Eltitkolt fenyegetés: szabadon lévő atombombák okozhatnak katasztrófát

Szonárkezelő figyeli a hangradar képernyőit a brit Sceptre atom-tengeralattjárón

A hidegháború évtizedeiben egyre kiélezettebb nukleáris fegyverkezési verseny bontakozott ki a két katonai szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Az atomfegyvert célba juttatni képes stratégiai bombázók mellett ekkor álltak hadrendbe a különösen veszélyes atom-tengeralattjárók is, amelyek a víz alól voltak képesek akár több ezer kilométer távolságra fekvő célpontokra nukleáris csapást mérni. Az atom-, illetve termonukleáris fegyverekkel felszerelt hadászati bombázók és tengeralattjárók sokszor mind a mai napig tisztázatlan balesetei, illetve eltűnései miatt az 1950-es, '60-as években több tucat nagy hatóerejű nukleáris fegyvernek veszett nyoma a világtenger végtelen térségeiben. Az óceáni mélységekben rejtőző elveszett nukleáris fegyverek olyan időzített pokolgépek, amelyek még több évtized eleteltével is katasztrófát okozhatnak.

Nukleáris napfelkeltében született meg a hidegháborús atomfenyegetés korszaka

1945. július 16-án a Trinity kódnevű plutóniumbomba sikeres kísérleti robbantásával új fejezet kezdődött a világtörténelemben; a nukleáris fenyegetés korszaka. Az Amerikai Egyesült Államok atommonopóliuma 1949. augusztus 29-én ért véget, amikor a kazahsztáni Szemipalatyinszk kísérleti telepén sikeresen felrobbantották az első szovjet atombombát.

Robert Oppenheimer (a képen középen civil ruhában és kalapban) a Manhattan terv katonai parancsnoka, Leslie Groves dandártábornok társaságában az első sikeresen felrobbantott amerikai kísérleti atombomba, a Trinity keltette kráterben Forrás: Wikimedia Commons

Már az amerikai atomfegyver kifejlesztését célzó 1942-ben elindított szupertitkos Manhattan tervvel párhuzamosan elkezdődött egy még halálosabb nukleáris tömegpusztító eszköz, a hidrogénbomba kifejlesztése a magyar származású fizikusprofesszor, Teller Ede vezetésével. (A nukleáris fegyvereknek két fő típusa létezik; az atombomba, ahol a maghasadás, azaz egyetlen atommag két atommaggá való szétválása, vagy a hidrogénbomba, amelynél pedig két atommag fúziója szabadítja fel az energiát; utóbbinál ez a folyamat ugyanaz, mint ami a Nap és a csillagok belsejében is zajlik.)

Teller Ede, a világhírű magyar származású elméleti fitikus, a hidrogénbomba "atyja" Forrás: AFP/Getty Images/Stf

A termonukleáris fegyver kifejlesztéséért folytatott versenyben ismét az Egyesült Államok szerezte meg az átmeneti elsőbbséget az 1952. november elsején a csendes-óceáni Marshall-szigeteken felrobbantott 10,4 megatonna hatóerejű hidrogénbombával. Nem kellett azonban túl sokat várni az első orosz hidrogénbombára sem, ami nem egészen egy évvel később 1953. augusztus 12-én hozta el a szovjet égre a termonukleáris napfelkeltét.

A hidrogénbomba új fejezetet nyitott a nukleáris fegyverkezési versenyben Forrás: Wikimedia Commons

Az 1950-es években a nukleáris robbanófejekkel felszerelt interkontinentális hadászati ballisztikus rakéták kifejlesztése még a gyermekkorát élte,

így mindkét szuperhatalom elsődleges nukleáris csapásmérő erejét a hadászati bombázóflották alkották.

A lázas fegyverkezési versenyben alig néhány év alatt minden korábbinál hatalmasabb, egyre messzebb repülő és a második világháború idején még elképzelhetetlen teherbírású hadászati nehézbombázók új generációi léptek hadrendbe.

A Convair B-36 „Peacemaker" volt a repüléstörténet egyetlen olyan típusa, amely atomreaktort hordozott a fedélzetén Forrás: U.S. Air Force Archive

Az Egyesült Államokban ilyen volt például minden idők legnagyobb hadászati bombázógépe, az 1948-tól szolgálatba állított több mint 70 méter szárnyfesztávolságú, hibrid meghajtású, hat dugattyús és négy sugárhajtóművel felszerelt Convair B-36 „Peacemaker", vagy az első amerikai sugárhajtású stratégiai atomfegyver-hordozó repülőgép, a hat hajtóműves Boeing B-47 „Stratojet", illetve az 1955-ben hadrendbe állított és mind a mai napig szolgálatban lévő Boeing B-52 „Stratofortress" nyolc hajtóműves hadászati nehézbombázó.

