Megvizsgálták Beethoven génjeit, hihetetlen dolgot találtak

Beethoven portréja (Joseph Karl Stieler, 1820)

Megőrzött hajfürtjei alapján megszekvenálták Ludwig van Beethoven genomját. Bár a hallásvesztésének okára nem sikerült rábukkanni, kiderült például, hogy örökletesen hajlamos volt a májbetegségre, és az apai ágán valaki félrelépett.

A legendás zeneszerző genomjának titkait feltáró kutatás széles nemzetközi összefogásban valósult meg: a fő szervező Cambridge-i Egyetemen kívül részt vett benne az Amerikai Beethoven Társaság, a San José-i Beethoven Központ, a Leuveni Katolikus Egyetem, a FamilyTreeDNA, a Bonni Egyetem és Egyetemi Klinika, a bonni Beethoven-ház, valamint a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet. Az eredmények hozzájárulnak Beethoven egészségi problémáinak megértéséhez, és új kérdéseket vetnek fel a közvetlen leszármazási vonalával és a halálának okával kapcsolatban.

Beethoven 1802-ben arra kérte orvosát, hogy készítsen leírást a betegségéről, és feljegyzését hozza nyilvánosságra. A zeneszerzőóriás betegségének és halálának kérdése azóta is foglalkoztatja a tudományt, de a genomika eszközei most először járulnak hozzá ismereteink bővüléséhez. A Current Biology szakfolyóiratban publikált kutatás céljára öt olyan hajtincset használtak fel, amelyek mind Beethoven életének utolsó hét évéből származnak, és amelyekről a tudósok alapos vizsgálat nyomán kijelentik, hogy bizonyosan egyetlen embertől valók, aki beleillik Beethoven dokumentált leszármazási vonalába.

A genetikai adatok és a hajfürtök szigorúan ellenőrzött származástörténete alapján a kutatók állítják, hogy ez az öt hajminta „szinte bizonyosan eredeti".

A vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy fényt derítsen Beethoven egészségügyi problémáinak – elsősorban a köztudomású, életének harmadik évtizedében megkezdődött és 1818-ra teljes funkcionális süketséggel végződő hallásvesztésének – örökletes hátterére. A süketség lehetséges genetikai okain kívül a csoport magyarázatot keresett Beethoven krónikus emésztőszervi panaszaira, valamint az 1827-es halálát okozó súlyos májbetegségére is.

A zeneszerző saját maga által nyomorúságosnak titulált emésztési bajai már a bonni éveiben gyötörni kezdték, majd tovább súlyosbodva bécsi éveit is végigkísérték. Első, májbetegségre utaló sárgasági epizódja pedig, amelyet legalább még egy követett, 1821 nyarán érte utol. Az általánosan elfogadott nézet szerint 56 éves korában bekövetkezett halálát májzsugor okozhatta.

Beethoven portréja Forrás: Wikimedia Commons

A kutatócsoport minden erőfeszítése ellenére a süketség és az emésztési problémák hátterében nem sikerült egyértelmű genetikai okot kimutatni. Találtak azonban több olyan örökletes rizikófaktort is, amely Beethovent hajlamossá tehette a májbetegségre. Bizonyítékot találtak arra nézve is, hogy legkésőbb a zeneszerző halála előtti hónapokban egy hepatitisz B-fertőzés is hozzájárulhatott a májbetegségének súlyosbodásához.

„Beethoven ún. 'beszélgetőkönyveiből', amelyeket élete utolsó évtizedében használt, arra következtethetünk, hogy igen rendszeres alkoholfogyasztó volt, bár a pontos mennyiségeket nehéz megbecsülni – mondta el Tristan Begg, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és a cikk vezető szerzője. – Noha legtöbb kortársa szerint a 19. század eleji bécsi szokásokhoz mérten mérsékelt volt az alkoholfogyasztása, a források nem teljesen egyöntetűek ebben a kérdésben, és összességében az a valószínű, hogy bőven ivott annyit, amennyi a mai tudásunk szerint a májra ártalmas. Ha valóban elég masszívan és elég huzamos ideig alkoholizált, akkor ez a most kimutatott genetikai rizikófaktorokkal kölcsönhatásban lehetséges magyarázatot nyújt a májzsugorának kialakulására."

A kutatócsoport felveti, hogy az alkoholbevitel és az örökletes rizikófaktorok által súlyosbított hepatitisz B-fertőzés állhatott Beethoven végzetes májbetegségének hátterében. A tudósok ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a fertőzésének időpontját és lefolyását – amelyek nagyban meghatározzák a májbetegségével való lehetséges összefüggést – jelenleg még lehetetlen kideríteni, és azt is kiemelik, hogy Beethoven alkoholfogyasztásának valódi mértéke valójában ismeretlen.

Beethoven hallásvesztésének okaként több lehetőség felmerül, közöttük genetikailag kisebb-nagyobb mértékben meghatározott betegségek is. Azonban a komponistától származó hajminták DNS-elemzése nem tárt fel egyetlen jól megfogható genetikai tényezőt a süketség indoklására. „Bár nem sikerült világos genetikai magyarázatot találni Beethoven hallásvesztésére, a tudósok leszögezik, hogy ez a forgatókönyv továbbra sem zárható ki – fejtette ki Axel Schmidt, a Bonni Egyetemi Klinika Humángenetikai Intézetének munkatársa. – A viszonyításnak használt genomikai adatok, amelyek elengedhetetlenek az egyedi genomi eltérések értelmezéséhez, folyamatosan bővülnek.

