Ez az első, egyértelmű bizonyíték az elefántvadászatra

Talán így fedezték fel az ősemberek az elefánt testét egy tóparton, a mai Schöningen területén

A németországi Lipcse közelében található Neumark-Nord középső paleolit lelőhelyén végzett vizsgálatok az első, vitathatatlan bizonyítékot szolgáltatták a korai emberek elefántvadászatára.

Egyenes agyarai jellemezték a leginkább

Neumark-Nordot először az 1980-as években fedezték fel; az egy évtizedes ásatások során egy gigantikus lignitgödörben legalább hetven, egyenes agyarú elefánt maradványait tárták fel, amelyek az elmúlt 125 000 év során jó állapotban megőrződtek az ott található finom szemcséjű tavi üledékben.
Az európai erdei őselefánt (Palaeoloxodon antiquus, korábban Elephas antiquus) volt akkoriban a legnagyobb szárazföldi állat, amely vállmagassága elérte a négymétert, testtömege pedig a tizenhárom tonnát.

A tudományos nevén a Palaeoloxodon antiquus-ként aposztrofált állatot a szokatlanul hosszú és lényegében egyenes agyarai jellemezték a leginkább.

Ezek az első, vitathatatlan bizonyítékot szolgáltatták a korai emberek elefántvadászatára Forrás: Lutz Kindler, LEIZA

Az európai erdei őselefánt 800 ezer és 100 ezer évvel ezelőtt barangolta be egész Európa és Nyugat-Ázsia tájait. A hárommillió évvel ezelőtt kezdődött pleisztocén korszak legnagyobb szárazföldi emlőseként jellemezhetjük. Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a Palaeoloxodon antiquus-ok nemcsak a mai afrikai (Loxodonta africana) és ázsiai elefántoknál (Elephas maximus) voltak lényegesen nagyobbak, hanem még a szintén kihalt gyapjas mamutnál is.

Mindeddig azonban nem volt világos a tudomány számára, hogy az őskori emberfélék vagy hominidák aktívan keresték és ölték-e meg az ilyen őselefántokat,

vagy egyszerűen a természetes halállal elhunyt állatok teteméből szedtek ki darabokat.

Fontos táplálékforrást jelentettek

A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem (Johannes Gutenberg University Mainz - JGU), a szintén mainzi székhelyű Leibniz-Zentrum für Archäologie (LEIZA) és a hollandiai Leideni Egyetem (Leiden University) kutatói zooarcheológiai tanulmányukban a Neumark - Nordból származó európai erdei őselefántok maradványainak egy csoportját elemezték.

Ebből kiderült, hogy a neandervölgyiek az eddig feltételezettnél sokkal nagyobb társadalmi csoportokban, szándékosan vadásztak és mészároltak le európai őselefántokat, amelyek húsa és zsírszövetei fontos táplálékforrást jelentettek számukra.

Erdei őselefánt (Palaeoloxodon antiquus) koponyája és egy modell. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Erdei_%C5%91selef%C3%A1nt#/media/F%C3%A1jl:Elephas_antiquus.jpg

A tudósok azonban szokatlan mintázatot azonosítottak a Neumark-Nord területén felfedezett, őselefánt maradványok között. A kutatók mintegy 15 évvel ezelőtt vizsgálták a területen felfedezett, kiterjedt régészeti anyagot. Azt találták, hogy az elefántmaradványok felhalmozódása egyfajta szokatlan mintázatot mutatott, mivel a halandósági, mortalitási profil mindennek tűnt, csak nem normálisnak.

Ahogy arra a szakemberek rámutattak, a Palaeoloxodon antiquus maradványok szinte kizárólag felnőtt egyedektől származtak, és ezek között szembetűnő volt a hím állatok túlsúlya.

Ezt a mintázatot korábban még soha nem figyelték meg, sem a fosszilis, sem az élő elefántpopulációkban, ami miatt igen nehéz volt magyarázatot találni a rejtélyre.

Elváltozásokat találtak a csontokon

Amikor Sabine Gaudzinski-Windheuser professzor még 2021 elején elkezdte megvizsgálni az elefántcsontok egy részét, azonnal azonosította annak a nyomait, ami ennek az együttesnek a sajátosságát okozhatta: az emberi vadászatot.