A hidegháború egyik szimbóluma, a Boeing B-52 Stratofortress nyolchajtóműves stratégiai nehéz bombázó Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force

Ezek közül az '50-es, '60-as években több olyan gép is lezuhant gyakorlatozás vagy titkos küldetés közben, amelyek atom-, vagy hidrogénbombákat vittek a bombakamráikban.

Nukleáris hasadóanyagok a Földközi-tenger mélyén

1956. március 10-én egy hat hajtóműves Boeing B-47 „Stratojet" hadászai bombázó emelkedett a magasba a floridai Fort Lauderdale katonai bázisának betonjáról.

A Stratojet pontos küldetésének célja még ma sem ismert,

csak annyit tudni, hogy az Atlanti-óceán átrepülésével Európának vette az irányt. A gép kivételesen nem bombákat, hanem olyan titkos konténereket vitt a fedélzetén, amelyekben atombombákhoz való alkatrészeket, illetve nagy mennyiségű radioaktív hasadóanyagot szállítottak.

Boeing B-47 „Stratojet” sugárhajtású stratégiai bombázók Forrás: U.S. Air Force Photo

Az Atlanti-óceán átrepülése még eseménytelenül zajlott; a Stratojet pontosan a repülési tervben megadott időpontban és helyen találkozott a légi utántöltését biztosító tankergépekkel. A repülési terv szerint összesen három légi tankolást kellett végrehajtania a hadászati bombázónak, a harmadikat már a Földközi-tenger felett. A személyzet legutolsó bejelentkezéséből annyit lehet csak tudni, hogy a rádióforgalmazás időpontjában a B-47-es már elhagyta Gibraltárt.

Nem lehet tudni, hogy mi történt a Földközi-tenger felett eltűnt B-47-es stratégiai bombázóval Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force Photo

Ezután a földi irányítás kapcsolata megszakadt a bombázó személyzetével

és a gépnek örökre nyoma veszett.

Ami bizonyos, hogy a Stratojet valahol a Földközi-tenger felett tűnt el az ötfős személyzetével és a nukleáris rakományával együtt. Sem a gép roncsa, sem pedig hasadóanyag-rakománya nem került elő; a veszélyes radioaktív szállítmány mind a mai napig valahol a Földközi-tenger mélyén lapul.

Még mindig a keleti part közelében rejtőzik az időzített pokolgépként ketyegő hidrogénbomba

1959. február 5-én a Georgia államhoz tartozó Tybee-sziget közelében az amerikai légierő egyik F-86 „Sabre” sugárhajtású vadászgépe gyakorlórepülés közben máig tisztázatlan körülmények között összeütközött Richardson alezredes, gépparancsnok Boeing B-47 „Stratojet” bombázójával. A súlyosan megsérült bombázógépet a személyzetnek ugyan sikerült a levegőben tartania, de Richardson alezredes úgy döntött, hogy a kétes kimenetelű kényszerleszállás megkísérlése előtt a tengerbe veti a gép fedélzetén szállított három és fél tonnás, élesítetlen MK-15 típusú hidrogénbombát.

Kötelékben repülő F-86 „Sabre” amerikai sugárhajtású vadászok Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force Photo

A kényszervetéssel kioldott termonukleáris bomba az Atlanti-óceánba esett, a georgiai partok közelében. A térséget a haditengerészet egységei lezárták, és azonnal elkezdődött

a hirosimainál hatvanszor nagyobb pusztítóerővel rendelkező termonukleáris bomba keresése.

A hatalmas robbanóerejű hidrogénbombát azonban három hónapnyi megfeszített kutatás után sem találták meg. Az ezt követő évtizedekben is több kísérlet történt az Atlanti-óceánba zuhant veszedelmes tömegpusztító fegyver felkutatására, minden eredmény nélkül.

A megsérült Stratojet kényszervetéssel szabadult meg a hidrogénbombától (a kép illusztráció) Forrás: National Nuclear Security Administration

Az elveszett hidrogénbomba légvonalban alig 25 kilométeres távolságra rejtőzik a 125 ezres lélekszámú Savannah városától, valahol az óceán aljzatába fúródva. Szakértők szerint az előrehaladott korrózió miatt sokkal kockázatosabb lenne a hidrogénbomba mostani kiemelése, mintsem ott hagyni, ahol elnyelte az Atlanti-óceán.

Egész Nyugat-Grönland jégtakarója elpárologhatott volna

1968. január 21-én az Egyesült Államok stratégiai bombázóerejének egyik Boeing B-52-ese a New York állambeli Plattsburgh légi bázisáról felszállva a nyugat-grönlandi Thule katonai repterére tartott négy, egyenként 15 megatonnás hatóerejű hidrogénbombával a bombarekeszeiben.

