Ez a maja jósnaptár legkorábbi bizonyítéka

maja
A régészek megtalálták a maja jósnaptár a legkorábbi bizonyítékát
Vágólapra másolva!
A guatemalai maja piramis alatt eltemetett egy tonna törmelék alatt bukkkantak a régészek a maja naptár egyik legkorábbi ismert használatára. Megjegyzik, ez volt az ősi kultúra egyik leghíresebb vívmánya.
Vágólapra másolva!

A kutatók egy törött vakolatdarabot találtak, amelyre egy jelet festettek. A hetes számot jelző bárd-pont szimbólumot egy hallott szarvas fölé festették, amely „hét szarvast" jelképez – egy dátumot a 260 napos maja naptárrendszerben. A jelkép a Krisztus előtti harmadik századból származik, a legrégebbi ismert naptárrendszerből, amelyet egykor számos kultúra használt.

A töredékek egy falfestmény maradványai, amelyek egykor egy templom falait díszítették a mai Guatemalában.

Valamikor az időszámításunk előtti 200-as években a maják lerombolták a vakolatot és a földdel tették egyenlővé az épületeket. A romok fölé több tonna sarat és törött vakolatot halmoztak fel, hogy ezzel töltsék fel egy új piramis alapját.

A régészek megtalálták a maja jósnaptár a legkorábbi bizonyítékát Forrás: Science Advances

– mondta az austini Texasi Egyetem kutatócsoportja a ZME Science online tudományos portálnak.

A kutatók a töredékekre San Bartolo régészeti lelőhelyén bukkantak Guatemala dzsungelében, Tikal ősi maja városától északkeletre.

A Science Advances folyóiratban publikált tanulmányhoz a csapat szerves anyagot gyűjtött a rétegben, ahol a töredékeket felfedezték. Szénizotópos kormeghatározással megbecsülték ezek keltezését. A különböző falfestményekről összesen mintegy 7000 darab került elő.

Ebből a szakemberek tizenegy darab, 2002 és 2012 között felfedezett faltöredéket elemeztek.

A maja naptár legkorábbi ábrázolása a Krisztus előtt az 1. századból származik. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a majáknak négy naptáruk volt.

– írták közleményükben a kutatók. – Sőt, azt feltételezzük, hogy ezt a napszámítási rendszert már egy ideje, egészen a Krisztus előtti harmadik századig használták.

A csapat meglepődött amiatt, hogy a szarvas jelét is megtalálta a töredékeken, mivel a későbbi maja jelölések gyakran csupán a szarvas szót írják le, ahelyett, hogy az állatot ábrázolták volna. Úgy vélik, hogy a most felfedezett naptárdarabok a korai maja jósnaptár bizonyítékai lehetnek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!