Amennyiben a Föld megállna és nem forogna tovább, az valóban apokaliptikus lenne; pusztító cunamik söpörnék el a városokat, és a Földet védő mágneses tér is megszűnne, így a sugárzás felperzselne mindent. Tekintsünk el ettől a gondolatmenettől, és vizsgáljunk meg egy másik forgatókönyvet: tegyük fel, hogy a bolygónk holnap „gondol egyet", és az ellenkező irányba, nyugat felé kezd forogni.
Az első dolog, amit másnap reggel észrevennénk, hogy a Nap nyugaton kelne fel. Ez semmilyen drámai katasztrófával nem járna bolygónkra nézve. Egy valami azonban megváltozna: az időjárás.
Bolygónk forgása ugyanis befolyásolná a szeleket, a széljárás sem lenne a megszokott. Ezt a jelenséget Coriolis-hatásnak nevezik, és miatta gyakran úgy tűnik, a csapba engedett víz az északi féltekén az óramutató járásával ellentétesen örvénylik, mikor a lefolyóba áramlik, míg a déli féltekén ez éppen fordítva történik.
A légkörben a hatás markánsan érvényesül. A passzátszelek az Egyenlítőnél már nem nyugat felé fújnának, a keletről fújó szelek a középső szélességi körökben, például az USA-ban és Európában, de Argentínában és Ausztráliában sem tolódnának többé ebbe az irányba.
Bolygónk élőlényei évmilliárdok alatt alkalmazkodtak a jelenlegi körülményekhez, így ha a Föld forgásiránya megváltozna, az minden bizonnyal hatással lenne az élővilágra is. Egy egyszerű példa: az Egyenlítőnél a passzátszelek a Szaharából tápanyagokat szállítanak az Amazonasba, és ezzel segítik a régió változatos élőlényközösségének fennmaradását. Ha a széljárás megváltozna, a folyamat nem menne végbe, a térség pedig „éhezne".
Az óceáni áramlatokat is befolyásolja bolygónk forgásának iránya, a part menti területeken pedig a szél meghatározó. Az óceánokban a meleg vagy hideg víz áramlása teljesen megváltozna, ami az egész Földön különös hatásokkal járna. Ezeket a változásokat ugyanakkor nehéz lenne számszerűsíteni.
Ha a Föld forgásiránya nem ma, hanem több ezer évvel ezelőtt változott volna meg, a világunk napjainkban egészen máshogy nézne ki.
Egy 2018-as tanulmány már modellezte a bolygó forgásának ellenkező irányba történő változását. E szcenárió szerint a Szahara egyszerűen nem létezne, pontosabban nem ott lenne, ahol ma található. Afrika és a Közel-Kelet egy zöldellő édenkert lenne, velük szemben az Egyesült Államok déli része, a Karib-térség, Közép-Amerika, Dél-Brazília és Argentína kihalt sivataggá változna. Hasonló, nem túl vonzó helyzetbe kerülne Japán és Kína keleti partvidéke is.
A szél és az óceáni áramlatok módosulása a hőmérsékletet és a csapadékot is alapvetően befolyásolná. A most sivatagnak számító régiók sokkal melegebbek és szárazabbak lennének, de más területeken is változások következnének be. Európa sokkal hidegebb és csapadékosabb lenne, de hasonló sorsra jutna Magreb, a Közel-Kelet, Ausztrália egy része és Új-Zéland.
A Naprendszer összes bolygója ugyanabban az irányban kering a Nap körül. Ugyanakkor nem lehetetlen, hogy egy bolygó az ellenkező irányba forogjon. Egy hatalmas kozmikus ütközést követően az Uránusz az oldalára fordult, így 84 éves Nap körüli útja során a pólusai a nyári időszakban közvetlenül a Nap felé mutatnak.
Még érdekesebb, ha megnézzük a Vénuszt. A Föld pokoli ikertestvérén nagyon lassan telnek a napok (a szomszédos bolygón 224-szer hosszabb egy nap, mint nálunk), és ellentétes irányba pörög. A Vénuszon tehát a Nap keleten nyugszik, és nyugaton kel fel – kár, hogy a bolygót vastag felhőtakaró borítja, és több mint 100 napba telne, amíg ez megtörténne.