A világóceán ad otthont a földkerekség legmérgezőbb állatfajainak, amelyek között számos olyan faj akad, melynek csípése vagy harapása azonnali, vagy perceken belül halált okozhat. Ezeknek a sokszor apró vagy a mimikrijük miatt szinte láthatatlan „méregfioláknak" zömében a trópusi tengerek az otthonuk, de a mediterrán vizekben, így a hazai turisták között különösen népszerű Adriai-tengerben is akadnak szép számmal mérgező élőlények. Az éghajlatváltozás miatt pedig egyre több olyan faj telepedik meg a mediterrán vizekben is, amelyek eredendően a trópusi tengerek lakói.
Nehéz egzakt elsőséget találni a legmérgezőbb tengeri élőlények között, de a kékgyűrűs polipoknak kétség kívül a képzeletbeli dobogó legfelső fokán van a helyük. A nyolckarúak rendjébe (Octopoda) sorolt Hapalochlaena nemzetségnek jelenleg négy faját ismeri a tudomány.
Ezek mindegyike életveszélyes az emberre nézve.
A kékgyűrűs polipok mérge néhány perc alatt képes megölni egy felnőtt, egészséges, jó erőben lévő embert. Sőt, a kékgyűrűs polip a kis mérete ellenére annyi méreggel rendelkezik, amely perceken belül 26 felnőtt ember életét tudja kioltani.
A kékgyűrűs polipok mérge egy tetrodotoxin nevű neurotoxint, azaz idegmérget tartalmaz,
amely 1000-szer erősebb, mint a cianid,
és nem áll rendelkezésre ellenméreg ami ellensúlyozná a hatását. A tetrodotoxin a polipok minden szövetében - nem csak a méregmirigyekben – megtalálható, ezért ezek a lények azon kevés állatok közé tartoznak, amelyeknek nem csak a harapása, hanem a megérintése is halálos veszélyt jelent.
A kékgyűrűs polipok az Indiai- és a Csendes-óceán trópusi és szubtrópusi vizeiben terjedtek el a sekély partközeli vizekben. Nevüket a gyönyörű de félelmet keltő gyűrűikről kapták, amelyek csak akkor jelennek meg, ha a polipok fenyegetve érzik magukat, vagy éppen ki akarják adni a halálos mérgüket. A kistestű polip nem támadja meg az embert, ám ha valaki óvatlanul megfogja, annak roppant súlyos következménye lehet.
Az ausztrál kockamedúza (Chironex felckeri) ugyancsak a legmérgezőbb tengeri állatok élbolyához tartozik, amely Észak-Ausztrália, valamint Délkelet-Ázsia ( elsősorban Indonézia és Pápua Új-Guinea) vizeiben honos.
Fonalszerű és szinte észrevétlenül vékony, áttetsző csápjaik legfeljebb 3 méter hosszúak, átlátszó harangjaik pedig átlagosan 20-30 cm átmérőjűek. A kockamedúza a mérgét a csápok nematocisztáknak nevezett speciális sejtjein keresztül fecskendezi be az áldozat bőrébe.
Csípéseik hihetetlenül fájdalmasak, és perceken belül bénulást, illetve szívelégtelenséget okoznak
ha nagyobb mennyiségű mérget fecskendeznek az áldozatba. Köztudott, hogy a múlt században a kockamedúzák több mint 70 ember halálát okozták, de a halálos áldozatok száma valószínűleg sokkal magasabb ennél, a rendelkezésre álló adatok hiánya miatt.
De nem csak egyetlen kockamedúzafaj jelenthet életveszélyt a fürdőzők számára. A irukandji kockamedúza (Carukia barnesi) egyike a mintegy 50 kockamedúza fajnak, ám valamennyi közül ez a legjobban ismert.
Az "irukandji" név az ausztráliai Cairns területén élő őslakosoktól származik, ahol a faj különösen gyakori a tengerben. Az irukandji kockamedúza nagyon kicsi, mindössze 2 cm átmérőjű, és csak négy csápja van, de borzasztóan mérgező. És nem csak a csápok jelentenek veszélyt, mert a medúza harangja is méregtartalmú nematocisztákat tartalmaz. Maga a csípés enyhe és nem annyira fájdalmas, a súlyosabb tünetek csak 20-40 perccel később jelentkezhetnek.
Ezek közé tartozik az erős, szinte elviselhetetlen fájdalom, az izomgörcs, a magas pulzusszám és vérnyomás, folyadékképződés a tüdőben
és a potenciálisan életveszélyes szívszövődmények kialakulása.
Ausztráliában évente 50-100 kórházi kezelés történik az úgynevezett Irukandji-szindróma miatt. Összesen 25 kockamedúzafaj okozhat ehhez hasonló tüneteket.
A súlyosan mérgező csalánozók közül a portugál gálya (Physalia physalis) nemcsak a trópusokon, hanem a Földközi-tenger vizein is előfordul.
Gyakran tévesztik össze a medúzákkal, holott valójában a portugál gálya nem valódi medúza, hanem egy telepes szifonofor ami speciális egyedek kolóniájából, úgynevezett zooidokból áll, és amelyek egyetlen egységként működnek. A telep egy gázokkal teli kékes-lila színű úszóhólyaghoz kapcsolódik, amely az áramlatok és a szelek jóvoltából a felszínen sodródik.
