Tökéletesre sikerült átverés volt a normandiai partraszállás

A szövetségesek ott szálltak partra, ahol Rommel feltételezte

1944. június 6-án kora reggel erős szélben és szemerkélő esőben kezdődött el a világtörténelem legnagyobb partraszálló vállalkozása, az Overlord hadművelet. A német véderő főparancsnokságára Normandiából befutó első hisztérikus jelentések nem okoztak különösebb izgalmat; Keitel tábornagy és Jodl vezérezredes még azt sem tartották szükségesnek, hogy felébresszék mély álmából Hitlert. A berlini főparancsnokságon ugyanis szilárdan meg voltak győződve arról, hogy a normandiai akció csupán egy figyelemelterelő művelet, és a tényleges invázió a La Manche csatorna legkeskenyebb pontjánál, Pas-de-Calais térségében fog bekövetkezni. Éppen ezért nem járultak hozzá a Normandiától távolabbra összevont erős páncéloscsoportosítás bevetéséhez sem. Amikor pedig késő délutánra rájöttek, hogy az angolszász invázió célpontja mégiscsak Normandia, már elkéstek: a szövetséges csapatok addigra szilárdan megvetették a lábukat a Cotentin-félsziget fövenyén. A németek megtévesztésére kidolgozott Fortitude-művelet tökéletes sikerre vezetett.

Senki sem tudta, mikor és hol fog elkezdődni a nagy európai invázió

A német véderő főparancsnokság, az OKW (Oberkommando der Wehrmacht) stratégáit 1943-tól kezdte el egyre erősebben foglalkoztatni az angolszász szövetségesek nyugatról várható offenzívájának kérdése. A sztálingrádi vereség, majd az ugyancsak kudarcba fulladt Citadella-hadművelet után a Wehrmacht végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a keleti fronton, és tartós defenzívába szorult a Vörös Hadsereg támadóerőivel szemben.

Német katonák a sztálingrádi fronton. A Sztálingrádnál elszenvedett súlyos vereséget nem tudta kiheverni a Wehrmacht Forrás: AFP/RIA Novosti

De 1943 más szempontból is katasztrofális évnek számított a náci Németország számára; Rommel tábornagy súlyos vereségek egész sorozatát elszenvedett hadserege kiszorult Észak-Afrikából, az angolszász szövetségesek pedig partra szálltak Szicíliában, majd megvetették lábukat az Appennini-félszigeten is.

A Duce és a Führer. Mussolini 1943 júliusában megbukott Forrás: Bundesarchiv

1943. július 25-én megbukott Hitler legfőbb szövetségese, Benito Mussolini, és az őt váltó Badoglio-kormány szeptemberben hadat üzent a náci Németországnak. Ebben a helyzetben bizonyossá vált, hogy az angolszász szövetséges haderő belátható időn belül átfogó offenzívát indít Nyugaton is, így csak az volt a kérdés mikor, és hol.

Eisenhower, a szövetséges haderő főprancsnoka a 101. légiszállitású hadosztály katonái között, a június 6-i bevetésük előtt Forrás: U.S. Army Photo

Ez utóbbi komoly fejtörést okozott az OKW hadműveleti tervezőinek. 1944 márciusától egyre több jelentés futott be a német főparancsnokságra a katonai hírszerzés, az Abwehr Nagy-Britanniában beépített ügynökeitől a Dél-Angliában tapasztalható erős csapatösszevonásokról. Ebből arra következtettek, hogy az angolszász szövetségesek valahol Észak-Franciaországban akarják végrehajtani a nagy partraszálló hadműveletet, de a német stratégáknak arra nem volt semmilyen támpontja , hogy konkrétan hol.

Készülő harapófogóba szorul a Harmadik Birodalom

1942 végén Adolf Hitler rábeszélte a nyugállományba vonult Gerd von Rundstedt tábornagyot, hogy vállalja el a nyugaton állomásozó német hadseregcsoport főparancsnokságát. A porosz arisztokrata családból származó és ekkor már 67 éves marsall, noha nem volt túl nagy véleménnyel „minden idők legnagyobb hadvezére", Adolf Hitler katonai képességeiről, a belé nevelt katonai fegyelemnek engedelmeskedve elvállalta ezt a megterhelő beosztást.

Gerd von Rundstedt tábornagy, a nyugati német erők főparancsnoka Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Amikor von Rundstedt átvette a nyugati seregtestek feletti parancsnokságot, még csak 20 hadosztály állomásozott Franciaországban. Az idős tábornagy cseppet sem volt megelégedve az ott tapasztalt helyzettel. Noha Goebbels propagandagépezete olyan bevehetetlen védővonalként aposztrofálta az Atlanti falat, amelyen minden szövetséges inváziós kísérlet fennakad, az Atlanti fal valójában a tengerpart mentén elhelyezett betonerődítmények laza hálózata volt csupán, jelentős kiterjedésű védetlen hézagokkal az erődök között.

