„A halál szárnya gyorsan eléri azt, aki a fáraó nyugalmát háborgatja"
(Óegyiptomi sírvédő átok)
1923. november 4-ének késő délutánján a fekete frakkot, csíkos mellényt és fehér kesztyűt viselő inas illedelmesen bekopogtatott az ősi Highclere-kastély könyvtárszobájának vastag tölgyfaajtaján, majd egy ezüsttálcára tett sürgönyt helyezett ura, Lord George Herbert, Carnarvon 5-ik grófjának íróasztalára. A sürgöny a messzi Egyiptomból érkezett, amit a lord pártfogoltja, Howard Carter adott fel a luxori postahivatalban. Lord Carnarvon izgatottan feltépte a táviratot, amelyben a következő rövid üzenet állt: „Végre csodálatos felfedezést tettem a völgyben. Pompás sír, érintetlen pecsétekkel. A megérkezéséig mindent érintetlenül hagyunk." Lord George Herbert az üzenetből azonnal megértette, hogy a saját kétségeivel szemben támogatottja, Howard Carter a gyermekkori álmát beteljesítve megtalálta a rejtélyes „elveszett fáraó", Tutanhamon sírját.
Carter és a lord barátsága még 1907-ben vette kezdetét a dél-egyiptomi Luxorban. Howard Carter, a British Museum egykori rajzolója noha nem volt végzett archeológus, de szorgalmának és lelkesedésének köszönhetően a századforduló idején már az egyik legelismertebb egyiptológusnak számított, akit 1900-ban – mindössze huszonhat évesen – a felső-egyiptomi régészeti kerület igazgatójának neveztek ki. Carter szépen felívelő karrierjének egy 1904-ben történt incidens vetett véget, amikor is egy francia turistacsoport látogatta meg thébai ásatásait. A lármás és fegyelmezetlen turisták mindent letapostak, összevissza fogdosták és rakosgatták a csomagolásra előkészített leleteket, kivívva ezzel az ásatásvezető haragját.
Carter erélyesen rendreutasította és távozásra szólította fel a leletek között „garázdálkodó" franciákat. Az egyre élesebb hangú veszekedés végül tettlegességig fajult;
a türelmét vesztett és indulatos Carter felpofozta az egyik különösen szemtelenül visszafeleselő turistát.
Az ostoba ügyből hatalmas botrány kerekedett, és minek utána Carter a francia konzulátus követelése ellenére sem volt hajlandó bocsánatot kérni a renitens turistacsoporttól, menesztették az állásából. Ott volt harmincévesen munka nélkül, és úgy tűnt, hogy örökre elbúcsúzhat az álmaitól.
Lord George Herbert nem sokat értett az archeológiához, Carnarvon 5-ik grófja ugyanis a sportlovairól és a gyors autókhoz való vonzalmáról volt ismert Angliában. 1907-ben azonban súlyos autóbaleset érte a sebességmániás főrendet. A lábadozása idején orvosa tanácsára utazott el Egyiptomba, hogy a télen is kellemes éghajlatú országban regenerálódjon. A sors kifürkészhetetlen akarata itt Luxorban, a helyi brit közösség körében különösen népszerű Hotel Palace-ban hozta össze a két férfit.
Carter – aki ekkoriban a Nílus partján rajzolgatott, és a képei eladásából tartotta fenn magát –, lelkesen mesélt a lordnak az ókori Egyiptom titokzatos világáról és a korábbi ásatásairól. Carter történetei egészen magával ragadták és felvillanyozták a lordot, aki elhatározta, hogy pártfogásába veszi ezt a jobb sorsra érdemes fiatalembert. Befolyásos kapcsolatai révén elintézte, hogy Carter ismét megkapja az 1904-es incidens után visszavont ásatási engedélyét, majd 1909-től kezdve közös régészeti expedíciókba fogtak. Együttműködésükben Carter képviselte a szakmaiságot, a lord pedig az ásatások anyagi fedezetét biztosította, amiért cserébe egy-egy értékes leletet kapott.
Howard Carter sohasem mondott le a nagy gyermekkori álmáról, a misztikus fáraó, Tutanhamon sírjának megtalálásáról. A kor egyiptológusai közül sokan azt is kétségbe vonták, hogy egyáltalán létezett-e ilyen nevű fáraó, akinek személyét csak a mondavilág termékének tartották. A kérdés éppen abban az évben látszódott megoldódni, amikor Carter kénytelen volt – ideiglenesen – búcsút inteni a régészeti pályafutásának. Egy amerikai archeológus, Theodore Davis, aki már hosszú évek óta a Királyok Völgyében végzett ásatásokat,
1904-ben bejelentette, hogy azonosította az „elveszett fáraó", Tutanhamon sírját.
Davis egy olyan viszonylag kis kamrára bukkant, amelyben több cseréptöredéket talált az „Ámon fia" felirattal, vagyis a Tutanhamon kartussal. A sírkamra üres volt, de ez nem számított különlegességnek, lévén, hogy a Királyok Völgyében az addig feltárt összes fáraósírt még az ókorban teljesen kifosztották.
