak.
Hogy a folyóág pontosan mikor tűnt el, azt a tudomány egyelőre nem tudja. A kutatások azonban azt mutatják, hogy 2400 évvel ezelőtt még nagyon alacsony volt a vízszintje. A felfedezések jól illeszkednek a korábbi régészeti leletekhez, amelyek egy kikötőt tártak fel a piramisok közelében, valamint olyan ősi papiruszokat, amelyek részletesen leírják, hogyan is szállították a munkások a mészkövet csónakkal Gizába.