Leslie Lynch King Jr. néven látta meg a napvilágot a nebraskai Omahában. Anyja néhány héttel születése után elvált erőszakos férjétől és visszaköltözött szüleihez a michigani Grand Rapids városába, ahol három év múlva férjhez ment egy Gerald Rudolff Ford nevű ügynökhöz.
A férfi nevére vette (bár nem adoptálta), így a kisfiút ettől kezdve mindenki Gerald Rudolph Ford Jr. néven ismerte, a névváltozást hivatalosan csak 1935-ben jegyezték be.
Az ifjú Ford a cserkészmozgalomban a legmagasabb tisztségig vitte, a középiskolában a futballcsapat kapitánya, majd az országos bajnokságot nyert michigani egyetemi csapat irányítója volt. Ő mégsem a sportot választotta, közgazdaságot, majd a híres Yale Egyetemen jogot tanult, és az évfolyam legjobbjai között végzett. A második világháborúban a haditengerészetnél szolgált.
Leszerelése után két évig ügyvédként praktizált, majd republikánus színekben politizálni kezdett.
1948-tól negyedszázadon át, 1973-ig volt Michigan állam republikánus képviselője a washingtoni törvényhozás alsóházában. Ugyancsak 1948-ban nősült meg, de az esküvőt a képviselőválasztás utánra halasztotta, mert választottja egy elvált asszony volt. Betty Ford élete végéig társa maradt, a házasságból négy gyerek született.
Ford 1965-től volt a képviselőház republikánus kisebbségi vezetője, s olyan rátermett politikusnak bizonyult, hogy amikor 1973 októberében Spiro Agnew alelnök adócsalás és vesztegetés miatt lemondásra kényszerült, a kibontakozó Watergate-botrány miatt egyre szorultabb helyzetbe került Richard Nixon elnök őt kérte fel alelnökének, a hivatali esküt december 6-án tette le. Nixonnak 1974 nyarára nem sok választása maradt, és az impeachment (alkotmányos felelősségre vonási eljárással a hivatalából való fölmentés) elkerülése érdekében az amerikai történelemben példátlan módon lemondott, utóda az alkotmány értelmében Gerald Ford lett.
Az Egyesült Államok 38. elnöke 1974. augusztus 9-én tette le a hivatali esküt, és egyik első elnöki ténykedéseként, nagy vitát kiváltva amnesztiában részesítette elődjét.
Gerald Ford súlyos örökséget vett át, legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy helyreállítsa a nemzet bizalmát az elnöki hivatal iránt. Belpolitikájában a gazdasági stabilitás megteremtésén fáradozott, külpolitikájában pedig Henry Kissinger külügyminiszter enyhülési politikáját követte. 1975. augusztus 1-jén Helsinkiben ő írta alá az Egyesült Államok nevében az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záróokmányát.
Hivatalba lépésekor gyakorlatilag már véget ért a vietnami háború, így amnesztiát hirdetett a katonai szolgálatot megtagadó és dezertőr amerikai állampolgároknak.
A gyengélkedő gazdaság helyreállítása érdekében az infláció letörésére, az állami kiadások mérséklésére törekedett, mert ezt még a rendkívül magas munkanélküliségnél is nagyobb problémának érezte. 1975-ben adócsökkentéseket jelentett be a recesszióba került gazdaság élénkítésére, ami jelentősen megnövelte a költségvetési deficitet. Az elnök ellen 1975 szeptemberében három hét leforgása alatt kétszer is merényletet kíséreltek meg, de élete nem volt veszélyben.
Az 1976-os republikánus előválasztásokon legyőzte az elnökjelöltségre pályázó Ronald Reagan kaliforniai kormányzót, de az őszi elnökválasztáson alulmaradt a demokrata párti jelölttel, Jimmy Carterrel szemben.
Vereségét nem kis részben az 1960-as választás óta először megrendezett tévéviták okozták, ahol a kisfiús mosolyú Carter bizonyult megnyerőbbnek, ráadásul Ford külpolitikai kérdésekben több szerencsétlen kijelentést tett.
A választás hajszálon múlott, ha két billegő államban 50 ezren másként szavaznak, Ford újrázhatott volna.
Carter beiktatási beszédében ezekkel a szavakkal fejezte ki elismerését elődje iránt:
„Mind a magam, mind a nemzet nevében szeretném megköszönni Gerald Fordnak mindazt, amit országunk sebeinek begyógyításáért tett".
Ford a választás elvesztése után is aktív maradt, politikai és jótékonysági rendezvényeken jelent meg, és a hagyományokhoz hűen megalapította a nevét viselő elnöki könyvtárat. 1980-ban fontolóra vette, hogy versenybe szálljon a republikánus jelöltségért, de végül másként döntött, és Ronald Reagan támogatására biztatta követőit. 2001-ben azzal botránkoztatta meg pártját, hogy kijelentette, a meleg párokat egyenlő bánásmódban kell részesíteni, ezzel ő volt az első prominens republikánus, aki támogatta a melegek egyenlőségét.
Több kitüntetést is kapott, köztük 1999-ben a legmagasabb polgári kitüntetést, az Elnöki Szabadság-érdemrendet Bill Clinton elnöktől. Kilencvenedik életévén túl már folyamatosan egészségügyi problémákkal küzdött, agyvérzés és szívműtétek miatt többször kezelték kórházban.
Gerald Ford 2006. december 26-án, 93 évesen és 165 naposan hunyt el kaliforniai otthonában, halálakor ő volt az Egyesült Államok leghosszabb életű elnöke.
Állami temetését a washingtoni Capitoliumban tartották, majd a Grand Rapids-i Gerald R. Ford Elnöki Múzeumban helyezték végső nyugalomra.
Az Egyesült Államok 38. elnöke két évet és 164 napot töltött hivatalában, ennél kevesebb ideig csak négy elnök szolgált.
Ő az első és eddig egyetlen amerikai politikus, aki az Egyesült Államok két legfontosabb hivatalát, az elnöki és az alelnöki tisztséget úgy töltötte be, hogy egyikre sem választották meg.
Nevét mégis elismerés övezi, így fogalmazták meg érdemeit: „Ford botrányt örökölt, és tiszteletet aratott".
A volt elnöknek szobra áll a washingtoni Capitoliumban, nevét viseli Grand Rapids repülőtere és egy repülőgéphordozó.
(MTVA Sajtóarchívum)