Percekre volt a világ a harmadik világháború kirobbanásától

A hidegháború egyik szimbóluma, a Boeing B-52 Stratofortress nyolchajtóműves stratégiai nehéz bombázó

1945. június 16-án az első sikeres kísérleti atomrobbantással új szakasz kezdődött a világtörténelemben; a nukleáris fenyegetés korszaka, ami a tavaly február 24-én kitört orosz-ukrán háború eszkalálódásával ismét az éjfél felé közelíti a végítélet szimbolikus órájának a mutatóit. Az elmúlt nyolc évtizedben több alkalommal is a világháború szélére sodródott a világ, legtöbbször a nagyhatalmi szembenállás kiéleződése miatt. Most, hogy az orosz-ukrán háború eszkalálódása miatt egyre nő újra a világháború veszélye, érdemes ezeket az eseteket feleleveníteni. Már csak azért is, mert volt olyan pillanat is, amikor nem a politikusok, hanem egy katona józansága mentette meg a világot, ez is bizonyítja, nem érdemes felfokozni a háborús hangulatot, mert véletlenül is eljöhet az újabb világégés.

Így kezdődött

A második világháború végével új, kétpólusú szuperhatalmi világrend jött létre. A náci Németország felett győzedelmeskedő szövetséges nagyhatalmak közül a régi, az 1939 előtti világrendet alakító európai hatalmak - köztük a győztes, de a háborúban teljesen kivérzett Anglia, valamint a legyőzött Németország és a nagyhatalmi befolyását már korábban elvesztő Franciaország - középhatalmi státuszba süllyedve elveszítették a világpolitika elsődleges irányítói szerepét.

Churchill, Roosevelt és Sztálin az 1945 februárjában megtartott jaltai konferencián, ahol végleg megvonták a háború utáni új befolyási zónák határait Forrás: Wikimedia Commons

1945 után a globális nagyhatalmi politika alakulását

a második világégés abszolút győztesei, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió határozták meg,

csaknem öt évtizeden át. A két katonai szuperhatalom közt fennálló politikai határokat azok az új befolyási övezetek jelölték ki, amit még az 1943-as teheráni, illetve az 1945-ös jaltai, valamint potsdami konferencián fektettek le a győztes szövetséges nagyhatalmak. A Szovjetunió a két világháború közötti politikai karanténból kilépve, a Vörös Hadsereg által megszállt közép-kelet-európai országok - benne a kettéosztott Németország keleti része felett -, szerzett kizárólagos befolyást.

A győztes nagyhatalmak közötti ellentétek már a potsdami konferencián kiütköztek Forrás: Wikimedia Commons

De az Amerikai Egyesült Államok sem vonult vissza az óceánon túli „fényes elszigeteltségébe", mint ahogyan azt az első világháború után tette, hanem az amerikai befolyás alá került Nyugat-Európában maradva építette ki új, szuperhatalmi hadállásait. Anglia, amely megnyerte ugyan a háborút, de elveszítette a békét, középhatalommá süllyedve kénytelen volt végignézni gyarmatbirodalma felbomlását, a gyarmatokból lett utódállamok feletti befolyás megszerzése pedig új frontot nyitott a szovjet és az amerikai katonai-politikai tömb közötti befolyásszerzési versenyben.

Harry S. Truman elnök hirdette meg az úgynevezett feltartóztatás doktrínáját Forrás: Wikimedia Commons/National Archives and Records Administration

A két szuperhatalom közötti konfrontálódás szinte azonnal elkezdődött, alighogy elhallgattak a második világháborús csatatereken a fegyverek. Harry S. Truman elnök 1947. március 12-én a Kongresszushoz intézett beszédében

hirdette meg a feltartóztatás doktrínáját,

vagyis annak deklarálását, hogy az Egyesült Államok nem tűri el az 1945 utáni status quo erőszakos megváltoztatását és gazdasági, illetve katonai segítségnyújtással beavatkozik azokban az országokban, ahol a kommunizmus előretörése fenyeget.

A hidegháború egyik szimbóluma, a Boeing B-52 Stratofortress nyolchajtóműves stratégiai nehéz bombázó Forrás: Wikimedia Commons/U.S. Air Force

Az Egyesült Államok 1949. augusztus 29-én, az első szovjet kísérleti atombomba sikeres felrobbantásával elvesztette az addig fennálló atommonopóliumát, a Szovjetunió is atomnagyhatalommá vált, és ezzel elkezdődött a nukleáris fegyverkezési verseny.

Majdnem világháborúba torkollott a berlini blokád

A tömbösödést, és az ebből eredő nagyhatalmi szembenállás logikáját a két szuperhatalom között fennálló ideológiai ellentétek és rivalizálás táplálta. Mind az Egyesült Államok, mind pedig a Szovjetunió a saját befolyása alá került európai országokból egy-egy katonai tömböt hozott létre, az 1949-ben megalakult Észak-atlanti Szerződés Szervezetét (NATO), illetve az erre adott szovjet válaszként az 1955-ben létrehozott Varsó Szerződést (VSZ).