Joseph Goebbels erős propagandát folytatott az Atlanti fal bevehetetlenségéről Forrás: AFP

Von Rundstedt sokáig hiába követelte a nyugati német haderő megerősítését; az 1943. májusi szicíliai partraszállás, majd az angolszász inváziós erők Dél-Olaszországba történt betörése, nem különben a keleti fronton Kurszk térségében végrehajtott utolsó nagyobb német offenzíva miatt az OKW egyszerűen nem rendelkezett nyugatra átcsoportosítható tartalékokkal.

1944 kora tavaszától, amikor egyre kézzelfoghatóbbá vált a nyugaton készülő angol-amerikai partraszállás, az OKW az olasz és a keleti front meggyengítése árán is kénytelen volt nagyobb csapatkontingenseket átvezényelni nyugatra.

Gerd von Rundstedt vezértábornagy ( a kép jobb szélén) Erwin Rommel társaságában Forrás: Bundesarchiv/Jesse

Ennek köszönhetően 1944. május végére von Rundstedt tábornagy már összesen 56 hadosztály felett diszponálhatott, amelyeket két hadseregcsoportra osztottak. A B hadseregcsoport élén a „sivatagi róka", Erwin Rommel tábornagy állt, a G hadseregcsoport felett pedig von Blaskowitz vezérezredes parancsnokolt.

Tigris nehézpáncélos Forrás: Bundesarchiv/Faupel

A német csapatösszevonás része volt a Panzergruppe West, a 12 elit páncéloshadosztályból álló seregtest is. Mindez együtt tekintélyes erőnek számított, feltéve, ha koncentráltan vetik be e hadseregcsoportok hadosztályait.

Rommel megsejtette, hogy tudatos megtévesztés Pas-de-Calais

A három szövetséges nagyhatalom vezetője, Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin az 1943. november 28. és december 1. között Teheránban megtartott csúcstalálkozójukon állapodtak meg abban, hogy 1944 késő tavaszán az egyesített angol-amerikai csapatok megnyitják a második frontot. A világtörténelem legnagyobb partraszálló hadműveletének előkészítése óriási erőfeszítéseket, és minden korábbinál bonyolultabb logisztikai tervezést igényelt.

A "három nagy" a teheráni konferencián Forrás: Wikimedia Commons

Az Overlord kódnevet kapott hadművelet sikere szempontjából kulcsfontosságú feltétel volt a szigorú titoktartás, valamint a németek sikeres megtévesztése a partraszállás helyszínét illetően. Az erre kidolgozott szigorúan titkos Fortitude-művelet azt a célt szolgálta, hogy elhitessék a német főparancsnoksággal, miszerint Pas-de Calais-nál lesz a szövetséges partraszállás. Ebből a célból Dover térségében egy harckocsi és páncélozott gépjármű-makettekből álló hatalmas armadát, valamint egy nagy szellemtábort állítottak fel, de ott gyakorlatoztatták Patton tábornok 3. amerikai hadseregének a katonáit is.

Egy felfújható Sherman harckocsi, a Dover környéki "szellemhadsereg" makettjei közül Forrás: U.S. National Archive

Rendszeresen sugároztak olyan kódolt, de a német hírszerzés által könnyen megfejthető hamis üzeneteket, amelyek szintén a Doveri-szorosban készülő partraszállásról szóltak. A „D-day" vagyis a június 6-i normandiai inváziót megelőző napokban az amerikai és a brit légierő heves bombatámadásokat intézett Pas-de-Calais térsége ellen, rommá bombázva a fontos francia kikötővárost.

Az ejtőernyős deszant már június 6-án kora hajnalban leszállt a német vonalak mögé Forrás: U.S. Air Force Photo

Erwin Rommel az észak-afrikai hadjáratban alaposan kiismerte mind az angolok taktikáját, mind pedig a partraszálló erők főparancsnoka, Bernard Law Montgomery tábornagy gondolkodásmódját. Éppen ezért a hírszerzés információi ellenére sem hitt a Pas-de-Calais-nál végrehajtandó szövetséges partra szálló hadműveletben. Rommel az el-alameini tapasztalataiból nagyon is jól tudta, hogy a rendkívül óvatos „Monty" csak a széles fronton kibontakoztatott hadműveleteket preferálja, és soha sem vágna bele olyan kockázatos vállalkozásba, mint amilyen az Atlanti fal legerősebb pontja, a Pas-de-Calais ellen vezetett szűk helyre koncentrált partraszállás lenne.