Davis interpretációját a korabeli tudomány is osztotta, ezért úgy látszott, hogy a Tutanhamon-rejtély végleg megoldódott. Egyedül csak Howard Carter nem hitt az amerikai archeológusnak, ezért továbbra is igyekezett meggyőzni az erősen kételkedő mecénását, hogy finanszírozzon meg számára egy expedíciót a Királyok Völgyében Tutanhamon sírhelyének felkutatására. A lord ugyan Theodore Davisnek hitt, de végül kötélnek állt, így Carter 1917-ben nekifoghatott a „legrejtélyesebb fáraó" felkutatásához. Öt éven át hatalmas költségek árán végigkutatta a Királyok Völgyének összes zugát, de minden eredmény nélkül. 1922 kora őszén a lord közölte Carterrel, hogy nem finanszírozza tovább a költséges, ámde hiábavalónak bizonyult kutatását.
Howard Carter azonban minden rábeszélőkészségét bevetve elérte, hogy Lord Carnarvon adjon neki még egy hónapot. A szerencse ez alkalommal rá is mosolygott; 1922. november 4-én, egy ókori szemétlerakó mélyén az utolsó pillanatban sikerült ugyanis rábukkannia az „elveszett fáraó", Tutanhamon sírkamrájának lejáratára, amiről még aznap délután táviratban értesítette mecénását.
Lord Carnarvon és leánya, Lady Evelyn 1922. november 24-én érkeztek meg Luxorba. A nagy nap november 26-án virradt fel, mert aznap akarták kibontani a sírkamra bejáratát lezáró falat.
A reggel azonban egy baljóslatú előjellel kezdődött.
Carter kedvenc kanáriját, amelynek ketrecét mindig magával vitte az ásatás helyszínére, egy kobra halálra marta, ettől pedig az egyiptomi munkásokat babonás rettegés szállta meg. A kobra ugyanis az egyiptomi mondavilágban a fáraó védelmezője, és a fellahok még hittek abban az ősi babonában, miszerint átok száll annak a fejére, aki megzavarja a fáraó nyugalmát.
A munkások vezetője ezért közölte Carterrel, hogy az emberei közül senki sem hajlandó a falbontásban részt venni, mert a kobra felbukkanása rossz ómennek számít. Carter – aki persze nem hitt az ilyesféle ásatag babonákban –, ezért a lorddal és Lady Evelynnel hármasban botorkált le a szűkös és sötét lépcsőlejárón. Carter egy véső és egy kalapács segítségével elkezdte a fal megbontását, miközben a lord a gyertyát tartva világított neki. Amikor sikerült egy résnyi nyílást ütnie a falban, elkérte a gyertyát és bevilágított a résen. Ezután hosszú másodpercekig némaságba dermedt. Az izgatott lord nem tudta tovább türtőztetni magát és megkérdezte Cartert: „Mondja, mit lát kedves barátom?" „Csodálatos dolgokat!" – érkezett a lakonikus rövidségű válasz.
1922. november 26-án feltárult az „elveszett fáraó" sírkamrájának ajtaja. Tutanhamon sírkamájának felfedezése világszenzáció lett, mint ahogy egyre nagyobb hírverést kaptak azok a sorozatos halálesetek is, amelyek a kamra feltárása után érték azokat, akiket a babonás vélekedés szerint utolért a fáraó átka. A legelső olyan haláleset, amit a korabeli szenzációhajhász sajtó a „fáraó bosszújával" hozott összefüggésbe, a mecénás, Lord Carnarvon különös halála volt. A lordot 1923. márciusának végén miközben Carterrel együtt Tutanhamon sírkamrájában tartózkodott, megcsípte egy moszkitó. A beduzzadt csípést a lord borotválkozás közben megvágta, az apró seb pedig gyorsan elfertőződött.
A lord ágynak esett és belázasodott. Miután az állapota gyorsan rosszabbodni kezdett, beszállították a kairói brit kórházba. De az orvosi beavatkozás sem segített, és Lord Carnarvon április 5-én vérmérgezésben meghalt.
A halála pillanatában egész Kairó sötétbe borult az egyidejűleg beállt hirtelen áramszünet miatt.
Odahaza Angliában a Highclere-kastélyban, amikor a lord meghalt, a kutyája panaszosan vonyítani kezdett, majd az eb is elpusztult. Pár héttel később a lord öccsét, Auedry Herbert ezredest ragadta el a halál, és napokkal később az őt ápoló nővér is hirtelen meghalt. Őket Howard Carter személyi titkára, az ásatásokon és a sírkamrában is egyaránt megfordult Richard Bethell követte.
Bethell halála után rövid időn belül az édesapja is elhunyt,
majd pedig Jafleur professzort érte a hirtelen halál, aki a fáraó sírkamrájában talált tárgyakat vizsgálta meg elsőként.
De nemcsak ő, hanem a leletek leírásán és konzerválásán dolgozó más tudósok is meghaltak, így köztük Douglas Reed, valamint Douglas Derry professzorok. Hamarosan Lord Carnarvon özvegyét ragadta el a halál. A sorozatos halálesetek nagy nyugtalanságot váltottak ki a helyi lakosságban, felélesztve a fáraó átkával kapcsolatos ősi mendemondákat.
Az egyiptomi régészeti hatóság ezért őrt rendelt ki a sírkamra őrzésére, de alighogy az őr szolgálatba lépett, hirtelen ő is meghalt. 1923 és 1935 között összesen 26 olyan haláleset történt, ahol az elhunytak vagy voltak a sírkamrában, illetve az abból származó tárgyakkal érintkeztek, vagy pedig olyanok haltak meg, akik ezekkel a személyekkel álltak kapcsolatban.
De mi történt? A következő oldalon elmondjuk.