Az egyértelmű és szokatlan elváltozások felfedezése a csontokon arra késztetett minket, hogy az elefántmaradványok részletesebb elemzését elvégezzük

– mondta Sabine Gaudzinski-Windheuser, a JGU őskori és protohistorikus régészetének professzora és a LEIZA égisze alatt működő MONREPOS Régészeti Kutatóközpont és Emberi Viselkedésfejlődési Múzeum igazgatója a HeritageDaily online tudományos portálnak.

Őselefánt rekonstruált képe Forrás: Pixabay

Tekintettel az anyag egyediségére és a vizsgálat lehetséges következményeire, a holland és a német csapat tagjai úgy döntöttek, hogy a több ezer csontból és csonttöredékből álló teljes leletegyüttest elemzik.

Nem meglepő módon mindez egy igencsak időigényes projektnek bizonyult. A szakemberek hónapokig azzal voltak elfoglalva, hogy megpróbálják felnyitni azokat a nagy ládákat, amelyekben az egyes elefántokat tárolják a hallei Állami Őstörténeti Múzeum védett területén, és csapatban emelték fel a nagy és nehéz csontokat, hogy megnézhessék alaposabban a felszínüket.

Emellett minden egyes csontdarabot meg kellett fogniuk, azonosítani a csontvázon belüli helyét, majd megtalálni az antropogén és/vagy húsevő állatok által okozott módosításokat, majd dokumentálni a nyilvánvaló és látható változásokat.

Összesen 3122, a Neumark-Nord lelőhelyen lerakott európai erdei őselefánt faunamaradványait vizsgáltuk meg

– mutatott rá Dr. Lutz Kindler, a MONREPOS kutató munkatársa.

A táplálkozási szükségletek kielégítése

A régészeti elemzés arra összpontosított, hogy a sérülések jelezte elváltozások vajon hogyan oszlottak el a csontvázmaradványokon. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ezeknek a jégkorszaki megafaunáknak a vadászata ezen a területen mintegy kétezer éven keresztül, több tucat generáción keresztül, folyamatosan zajlott.

Ez az első, egyértelmű bizonyíték az elefántvadászatra az emberi evolúcióban

– nyilatkozta Wil Roebroecks, a Leideni Egyetem professzora a közleményben.

Talán így fedezték fel az ősemberek az elefánt testét egy tóparton, a mai Schöningen területén Forrás: Benoît Clarys

Hozzátette: a nőstényeknél jóval nagyobb méretű, felnőtt hím egyedek felülreprezentáltak az „együttesben", valószínűleg azért, mert a mai elefántokhoz hasonlóan, a felnőtt hím állatok is gyakran vándoroltak egyedül. A nőstényekhez viszonyítva, a csorda védelme nélkül könnyebb lehetett őket egészen közelről megközelíteni.

Mivel sokkal nagyobbak is voltak, a vadászatuk jóval nagyobb hasznot jelenthetett, ráadásul lényegesen kisebb kockázat mellett.

E nagytestű állatok vadászata szoros együttműködést igényelt a résztvevő csoporttagok között, akárcsak a zsákmány feldolgozása, amely kiterjedt hentesmunkával járt, beleértve a húsmaradékok eltávolítását a hosszú csontokról, valamint a zsírban gazdag lábpárnákról. A feldolgozás magában foglalhatta a termékek szárítását is a hosszú távú tárolás érdekében.

A szerzők számításai szerint egy tíz tonnás elefánt – amely nem a legnagyobb volt a most felfedezettnél – legalább 2500 felnőtt neandervölgyi ember 4000 kalóriás adagját is biztosíthatta, amely egyetlen állatból származó fehérje és zsír biztonságos keverékéből állt.

Őselefánt (Palaeoloxodon antiquus) Forrás: Wikimedia Commons

Ezek a számok azért fontosak, mert arra utalnak, hogy a neandervölgyiek jóval nagyobb csoportokban gyűltek össze, mint az általában egy helyi csoport maximális méretének tekintett 25 egyed, valamint hogy kulturális eszközökkel rendelkeztek a nagy mennyiségű élelmiszer tartósítására és tárolására.

A szerzők mindkét lehetőséget nyitva hagyják, de hangsúlyozzák, hogy társadalmi és kognitív szempontból mindkettő fontos eredménynek számít, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük a neandervölgyiek viselkedése variációinak skáláját.