Bernard Law Montgomery tábornagy a szövetséges partraszálló erők főparancsnoka Forrás: Wikimedia Commons

Rommel az angolokkal szerzett harctéri tapasztalatai alapján tisztán logikai úton kikövetkeztette, hogy Normandia a várható szövetséges partraszállás legvalószínűbb helyszíne. Különös módon Hitler is úgy vélte a megérzéseire hagytkozva, hogy az angolszász inváziós erők Normandia térségében kísérlik meg az inváziót. Rommellel szemben von Rundstedt viszont Pas-de-Calais-t tartotta a legvalószínűbb partraszállási helyszínnek.

Rommel (a kép bal szélén) és Rundstedt (a képen középen). A két marsallnak homlokegyenest más volt a véleménye a szövetségese partraszállásról Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Amíg a »sivatagi róka« Normandia térségében akarta átcsoportosítani a Panzergruppe West páncéloshadosztályait, hogy a szövetségesek számára legkritikusabb pillanatban, a partraszállás közben indítsanak koncentrált támadást és szorítsák vissza a tengerbe a szövetségeseket, vele szemben von Rundstedt a parttól 50-60 kilométer távolságra, ráadásul szélesen elnyújtva akarta felállítani a páncéloserőket, hogy csak akkor kerüljenek bevetésre, amikor már véglegessé vált, hol következett be az angolszász erők partot érése.

Tökéletesen bevált a szövetségesek megtévesztő hadművelete

A két tábornagy között kialakult vitát Hitler végül egy általa kompromisszumosnak szánt megoldással zárta le. E szerint Rommel kapjon további páncéloshadosztályokat a partvédelmi feladatokhoz, az erők zömét viszont von Rundstedt javaslatának megfelelően a parttól távolabb vonják össze, és csak akkor vessék be ezeket, ha már bizonyossá vált a szövetséges invázió helyszíne.

Amerikai csatahajó lövi a partraszállás körzetét Normandiában, 1944. június 6-án Forrás: U.S. Navy photo

Hitler viszont kizárólag magának tartotta fenn a páncéloshadosztályok bevetésének jogát azzal, hogy csak a személyes engedélye alapján lehet harcba vetni ezeket a magasabb egységeket. A kritikus napon, június 6-án, amikor a rossz idő miatt a németek nem is számítottak az inváziós erők támadására, a normandiai partszakasz közelében ezért nem voltak azonnal bevethető páncélosegységek, amelyek képesek lehettek volna feltartóztatni a szövetségesek partraszállását, illetve megnehezíteni a hídfők kiépítését.

Az invázió körzetében nyomasztó volt a szövetségesek légi fölénye Forrás: U.S. Air Force Phot

Amikor június 6-án hajnali öt órakor a csatorna feletti szürke ködből kibontakozott a hatalmas inváziós armada sziluettje, és a csatahajók, valamint a kísérő cirkálók lövegei fergeteges tűzzel árasztották el a Cotentin-félsziget partraszállási körzeteit, a bunkerjeikben kuporgó német védők azonnal tudták, hogy elérkezett a régóta és szorongva várt pillanat. De nem így az OKW berlini főhadiszállásán.

Az invázió helyszíne ott lett, amire Hitler is eredetileg gondolt Forrás: U.S. Army Phot

A Berlinbe befutó egyre izgatottabb és hisztérikusabb hangú telefonüzenetek sem zavarták meg az OKW törzstisztjeinek nyugalmát. Alfred Jodl vezérezredes, az OKW hadműveleti főnöke úgy vélte, csak egy elterelő hadműveletről lehet szó, ezért még annak sem látta szükségét, hogy felébresztesse a hajnali órákban nyugovóra tért Hitlert.

A szövetségesek ott szálltak partra, ahol Rommel feltételezte Forrás: Wikimedia Commons

Mire június 6-ának késő délutánjára Berlinben is rájöttek, hogy nem megtévesztő akció, hanem maga az invázió zajlik Normandiában, a szövetségesek már nyertek: mind az öt kijelölt szakaszon sikeresen partra szálltak, és szilárdan megvetették lábukat Franciaország földjén. A Fortitude-művelet fényesen bevált, és a Pas-de-Calais-i bevetésre várakozó német páncélosegységek nem tudtak időben felvonulni, hogy megakadályozzák a szövetséges hídfők kiépítését.

Nem sikerült megakadályozni a szövetséges partraszállást Forrás: War Wallpapers

A világtörténelem máig legbonyolultabb és leghatalmasabb partaszállását minden fronton, az előkészítésben, a dezinformációban és a végrehajtásban is megnyerték a szövetségesek a náci Németországgal szemben.