A thulei amerikai légibázis egy archív fotón Forrás: Wikimedia Commons

Már elkezdték a süllyedést a thulei bázis irányába, amikor – máig ismeretlen okból – tűz ütött ki a fedélzeten. A gyorsan elharapózó lángok miatt a hatfős személyzet katapultált, de a magára hagyott gép ezután még továbbrepült egy darabig, és csak alig 12 kilométerre a thulei bázistól zuhant bele a befagyott Baffin-öbölbe.

A Grönlandnál négy hidrogénbombával lezuhant B-52-es egy archív fotón Forrás: Wikimedia Commons/ U.S. Air Force

A termonukleáris bombákkal megrakott B-52-es lezuhanásának híre hatalmas rémületet keltett, mivel a négy hidrogénbomba esetleges felrobbanása

elolvasztotta volna a nyugat-grönlandi gleccsereket, súlyos ökológiai katasztrófát okozva.

A rendkívül komoly erők bevetésével végrehajtott keresőakció, a Crested Ice (Jégtorlódás) kódnevű művelet befejezése után kiadott hivatalos kommüniké azt állította, hogy mind a négy hidrogénbombát megtalálták és kiemelték, így ezzel a nagy port felvert incidens is lekerült a napirendről. Ám negyven évvel később ha nem is termonukleáris, de egy valódi hírbomba robbant nagyot a Crested Ice művelettel kapcsolatban.

A radioaktív sugárzás szintjét mérik a thulei amerikai bázison, az incidens után Forrás: Wikimedia Commons

A BBC oknyomozó újságírói ugyanis 2007-ben bejelentették, bizonyítékokkal rendelkeznek arról,

hogy a légierő valótlant állított a bombák kiemeléséről.

Az újságírók szerint ténylegesen csak három bombát tudtak kiemelni, a negyediket viszont nem találták meg – ezt eltagadták –, ami továbbra is valahol a mélyben rejtőzhet. A nyilvánosságra hozott tények hatására a légierő kénytelen volt beismerni a „füllentést”, és elismerni, hogy a 78252-es számú hidrogénbombát valóban nem találták meg.

Eltűnt hidrogénbomba Japán partjainál

A vietnámi háború idején, 1965. december 5-én az USS Ticonderoga repülőgép-hordozó egyik Douglas A-4 „Skyhawk” taktikai bombázója a leszállási manőver közben túlfutott a fedélzeten, és a tengerbe zuhant. A gépet a pilótájával és a Skyhawk bombarekeszében tárolt B-43 típusú hidrogénbombával együtt nyelte el a mélység.

A USS Tincoderoga repülőgép-hordozó és Skyhawk taktikai bombázók Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Navy Photo

Ott, ahol a Skyhawk a halálos terhével együtt elsüllyedt, ötezer méter mély a Csendes-óceán. A termonukleáris fegyver felkutatására és kiemelésére tett kísérletek kudarcot vallottak, a B-43-as hidrogénbomba még mindig a Csendes-óceán sötét mélységeiben rejtőzik valahol a dél-japán Riyukiu-szigetek partjai közelében.

Halált hordozó nukleáris acélcápa süllyedt a mélybe Hawaii térségében

A hidegháborús korszaknak nem csak a stratégiai bombázók és a hadászati ballisztikus rakéták voltak a nukleáris fegyverhordozói,

hanem a sok szempontból még ezeknél is veszélyesebb atommeghajtású támadó tengeralattjárók.

Mindkét katonai szuperhatalom az 1960-as évek elejétől állította nagyobb mennyiségben szolgálatba a nukleáris hadászati rakétákkal, illetve torpedókkal felszerelt atom-tengeralattjáróit.

Egy hidegháborús amerikai atom-tengeralattjáró, az USS Halibut Forrás: The National Interest

Az atom-tengeralattjárókat ért baleseteket mindkét katonai nagyhatalom szigorú államtitokként őrizte,

így ezekről még ma sem tudható minden.

Amíg az Egyesült Államokban az információs törvénynek (Information Act) köszönhetően kisebb tere maradt az elhallgatásoknak, a Szovjetunióban a hidegháború korát jellemző paranoiás titkolózás miatt szinte semmi sem szivárgott ki ezekről az incidensekről.

Szonárkezelő figyeli a hangradar képernyőit a brit Sceptre atom-tengeralattjárón Forrás: Imperial War Museum

1968 márciusában közelebbről be nem határolható időpontban a Hawaii-szigetektől 700 kilométerre északnyugatra mind a mai napig ismeretlen okból elsüllyedt a szovjet haditengerészet K-129-es tengeralattjárója. Noha a K-129 hagyományos dízel-elektromos meghajtással rendelkező támadó tengeralattjáró volt, a szovjet egység három nukleáris ballisztikus rakétát, valamint kettő atomtorpedót hordozott a fedélzetén.

