A Washington állambeli Everett-ben bejegyzett OceanGate Expeditions vállalkozást 2009-ben alapította meg a június 18-i tragédiában életét vesztett Stockton Rush, a cég néhai vezérigazgatója, valamint üzlettársa, Guillermo Shönlein. A cég a mélymerülő flottájának kiépítését a 2009-ben megvásárolt Antipodes merülőeszközzel kezdte el.
Az Antipodes professzionális építésű eszköznek számít, ami a megvásárlásáig már 1240 merülést hajtott végre biztonságosan. Az is igaz viszont, hogy az Antipodes maximális merülési mélységhatára „csak" 350 méter volt, így szóba sem jöhetett a 3 861 méteres mélységben fekvő Titanic roncsának a felkereséséhez.
Rush ezért elhatározta, hogy a cég saját fejlesztésben egy olyan merülőeszközt épít,
amit alapvetően kereskedelmi célra, a Titanic roncsához való lemerülésre fognak felhasználni.
A Titan 2018-ban épült meg egy teljesen új és a jelenleg szolgálatban álló mélytengeri merülőeszközöktől merőben eltérő technológiával. Az a néhány, nagy mélységek kutatására kifejlesztett és személyzet szállítására is alkalmas merülőeszköz, ami képes 6000 méteres mélységig lemerülni, kivétel nélkül speciálisan kovácsolt acél-titán ötvözetből álló vastag héjszerkezettel épült. (Ezek mind nagyobb oceanográfiai intézetek tulajdonában állnak.)
A Titan nyomásálló héjszerkezetének jelentős részét ezzel szemben szénszálas kompozitból konstruálták, és csak az orr, illetve a tatrész készült titánból. Az abisszális zónába ( 1000 méteres vízmélységtől az óceáni árkok hadális zónájának határáig, tehát nagyjából 6000 méterig) lemerülő kutatóeszközök sorában tehát
a Titan egy merőben új kísérleti konstrukciónak számított a szénszálas kompozitszerkezete miatt.
A szénszálas kompozitnak ugyan rendkívül nagy a szakítószilárdsága, ezért sem véletlen, hogy a Forma-1-es versenyautók karosszériáját vagy a repülőgépek szárnyelemeit is ebből az anyagból építik, de a szakértők szerint a nagy hidrosztatikus nyomás elviselésére alkalmas héjszerkezet kialakítására kevésbé megfelelő a hagyományos és jól bevált acél-titán ötvözethez képest.
Más kérdés, hogy sokkal olcsóbb, mint a bonyolult és drága megmunkálással készülő fém nyomásálló héjazat, ez pedig fontos szempont volt az OceanGate teamje számára.
A Titan törzsének kialakítása is eltért a hagyományostól, a tatrésze ugyanis elkeskenyedő hegyben végződött. A nagy nyomás elviselésére a gömb a legideálisabb forma, vagy pedig olyan hengeres kialakítású hajótest, amelynek mindkét vége félgömbben végződik. A Titan esetében viszont az volt az egyik legfőbb szempont, hogy öt fő, a pilóta és négy "kutató" - valójában katasztrófaturista -, befogadására legyen alkalmas. A turisták kiszolgálásának igénye szülte a valódi kutató-tengeralattjárókhoz képest túlméretezett orrablakot is. A rendelkezésre álló információk szerint az ablak volt a Titan egyik gyenge pontja.
Noha az OceanGate a Titan maximális merülési mélységét 4000 méterben adta meg, valójában
a plexiből készített orrablakra az azt legyártó cég csak 1300 méterig adott biztonsági garanciát.
Ha egy nyomásálló szerkezet több olyan részegységből áll, amelyeknek eltérő a nyomástűrő képessége (mellesleg egy mélytengeri merülőeszköznél az ilyesfajta konstrukció eleve nem számít megfelelőnek), akkor a „leggyengébb láncszem" elve alapján a legalacsonyabb nyomásra hitelesített szerkezeti egység adja meg az egész szerkezet biztonsági nyomásmaximumát. A cég fejlesztésekért felelős vezetője ezt írásban szóvá is tette, helyesen megkérdőjelezve a Titan biztonságosságát. ( A Titanic roncsa 3 861 méter mélyen fekszik, a szerk.)
