Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Ez az úgynevezett szürkületi zóna figyelmen kívül maradt, mint meghatározó élőhely a nagy ragadozó fajok számára. A dolgozatot a Proceedings of the National Academy of Sciences magazinban publikálták. A Woods Hole Oceanographic Institution (Woods Hole Oceanográfiai Intézet) munkatársa, Carmin Braun által vezetett tanulmány meglepő mennyiségű adatot egyesített, melyek több tudományos partnertől származnak. Ő és a társszerzők elektromos címkék, hajófedélzeti szonár, Földet megfigyelő műholdak és adat asszimiláló óceáni modellek adatait szintetizálták, hogy számszerűsítsék a mélymerülés ökológiai jelentőségét a nagy, pelágikus predátorok számára.
Hangsúlyozzák, hogy az egészséges mezopelágikus zóna az emberek számára is számos hasznot és ökoszisztéma szolgáltatást nyújt.
Braun azt mondja, nem számít melyik csúcsragadozót vizsgáljuk, vagy hogy hol vizsgáljuk őket a globális óceánban, mind töltenek időt a mélyóceánban. Ezek mindegyike, akikről úgy véljük, hogy a felszíni óceán lakói, többet használják a mélyóceáni utakat, mint korábban gondolták.
A tudósok 344 elektromos címkét használtak fel a 46.659 folyamán, amikor 12 fajt követtek nyomon az Atlanti-óceán északi részén. A fajok közt voltak például fehér cápák, tigriscápák, cetcápák, sárgaúszójú tonhalak, kardhalak. A címkék rögzítették a merülési mintázatot, melyeket összekapcsoltak a szonár adatokkal, amik napi mély eloszlási réteg mozgásait mutatták; ez egy olyan zóna, ahol nagy számú kis hal és tengeri organizmus olyan sűrűn összezsúfolódik, hogy a tudósok, akik először használtak szonárt, összetévesztették a réteget az óceánfenékkel. (A II. világháború alatt a mérnökök, akik az akkor újonnan feltalált szonár rendszert használták, egy rejtélyes felfedezést tettek: a tengerfenék sokkal sekélyebbnek tűnt, mint várták, és mélysége az éjszaka folyamán változott! Hogy lehet, hogy egy második tengerfenék lebeg pár száz méterrel az óceán felszíne alatt? Mint kiderült, amit megfigyeltek, az nem a tengerfenék volt, hanem a mély eloszlási réteg jelensége. A mély eloszlási rétegben a tengeri organizmusok lebegnek a vízoszlopban. Sokuknak, mint például a halaknak, úszóhólyagjuk van, ami visszaveri a hangot. Ezek az úszóhólyagok olyan erősen verik vissza a hangot, hogy egy "hamis fenék" hatást hoznak létre. A szerk.) A nap folyamán a napi mély eloszlási réteg zónában lévő állatok belakták a mezopelágikus zónát. De, amikor lement a nap, sok egyed ezek közül a felszíni vizekre úszott táplálkozni, például halak, puhatestűek, rákfélék, és mások. Amikor a nap újra felbukkan a horizonton és a felszínre szórja a fényét, az állatok visszamerülnek a szürkületi zónába, és ott maradnak sötétedésig. Ezt a napi ritmust úgy hívják "Diel Vertikális Vándorlás" és ezt a mintázatot a Woods Hole Oceanográfiai Intézet tudósai évtizedek óta tanulmányozzák.
A dolgozat fényt derít azokra a ragadozókra, akik a mély eloszlási rétegre vannak hangolva, feltételezhetően azért, hogy kisebb prédára vadásszanak, és azok az állatok, akik gyakran eltérnek a napi vertikális vándorlási mintázattól további kérdéseket vetnek fel, arról, hogy miért merülnek olyan mélyre, ha nem azért, hogy táplálkozzanak? Számos faj tökéletesen igazodik ahhoz, hogy mélyre merülnek táplálkozni, de vannak viselkedések, nem csak a táplálkozás miatt vannak. Például a kardhal óraműpontosan követi a Diel Vertikális Vándorlás mintázatot.
De vannak nagyon meglepő eltérések ettől a viselkedéstől, például az, hogy a kardhal ahelyett lemerülne 522 méterre, egy kardhal 914.4 méterig vagy 1828.8 méterig lemerül, sokkal mélyebbre, mint ahogy a kutatók várnák, ha táplálkozási viselkedésről volna szó.
Ez azt jelenti, hogy más okokból is merülhetnek, amit nem ismerünk. Korábbi munka azt mutatta, hogy ezek a vertikális mozgások lehet, hogy azért vannak, hogy elkerüljék a ragadozókat, vagy segít a navigálásban. Az anomáliák ellenére, minden, a tanulmányban résztvevő faj kölcsönhatott a mezopelágikus organizmusokkal valamilyen módon, tehát megéri ezeknek a predátoroknak, hogy lemerüljenek az óceán látszólag élhetetlen részébe, ahol kevés a fény, a nyomás nagy és fagyközeli a hőmérséklet.
A cápák és a tonhalak evolúciósan hosszú távra vannak egymástól. És nagyon különböző az érzékelő rendszerük. És mégis mindkét csoportnak megéri ez a fajta viselkedés.
Azzal, hogy nagy számú hal és organizmus megteszi ezt az utat, ezek a fajok potenciálisan masszív mennyiségű szén-dioxidot szállítanak a felszínről a mélyóceánba, ahol évszázadokig ott marad:
ez egy potenciálisan jelentős ökoszisztéma szolgáltatása a mezopelágikus zónának, amit még nem kvantáltak.
A kutatók azt találták, hogy a mezopelágikus zóna fontos támogatója az óceán többi részének. A dolgozat hangsúlyozza, hogy mindenkinek érdeke, hogy a mezopelágikus zóna érintetlen maradjon.
(Forrás: Woods Hole Oceanographic Institution: https://www.whoi.edu/)