A K-129 menetben Forrás. Wikimedia Commons

Az ismeretlen eredetű katasztrófát a szovjet tengeralattjáró 99 fős személyzetéből senki sem élte túl;

a K-129 a legénységgel és halálos rakományával együtt süllyedt a mélybe.

A baleset után hat évvel később, 1974-ben a CIA egy szupertitkos művelet keretében megpróbálta a felszínre emelni a K-129 roncsait és nukleáris fegyverzetét.

A K-129 elsüllyedésének helyszíne. A Pearl Harbor-i flottaparancsnokságot nagyon aggasztotta a Hawaii-szegetek felé tartó nukleáris fegyverekkel felszerelt szovjet tengeralattjáró Forrás: Wikimedia Commons

Azt, hogy milyen siker koronázta az ötezer méter mély hullámsírban fekvő szovjet tengeralattjáró kiemelését célzó Jennifer kódnevű akciót, még ma sem tudni.

Hirtelen megszakadt az adás az ellenséges egységet jelentő amerikai atom-tengeralattjáróval

Ugyanabban az évben amikor a szovjet K-129 a hullámsírba merült, az amerikai haditengerészetet is súlyos veszteség érte. 1968. május 21-én, nem sokkal éjfél után furcsa, ijesztő üzenet érkezett a Skipjack osztályú USS Scorpion atom-tengeralattjáró irányítóközpontjából. Az egység parancsnoka, Slattery sorhajókapitány a tengeralattjáróról elküldött utolsó üzenetében azt közölte, hogy egy 15 csomós sebességgel haladó szovjet tengeralattjáró közelítette meg az USS Scorpiont.

Az USS Scorpion felszíni menetben egy archív fotón Forrás: Wikimedis Commons/U.S. Navy

Az üzenet vétele után minden összeköttetés megszakadt a haditengerészet műveleti központja, és az amerikai atom-tengeralattjáró között.

A nagy erőkkel elindított kutató-mentő akció eredménytelenül végződött,

ezért július 5-én eltűntnek minősítették az USS Scorpiont. 1968 októberében a Mizar oceanográfiai kutatóhajó bukkant rá az eltűnt amerikai atom-tengeralattjáró roncsára az Azori-szigetektől 750 kilométerre délre, 3000 méteres mélységében.

Az USS Scorpion roncsa az atlanti fenéksíkságon, háromezer méteres mélységben Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Navy

A baleset okai máig tisztázatlanok, legnagyobb valószínűség szerint az orrszekcióban bekövetkezett robbanás, feltételezések szerint az egyik torpedóvetőcsőben történt detonáció végzett a tengeralattjáróval.

A mélytengeri kutató tengeralattjáró fedélzetéről készített fotó az USS Scorpion roncsáról Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Navy

Az USS Scorpion fedélzetén lévő S5W reaktort, valamint az MK-45 típusú nukleáris torpedókat nem sikerült kiemelni és a felszínre hozni.

Ma sem tudni pontosan, hogy hány időzített pokolgépet rejthet a mélység

Az 1968-as év különösen balszerencsésnek számított az atom-tengeralattjárókat ért katasztrófák szempontjából. 1968 októberében a Navaga-osztályú K-129-es szovjet tengeralattjáró máig tisztázatlan körülmények között összeütközött az Egyesült Államok USS Augusta nukleáris meghajtású támadó tengeralattjárójával. Az ütközés következtében a szovjet tengeralattjáró a teljes személyzetével együtt a hullámsírba merült a Bermuda-háromszög északkeleti térségében.

A Bermuda-háromszög térségében elsüllyedt Navaga-osztályú K-129 szovjet tengeralattjáró Forrás: Wikimedia Commons

A K-129-es roncsa rendkívül mélyen, 6000 méteres mélységben fekszik, ami eleve lehetetlenné tette a kiemelését. A szigorú titoktartással övezett balesettel kapcsolatban csak annyi bizonyos,

hogy a K-129 fedélzetén rekordszámú, összesen 36 nukleáris tömegpusztító fegyver volt,

köztük dupla robbanófejes ballisztikus rakéták és atomtorpedók, amelyek mind a mai napig az Atlanti-óceán mélyén rejtőznek.

Ma sem tudni pontosan, hogy hány potenciális fenyegetést jelentő elveszett nukleáris fegyver rejtőzik az óceánok mélyén Forrás: Wikimedia Commons

Ma sem tudhatjuk pontosan, hogy a hidegháború évtizedei alatt hány nukleáris eszköz süllyedhetett a tengerek mélyére,

és ezek az ismertté vált esetek valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelenthetik.

Az óceánok mélyén rejtőző nukleáris fegyverek olyan súlyos környezeti katasztrófa rémképével fenyegető időzített pokolgépek, amelyek eltávolítása elsősorban a két nukleáris nagyhatalom felelőssége.