Az OceanGate legfőbb vezetői azonban figyelmen kívül hagyták ezt a több mint jogos aggályt, sőt, az „okvetetlenkedő" fejlesztési igazgatót eltanácsolták a cégtől. A Titan nem kapott sem hatósági alkalmassági bizonyítványt, sem pedig lajstromot. (Valószínű, hogy az előzőekben vázolt problémák miatt nem is kapott volna olyan minősítést, amely lehetővé tette volna a Titanic mélységébe való lemerülést.) Mivel ez egy mindenben új konstrukciónak számított,
az OceanGate a merüléseket tesztüzemnek minősítette,
amihez nincsen szükség hatósági alkalmassági bizonyítványra. Stockton Rush 2019-től hirdette meg a fizetős merüléseket a Titanichoz, fejenként 250 ezer dolláros ( jelenlegi árfolyamon nagyjából 85 millió forintos) részvételi díjért.
A cég a jelentkezőkkel egy olyan tartalmú nyilatkozatot íratott alá, melynek értelmében tudomásul veszik, hogy kísérleti járműről van szó és ezért mindennemű káreseményért vagy súlyos sérülésért, valamint halálesetért a céget semminemű felelősség nem terheli.
A Titan teljesített küldetései sem voltak problémamentesek.
A merülőeszköz 2022-ben a második turistamerülése során öt személlyel a fedélzetén 1400 méter körüli mélységben hirtelen spirális forgásba kezdett. A Titánt irányító Scott Griffit ( az OceanGate műveleti igazgatója) azt közölte a merülést a felszíni ellátóhajóról figyelemmel kísérő stábbal, hogy elvesztette az irányítást a tengeralattjáró felett.
Ekkor szerencsére még nem történt tragédia, mivel Stockton Rush tanácsára Griffit 90 fokkal megdöntötte a Titánt, így az ismét visszanyerte manőverezőképességét.
Az aggasztó eset viszont intő jel kellett volna, hogy legyen az illetékesek számára.
Az első küldetés során 1400 méteres mélységben meg kellett szakítani a merülést technikai problémák miatt, az ezt követő lemerülés alkalmával pedig többször is kommunikációs gondok léptek fel a felszíni irányítás, illetve a tengeralattjáró személyzete között.
Mindezek a fenyegető előjelek sem tartották vissza az OceanGate vezetőségét az újabb, utolsó, és végzetessé vált küldetés végrehajtásától. Június 18-án a merülés 104-ik percében hirtelen megszakadt az összeköttetés a Titan és a felszíni egység, a Silver Star ellátóhajó között.
Mint azóta kiderült, az Egyesült Államok haditengerészetének mélybe telepített hidrofonjai a kapcsolat megszakadásának pillanatában egy akkor még nem azonosított robbanás jelét detektálták abból a körzetből, ahol a Titan lemerült. Négy nappal később, június 22-én a Titanic roncsától 500 méteres távolságra egy mélybe eresztett távvezérlésű ROV olyan törmelékekre bukkant, amelyeket a szakértők a Titan maradványaiként azonosítottak.
Ezzel bebizonyosodott, hogy
a mélytengeri merülőeszközzel és a fedélzetén tartózkodó öt személlyel az úgynevezett dekompressziós robbanás végzett.
Arra – remélhetően – csak a jelenleg is folyamatban lévő szakértői vizsgálat tud majd pontos választ adni, hogy milyen szerkezeti hiba vezetett a Titan összeroppanásához. Amikor a robbanás bekövetkezett, a Titan már 3500 méteres mélységben járt. Elég valószínű, hogy az 1300 méteres mélységig nyomásállónak garantált plexiablak nem bírta ki az üzemi értéket jelentősen meghaladó környezeti nyomást, de az is lehetséges, hogy a héjszerkezet szénszálai pattantak el. Abban a mélységben, ahol a tragédia bekövetkezett, 350 atmoszféra (at) a környezeti nyomás.
Ilyen nyomáson a víz több mint kétszeres hangsebességgel, a számítások szerint 2 414 km/óra, vagyis 671 m/ másodperc sebességgel tör be, azonnal elpusztítva mindent, és mindenkit. (Ekkora nyomású vízsugárral akár gránitot is lehet vágni, a szerk.)
A tengeralattjáróban tartózkodó személyek fel sem foghatták, hogy mi történik velük.
A robbanás egyetlen ezredmásodperc alatt következett be, az emberi reakcióidő pedig minimum 25 ezredmásodperc. Egy nemrég közzétett szakértői vélemény szerint a Titan – csakúgy, mint 2022-ben – irányíthatatlanná vált és gyors, ellenőrizetlen sülyedésbe kezdett, így a hirtelen nyomásnövekedés okozhatta a dekompressziós robbanást.
Ez is egy lehetséges opció, bár erre sincsen még konkrét bizonyíték. Ami viszont bizonyos, hogy a Titánnal nem lett volna szabad ekkora mélységbe lemerülni egyszerűen azért, mert nem volt erre alkalmas. Az OceanGate honlapja jelenleg már nem elérhető.
Forrás: BBC News: Titan sub implosion: What we know about catastrophic event