Itt az első bizonyíték arra, hogy a poszméhek is szeretnek játszani

Poszméh portréja

Egyre több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a rovarok hozzánk hasonló módon éreznek fájdalmat. Egy új kutatás viszont a poszméhek játékosságának egyértelmű bizonyítékát is mutatja, ami azt sugallja, hogy az apró állatok mindennapjainak a játék élvezete is a része lehet.

A kutatók ezúttal egyfajta játszóteret hoztak létre 45 földi poszméh (Bombus terrestris) számára. A berendezés lehetővé tette az állatoknak, hogy egy szabad ösvényen keresztül közvetlenül a táplálékkereső területre jussanak, de úgy is dönthettek, hogy az átjáró mindkét oldalán egy kis fagolyókból álló akadálypálya felé térjenek le. Az egyik oldalon a golyókat a helyükre rögzítették, de a tudósok a másikon meglazították őket.

Ez ismét megmutatja, hogy kis méretük és apró agyuk ellenére ezek a kis méhek többek, mint valamiféle robotlények

– mondta Samadi Galpayage, a Londoni Queen Mary Egyetem (QMUL) viselkedésökológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak.

A poszméhek átlyukasztják a levelet a virágzás meggyorsításának érdekében Forrás: HANNIER PULIDO/DE MORAES AND MESCHER LABORATORIES

A kíváncsi állatok nem okoztak csalódást: a kísérlet során mindegyik megvizsgálta a labdákat, és legalább egyszer „esélyt adott a labdagurításnak".

Minden egyes poszméh összesen 117-szer „gurította" a golyókat a kísérlet teljes időtartama alatt, és nem tett különbséget a színek között.

A legtöbb méh még egy-két napig játszott így, miután befejezte a táplálkozást az erre kijelölt területen.

Megdöbbentő és időnként mulatságos is azt figyelni, ahogy a poszméhek valami játékhoz hasonlót mutatnak

– mutatott rá Galpayage, aki az Animal Behavior tudományos lapban publikált tanulmány első szerzője is. – Újra és újra megközelítették és mozgatták ezeket a „játékokat", közben talán megtapasztalhatnak valamiféle pozitív érzelmi állapotot, még akkor is, ha csak kezdetlegeset.

Poszméh portréja Forrás: Bristoli Egyetem

Ebben a kísérletben a „labdagurítás" preferenciája nem kapcsolódott azokhoz a területekhez, amely révén a rovar hozzáfért volna a táplálékhoz. Ez a szakemberek szerint azt bizonyítja, hogy a játékot önmagában részesítették előnyben, ami megfelel a játék fogalmát jelképező kritériumoknak:

olyan tevékenység, amely nem azonnal működőképes; önkéntes, spontán és eredendően jutalmazó; különbözik más adaptív viselkedési formáktól; ismétlődik, de változik is.

A tanulmány szerzői úgy gondolják, hogy az itt megfigyelt viselkedés „hedonikus értékkel bír". Hozzáteszik: kutatásuk határozottan jelzi, hogy a rovarok elméje jóval kifinomultabb, mint azt eddig vélték.