A medúzához hasonlóan a portugál gálya is csípős csápokkal rendelkezik, amelyek körülbelül 10-15 méter hosszan nyúlnak le a mélybe, és amelyek halfogásra, illetve az áldozatok megbénítására szolgálnak.
A csápok fájdalmas csípést okozhatnak,
ha az ember megérinti érintik ezeket, még akkor is, ha a portugál gálya már elpusztult.
Éppen ezért a partra sodródott portugál gályákhoz akkor sem szabad hozzányúlni, ha az állat már nem él. A portugál gálya csípése sokkot, valamint lázat okoz, és több olyan halálos kimenetelű esetet is feljegyeztek, ami ennek a fajnak a számlájára írható.
A kúpcsigáknak (Conidae) több mint ezer faját ismeri a tudomány. Valamennyi kúpcsiga ragadozó életmódot folytat, amelyeknek a szigonyszerű „nyelvük", a radulájuk méregmiriggyel áll összeköttetésben; ezzel marják meg és bénítják le az áldozataikat.
Noha nem minden kúpcsiga veszélyes az emberre, de a trópusi indo-pacifikus régió zátonyain található egyik faj, a térkép kúpcsiga mindenképpen az. A térkép kúpcsigák (Conus geographus) akár 15 cm hosszúra is megnőhetnek.
Becslések szerint több mint tizezer aktív vegyület található a mérgükben, a csípésük pedig légzésbénulást okoz, ami azonnali halálhoz vezet. Az International Journal of Clinical Pharmacology and Therapeutics című folyóiratban 2016-ban megjelent tanulmány szerint
a térkép kúpcsigák az elmúlt 30 évben körülbelül 15 halálesetet okoztak.
Egy másik hasonlóan veszélyes kúpcsigafaj a textilmintás kúpcsiga (Conus textile). A textilmintás kúpcsiga relatíve gyakori a Vörös-tenger szegélyzátonyain, így a turisták által különösen kedvelt egyiptomi partszakaszon is.
A textilmintás kúpcsiga mérgével szemben nincsen ellenszérum,
a rendkívül összetett conotoxiumnak nevezett méreg csak nagyon lassan szívódik fel, így a megmart áldozat ha nem kap akár több óráig is eltartható szívmasszázst és mesterséges légzést, biztosan meghal. A Földközi, illetve az Adriai-tengerben egyetlen őshonos kúpcsigafaj, a mediterrán kúpcsiga (Conus mediterraneus) él, de ennek mérge nem jelent komoly veszélyt az emberre nézve.
A tenger egyik legmérgezőbb élőlénye, a nagy kőhal (Synanceai verrucosa) a trópusi indo-pacifikus régió lakója, és gyakorinak számít a Vörös-tengerben is. A skorpióhal-félék családjába (Scorpaenidae) tartozó rendkívül mérgező kőhal a lessepsi inváziónak köszönhetően mára már felbukkant a Földközi-tenger keleti medencéjében is.
2010-ben Izrael földközi-tengeri partvidékén, Yavne partjainál azonosították az első példányt, de azóta Libanon, Szíria és Törökország parti vizeiben is a nyomára bukkantak. A kőhalnak tökéletes a mimikrije,
ránézésre úgy néz ki, mint a tengeraljzaton heverő algákkal benőtt szikladarab.
A hal 13 felmereszthető és rendkívül erős hátúszótüskéje méregmirigyekkel áll összeköttetésben. Ha a kőhal veszélyben érzi magát, többnyire nem úszik el, hanem felmereszti a hátúszótüskéit, amelyek olyan erősek, hogy még a strandpapucs talpát is átszúrják.
A kőhal mérge már alig 18 mg-os dózisban is végzetes, amelyet a tizenhárom hátúszótüskéből hat tüskével képes az áldozatba fecskendezni. A verrukotoxin nevű fehérje a véráramba jutva
sokkot, bénulást és szövetelhalást okoz.
A kőhal mérge nagyobb dózisban végzetes lehet elsősorban a gyermekekre, az idősekre, és a legyengült immunrendszerű emberekre nézve. A verrukotoxinnal szemben viszont van ellenméreg.
Egy másik úszó méregzsák, a vörös tűzhal ( Pterois volitans) szintén az indo-pacifikus régió lakója, gyakori a Vörös-tengerben,
és napjainkra invazív, idegenhonos fajként mértéktelenül elszaporodott a karibi térségben is.
A gyönyörű vörös és fehér csíkokkal, legyezőszerű uszonyokkal és háttüskékkel rendelkező tűzhal csodálatos látvány – de csak távolról.
A tűzhal háti tüskéi mérget tartalmaznak, ami szúrás esetén émelygést, légzési nehézségeket és bénulást okoz, de csak ritkábban végződik halálos eredménnyel.
A példaként bemutatott állatokon kívül számos más mérgező élőlény is előfordul a tengerben. Fontos tudni, hogy ezek az állatok sohasem támadnak rá az emberre, csak akkor válhatnak veszélyessé, ha valaki felelőtlenül megfogja, vagy zaklatja őket. Ezért a legfontosabb szabály amikor a tenger szépségeit élvezzük, hogy mindent a szemnek, de semmit a kéznek. Ha ezt betartjuk, biztos, hogy sohasem lesz semmi problémánk a tenger „méregfioláival".