Ezért lehetséges, hogy Beethoven genomjából a jövőben mégis ki tudjuk majd olvasni hallásvesztésének esetleges okait."

Bár Beethoven emésztőszervi panaszaira sem találtak egyértelmű genetikai magyarázatot, a kutatók a genomi adatok alapján a laktóz-intoleranciát és a cöliákiát (gluténérzékenység okozta vékonybélkárosodást) csaknem bizonyosan kizárják. A zeneszerzőt génjei bizonyos fokban az irritábilis vastagbél-szindrómától is védték, amelyet szintén gyakran felvetnek lehetséges magyarázatként, ám a mostani eredmények alapján ez sem valószínű.

Beethoven portréja 1819-ből. Ebben az évben vált teljesen süketté Forrás: Wikimedia Commons/Ferdinand Schimon

„Nem tudjuk bizonyossággal állítani, mi ölte meg Beethovent, de most már legalább kimutattunk egy számottevő mértékű örökletes rizikót, illetve a hepatitisz B-vel való fertőzöttséget – nyilatkozta Johannes Krause a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetből. – Emellett néhány kevéssé valószínű genetikai okot ki tudunk zárni."

Beethoven anamnézisének ismeretében a legvalószínűbb az, hogy az alkoholfogyasztással együtt e három faktor kombinációja okozta a halálát, de hogy melyik milyen mértékben járult hozzá, azt tovább kell kutatnunk"

– tette hozzá Tristan Begg.

A csoport összesen nyolc, az Egyesült Királyság, a kontinentális Európa és az USA magán- és közgyűjteményeiben őrzött hajmintán végezte el az azonosítási eljárást. A folyamat során két mintáról bebizonyosodott, hogy nem Beethoventől származik, pedig az egyikük egy híres tincs, amelyet a legenda szerint a 15 éves zenésznövendék, Ferdinand Hiller vágott le a frissen elhunyt szerző hajából. A „Hiller-tincs" korábbi elemzései alátámasztani látszottak azt a felvetést, hogy Beethoven ólommérgezésben szenvedett, ami egyéb egészségügyi panaszai mellett a hallásvesztését is magyarázhatta volna.

„Mivel most már tudjuk, hogy a 'Hiller-tincs' egy nőtől és nem Beethoventől származik, semmilyen korábbi eredmény, amely kizárólag e minta elemzésén alapult, nem vonatkoztatható a zeneszerzőre – hangsúlyozta William Meredith, aki részt vett egy Beethoven földi maradványait elemző kutatócsoport korábbi munkájában, és Tristan Begg-gel együtt a mostani kutatást kezdeményezte. – Minden további vizsgálatot, amely az ólom, az opiátok vagy a higany jelenlétét firtatja, a most igazolt eredetű mintákon kell elvégeznünk."

Az öt, autentikusnak mutatkozó és egyazon személytől származó minta tulajdonosai a San José-i (Kalifornia, USA) Ira F. Brilliant Center for Beethoven Studies, valamint Kevin Brown magángyűjtő, az Amerikai Beethoven Társaság tagja, illetve a bonni Beethoven-ház. A most Brown gyűjteményében őrzött egyik tincset Beethoven maga postázta egy Anton Halm nevű zongoristának 1826 áprilisában a „Das sind meine Haare!" („Ez az én hajam!") üzenet kíséretében. De a szerző teljes genomját nem ebből, hanem a legjobban megőrzöttnek bizonyuló, szintén Brown gyűjteményét gazdagító „Stumpff-fürtből" határozták meg. A csoport az e tincsből kinyert DNS és a ma Észak-Rajna-Vesztfáliában élő emberek DNS-e között találta a legszorosabb összefüggést, ami összhangban van Beethoven ismerten német gyökereivel.

Forrás: Science Photo Library via AFP/CRISTINA PEDRAZZINI/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Cristina Pedrazzini/Science Phot

Csalfa ősök

A kutatók elemezték Beethoven ma Belgiumban élő rokonainak genetikáját is, de nem találtak egyezést a híres előddel. A családfaelemzés tanúsága szerint némelyikük apai ágon ugyanattól a kései 16. századi – korai 17. századi őstől származik, mint Beethoven, azonban egyikük Y-kromoszómája sem felel meg az autentikus hajtincsekben találttal.

A csoport arra a következtetésre jutott, hogy ez csak úgy magyarázható, ha „legalább egy házasságon kívüli gyermek" született Beethoven közvetlen apai leszármazási vonalán.

„A DNS és az archív dokumentumok összevetése során eltérést figyeltünk meg Ludwig van Beethoven törvény szerinti és biológiai leszármazása között" – erősítette meg Maarten Larmuseau, a Leuveni Katolikus Egyetem genetikai családfakutatója.

A tanulmány megállapítja, hogy ennek az eseménynek a belgiumi Kampenhoutban született Hendrik van Beethoven 1572 körüli fogantatása és a bonni születésű Ludwig van Beethoven hét generációval későbbi 1770-es fogantatása között kellett történnie. Bár Beethoven apjának származását illetően egy hiányzó keresztelési bejegyzés miatt már korábban felmerültek kételyek, a kutatók nem tudták biztonsággal megállapítani, hogy az említett házasságon kívüli gyermekszületés pontosan melyik nemzedékben esett meg. Begg hozzáfűzte: „Reméljük, azáltal, hogy Beethoven genomját nyilvánosan hozzáférhetővé tesszük, illetve ha sikerül pár további autentikus hajfürtöt hozzáadnunk a kronológiai sorhoz, a komponista betegségét és leszármazását illető további kérdéseket is meg fogjuk tudni egyszer válaszolni."