A Fregoli-szindróma az, amikor valaki azt hiszi, hogy a különböző emberek valójában ugyanazok, aki csak megváltoztatják a megjelenésüket, külsejüket.
Az ebben a szindrómában szenvedő emberek gyakran érzik úgy, hogy üldözik őket azok, akikről azt hiszik, hogy álruhában vannak.
A rendellenességet Leopoldo Fregoli olasz színházi színészről nevezték el, aki arról a figyelemre méltó képességéről volt ismert, hogy igen gyorsan képes volt megváltoztatni a külsejét a színpadon.
A Fregoli-szindróma jellemzően más mentális zavarokkal, például bipoláris zavarral, skizofréniával és kényszerbetegséggel együtt fordul elő
– mondta Mark Griffiths, a Nottingham Trent Egyetem viselkedési függőség professzora a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A rendellenességet agysérülés és a Parkinson-kór kezelésére szolgáló, úgynevezett levodopa gyógyszer alkalmazása is okozhatja.
Egy 2018-as áttekintés szerint a szakemberek világszerte kevesebb mint ötven esetet jelentettek az állapot első leírása óta. Egy újabb, 2020-ban publikált tanulmány azonban már
1,1 százalékos előfordulási arányról számolt be a stroke-os betegek körében: tehát minden bizonnyal több mint 50 esetről lehet szó, de még így is mindig nagyon ritkának számít.
A Fragoli-szindrómára nincs ismert gyógymód, de az antipszichotikus gyógyszerekkel történő kezelés enyhítheti a tüneteket.
A Cotard-szindróma, vagy más néven „sétáló holttest szindróma" az, amikor az emberek abban a tévhitben élnek, hogy halottak és nem léteznek.
Más betegek azt hiszik, hogy bizonyos testrészeik hiányoznak.
A szindróma a 19. századi francia neurológusról, Jules Cotardról kapta a nevét, aki 1882-ben írta le először ezt az állapotot. A skizofrénia, a depresszió és a bipoláris zavar mind a Cotard-szindróma kockázati tényezőit jelentik, ugyanakkor az aciklovir vírusellenes gyógyszer ritka mellékhatásaként is megjelenhet.
A szakemberek szerint ez a szindróma feltehetően az arcfelismerő agyterületek és az arcfelismeréshez érzelmi tartalmat társító területek közötti kapcsolat megszakadásából ered.
A ritka mentális állapotot általában antidepresszánsokkal, antipszichotikumokkal és hangulatstabilizátorokkal, valamint elektrokonvulzív terápiával próbálják meg kezelni.
Az idegenkéz-szindróma kétségtelenül az egyik legfurcsább neurológiai rendellenesség. Ez egy olyan betegség, amikor egy személy úgy érzi, mintha a keze saját akarattal rendelkezne és önállóan cselekedne.
A beteg gyakran úgy véli, mintha a keze nem is hozzá tartozna.
Ezt a szindrómát 1908-ban azonosították először, de csak az 1970-es évek elején határozták meg egyértelműen rendellenességként. Az „idegenkéz-szindróma" kifejezést Joseph Bogen amerikai neurofiziológus alkotta meg, hogy egy furcsa, önfejű viselkedést, amely időnként megfigyelhető a bizonyos típusú agyműtétekből való felépülés során.
Az idegenkéz-szindrómában szenvedő emberek jellemzően érzékszervi feldolgozási zavarokkal küzdenek és elhatárolódnak a kezük „cselekedeteitől"
– mutatott rá Mark Griffiths. – A kutatások szerint a betegek gyakran megszemélyesítik a kezüket, és azt hiszik, hogy azt valamilyen más szellem vagy idegen életforma szállta meg.
A szindróma okai közé tartozik a demencia, a stroke, a prionbetegség (egy halálos agyi betegség), a daganatok és a görcsrohamok. Az idegenkéz-szindróma eseteiről olyan betegeknél is beszámoltak, akiknél súlyos epilepszia kezelése céljából műtéttel választották szét a bal és a jobb agyféltekét.
A betegség azonban nagyon ritka: egy 2013-as áttekintés mindössze 150 esetet talált az orvosi szaklapokban.
És bár az idegenkéz-szindróma nem gyógyítható, a tünetek minimalizálhatók és bizonyos mértékig kezelhetők azáltal, hogy az érintett kezet lefoglalják és bevonják egy feladatba, például azzal, hogy egy tárgyat adnak a páciensnek, amit megfoghat. Más kezelések közé tartozik a botulinum toxin injekció és a tükördoboz terápia. A szakemberek szerint a kezelés sikere a stroke-betegeknél a legmagasabb.
Az Ekbom-szindróma egy olyan tapintási hallucináció, amelyben az érintettek azt hiszik, hogy parazitákkal fertőzöttek: ezt gyakran a bőrük alatt kúszó rovarok formájában érzékelik.
A szindróma Karl Ekbom svéd neurológusról kapta a nevét, aki az 1930-as évek végén írta le először az állapotot. A betegek pontos száma egyelőre nem ismert, de egy tanulmány szerint egy nagyobb méretű, amerikai klinikán évente körülbelül húsz új esetet regisztráltak.
Az Ekbom-szindróma tünetei
Az érintettek végtagjai "a bőr alatt motoszkáló rovarok és férgek miatt" zsibbadhatnak is, a betegek főleg erre panaszkodnak. Olyan típusú pszichózisról van szó, amelynél az érintettek mindig létező állatokról beszélnek, nem képzeletbeli rovarokról.Egy 1223 Ekbom-megbetegedést vizsgáló metaanalízis szerint a szindróma a nők körében gyakoribb (kétharmaduk nő, egyharmaduk férfi), és gyakoribb a 40 év felettieknél. A tünetek jellemzően három-négy évig tartottak.
A rendellenességet számos betegséggel hozzák összefüggésbe, köztük a paranoid skizofréniával, az organikus agyi betegséggel, a neurózissal és a paranoid személyiségzavarral. Néhány alkoholmegvonáson átesett embernél, kokainnal való visszaélésnél, stroke-nál, demenciánál és az agy egy thalamus nevű részének elváltozásánál is jelentették.
Az Ekbom-szindrómában szenvedők gyakran nem kérik a pszichológiai kezelést, mivel meg vannak győződve arról, hogy a probléma orvosi kezelést igényel.
Az Alice Csodaországban, más néven Todd-szindróma arra utal, amikor egy személy testkép-, látás-, hallás-, tapintás- és tér-időérzéke torzul.
Az ebben az állapotban szenvedő emberek jellemzően kisebbnek érzékelik a tárgyakat, mint amilyenek valójában, miközben az emberek nagyobbnak tűnnek számukra, mint amilyenek valójában.
Vagy éppen fordítva: a tárgyakat nagyobbnak érzékelik, mint amekkorák valójában, az emberek pedig kisebbnek tűnnek. Ezeket az élményeket paranoia érzései kísérhetik.
A szakemberek keveset tudnak arról, hogy ez a zavar mennyire gyakori. Az érintettek leggyakrabban gyermekek és migrénben szenvedők. Az ebben az állapotban szenvedők megijedhetnek és pánikba eshetnek, ezért a sikeres kezelés gyakran pihenést és relaxációt is magában foglal.
A legtöbb esetben szerencsére viszonylag rövid ideig tartó állapotról van szó.
Az Alice Csodaországban szindrómáról szóló legutóbbi áttekintés szerint a betegségben szenvedők közel felét sikeresen tudják kezelni.