A nap, amikor megfogalmazták az erdélyi románság követeléseit

A balázsfalvi nemzetgyűlés

Százhetvenöt éve, 1848. május 15-17. között tartották az Alsó-Fehér vármegyei Balázsfalván (ma Blaj, Románia) az első román nemzeti gyűlést, amelyen megfogalmazták az erdélyi románság követeléseit.

Követelték a jobbágyfelszabadítást

A számbelileg egyre gyarapodó, javarészt földműves erdélyi románság csak a 18. század végétől ébredt öntudatra. Az 1848. március 15-i forradalom győzelme után a Magyarország lakosságának mintegy felét kitevő nemzetiségek saját helyzetük javulását, az Erdélyben már a lakosság többségét kitevő román közösség autonómiájának megvalósulását remélte. A Batthyány-kormány azonban a politikai nemzet fogalmából kiindulva a nemzetiségeknek csak nyelvi vagy kulturális igényeit fogadta el.

A forradalom egyik fő követelése volt az unió Erdéllyel, amit az áprilisi törvények VII. cikkelye törvénybe is foglalt.

Az uniót azonban az erdélyi országgyűlésnek is el kellett fogadnia, érvénybe pedig csak a királyi szentesítés után léphetett. A kolozsvári diéta összehívása viszont egyre késett, mivel a bécsi udvar által másfél évszázadig külön kezelt országrész egyesülése Magyarországgal az első felelős magyar kormány helyzetét erősítette volna.

Avram Iancu román felkelővezér Forrás: Wikimedia Commons/Barbu Iscovescu

A sokszínű román nemzeti mozgalom legbefolyásosabb alakjai, köztük a fogarasi görögkeleti püspök Ioan Lemeni, George Barit történész, az első erdélyi román újság alapítója, Eftimie Murgu lugosi jogász, a radikális szárnyat képviselő fiatal Avram Iancu kezdetben nem ellenezték az uniót.

Egyik legfőbb okuk az volt, hogy aggasztotta őket a szerbek által követelt Temesvár központú vajdaság, és szerettek volna a magyar kormánytól segítséget kapni, hogy megszabaduljanak az alávetettségtől a szerb vallási vezetők dominálta görögkeleti egyházban. Követelték emellett a jobbágyfelszabadítást – Erdélyre ugyanis nem terjedt ki a magyar törvényhozás illetékessége, így a milliós erdélyi jobbágyság helyzete április után sem változott – valamint a román nyelv nyelvhasználatát a közigazgatásban és a román nemzet nemzetként való elismerését.

A városkában 30-40 ezres tömeg gyűlt össze

Az unió hívei a következő hetekben fokozatosan háttérbe szorultak, s egyre erősödött Simion Barnutiu befolyása, aki elutasított minden tárgyalást addig, amíg a magyarok a románokat nemzetnek nem ismerik el, mert „nemzet nélkül a köztársaság is zsarnokság... a menny is pokol".

A Balázsfalván, az erdélyi románság politikai, vallási és kulturális központjában április 30-án tartott gyűlésen a jobbágyfelszabadítás ígéretével megnyerte magának a parasztokat és a gyűlést nélküle kezdeményező radikális fiatalokat, ezzel átvette a román nemzeti mozgalom irányítását, a magyarbarát erők teljességgel háttérbe szorultak.

A balázsfalvi nemzetgyűlés Forrás: Wikimedia Commons

Az erdélyi románok nemzeti gyűlését végül május 15-re, Balázsfalvára hívták össze, s a városkában 30-40 ezres tömeg gyűlt össze, köztük voltak a moldovai és havasalföldi forradalmárok képviselői is. A mozgalom vezetői már az előző napon, a helyi görögkatolikus székesegyházban elfogadták Barnutiu álláspontját, amit ő így summázott: a magyarokkal való együttműködésből és Erdély uniójából a románoknak csak káruk származna, „a magyar szabadság asztalán minden falat mérgezett".

A gyűlést május 15-én megnyitó Barnutiu feleskette a tömeget az uralkodó és a román nemzeti érdekek iránti hűségre, az eskü azt is tartalmazta, hogy munkálkodnak (a lehetőségekhez mérten) a jobbágyság megszüntetésén is.

A másnap elfogadott 16 pontból álló határozat követelte a román nemzet elismerését (a magyar, a szász és a székely nemzet mellett), arányos országgyűlési képviseletét, évenkénti nemzeti gyűlések megtartását, a román nyelv használatát az állami életben, a román nyelvű oktatás megszervezését egészen az egyetemig, az úrbéres szolgáltatások és a papi tized eltörlését és a parasztok rovására elkövetett földfoglalások jóvátételét, független román nemzeti egyház létrehozását, a céhrendszer eltörlését, az esküdtbíráskodást, a sajtószabadságot, az Erdély és a dunai fejedelemségek közötti vámok eltörlését.

Az utolsó és legfontosabb pont azt követelte, hogy az erdélyi országgyűlés ne döntsön az unióról Magyarországgal,

„míg a román nemzet is nem lesz alkotmányos nemzet, tanácskozó és határozó szavazattal az ország törvényhozásában".

Kimondta Erdély és Magyarország unióját

A határozatot a május 17-i zárónapon petícióba foglalták, és azt az uralkodónak és az erdélyi országgyűlésnek is eljuttatták, de a küldötteknek megtiltották, hogy a diétán bármilyen alkudozásba bocsátkozzanak.

Életre hívták továbbá Andrei Saguna görögkeleti püspök elnökletével, de Barnutiu tényleges irányítása alatt a Román Nemzeti Bizottmányt a nemzeti mozgalom irányítására Nagyszeben (az erdélyi ortodox püspökség székhelye) központtal.

A gyűlés követeléseit Barnutiu által megszövegezett kiáltványban is összefoglalták, az a „románok... fegyverkezzetek!" szavakkal zárult.

George Bariț, a magyarbarát irányzat vezetője Forrás: Wikimedia Commons

A május 30-án összeült erdélyi országgyűlés a román követelések ellenére kimondta Erdély és Magyarország unióját, amelyet V. Ferdinánd június 10-én szentesített. Az uralkodó fogadta a románok küldöttségét is, de üres kézzel bocsátotta el őket. Az unió megvalósulása után a jobbágyfelszabadítás késett, a román parasztok ellene szegültek a magyar kormány újoncozásának, megkezdődött az elégedetlen románok fegyveres szervezkedése.

A szeptember 25-i második balázsfalvi román nemzeti gyűlés résztvevői hűségesküt tettek a császár mellett, érvénytelennek mondták ki az uniót és fegyverbe szólították a román népet.

A szabadságharc leverése után mind a románok, mind a magyarok csalódására Erdélyt az osztrák koronatartományok közé sorolták és régi alkotmányától megfosztva, a szászokra támaszkodva német szellemű igazgatás alá helyezték.

(MTVA Sajtóarchívum)