Iván Konyev marsall a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erőinek első főparancsnoka (a kép bal oldalán) a egy másik második világháborús veterán, Szemjon Bugyonnij marsall társaságában Forrás: RIA NOVOSTI/SELIMKHANOV

A nukleáris fegyverkezési verseny az 1952-ben megalkotott hidrogénbombával lépett új szintet.

A Szovjetunió az 1950-es években a nagy hatótávolságú ballisztikus rakétarendszerek kifejlesztésében átmeneti előnyre tett szert, aminek sajátos leképződése volt a két szuperhatalom között az 50-es évek végétől, illetve az 1960-as évek elejétől kibontakozó űrverseny.

Az 1952. november elsején végrehajtott kísérleti hidrogénbomba robbantás gombafelhője, a távolból fotózva Forrás: Wikimedia Commons

Az egymás befolyási szférájának fellazítására, illetve az abba való behatolásra tett kísérletek az 1940-es évek végétől több olyan nemzetközi konfliktust eredményeztek, amikor csak hajszálon múlott, hogy a hidegháború nem vált forróvá és nem tört ki az atomháború.

Az első, majdnem forró konfliktussá váló összetűzés 1948. június 23-án robbant ki a két katonai szuperhatalom között.

Noha a megszállási zónákra felosztott Németország fővárosa, Berlin szovjet ellenőrzés alá került területen feküdt, de a jaltai megállapodás értelmében a fővárost is megszállási övezetekre osztották fel, így jött létre Nyugat-, illetve Kelet-Berlin.

Az 1960-as évek elején nem csak a hidegháború, hanem az űrverseny is javában dúlt a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Kennedy elnök a sorozatos szovjet űrsikerek hatására 1961. május 25-én bejelentette a Kongresszus előtt , hogy Amerika kilenc éven belül embert küld a Holdra Forrás: Congress Library

1948-ban Berlin brit, amerikai és francia zónája egybeolvadt, ahol bevezették az új német márkát.

Sztálin ezt a szovjet érdekek elleni nyílt támadásnak tekintette,

és mindenáron meg akarta akadályozni a „nyugati" márka bevezetését, ezért a szovjet megszálló erők blokád alá vonták a szövetségesek fennhatósága alá tartozó Nyugat-Berlint is. A szovjet diktátor ki nem mondott célja a jaltai szerződés felrúgásával a nyugati városrész szovjet befolyás alá vonása volt.

Segélycsomagokat szállító nyugati repülőnek integető gyerekek a berlni blokád napjaiban Forrás: AFP/DPA

A szovjet csapatok nem csak a vasúti és közúti, hanem még a vízi összeköttetést is lezárták, ami miatt súlyos közellátási krízis alakult ki a nyugati városrészben. Lucius D. Clay tábornok, a nyugati megszállási övezet katonai kormányzója

a szovjet blokád katonai hadművelettel való feltörésére tett javaslatot Truman elnöknek,

úgy vélve, hogy az akkor még meglévő amerikai atommonopóliumot is érvényesíteni kell adott esetben a szovjetek visszariasztására.

Berliniek nézik az egyik leszálló amerikai repülőgépet Forrás: Wikimedia Commons

Truman azonban tisztában volt azzal, hogy egy nyugati katonai beavatkozás egyenlő lenne a harmadik világháború kirobbantásával, ezért elvetette Clay tábornok javaslatát.

Ehelyett született meg a berlini légihíd ötlete, vagyis a nyugati városrész légi úton való ellátása, amit 1948. június 26-án indítottak el a szövetségesek. Az ötlet kitűnően bevált, és a légihíd meghiúsította Nyugat-Berlin szovjet kiéheztetését.

Sztálin végül visszakozásra kényszerült Forrás: AFP/Ria/Novosti

A szovjetek nem mertek rálőni az amerikai, a brit és a francia szállítógépekre, mert ők is jól tudták, hogy ez egyenértékű lenne a harmadik világháború kirobbanásával. Sztálin végül visszakozásra kényszerült, és 1949 februárjában megszüntette a blokádot.

MacArthur tábornok atomcsapást akart mérni az észak-koreai kommunistákra

A hidegháború első nagy fegyveres konfliktusa, ami egy új világháború szélére sodorta a világot, a koreai válság volt. Még 1945 decemberében a nagyhatalmak megállapodtak abban, hogy Korea szovjetek által felügyelt északi, valamint az amerikai fennhatóság alatt álló déli részére egyaránt kiterjedő hatáskörű összkoreai kormányt állítanak fel.

Kim Ir Szen, a "Nagy Vezér", az észak-koreai kommunista diktatúra megalapítója 1979-ben Forrás: AFP/Kns

Az északi kommunisták azonban elszabotálták ezt,

és miután az ENSZ is kimondta, hogy összkoreai kormányt kell létrehozni a japán megszállás alól felszabadított országban, a Kim Ir Szen vezette kommunisták 1950. június 25-én katonai erővel megtámadták a déli országrészt.

Amerikai katonák harci bevetésen a koreai háborúban Forrás: Wikimedia Commons

A kommunista invázió gyors ütemben haladt, és alig három nappal az offenzíva után bevették a dél-koreai fővárost, Szöult.

Erre reagálva Harry S. Truman elnök másnap parancsot adott az amerikai fegyveres beavatkozásra.

Az amerikai vezetés alatt álló ENSZ-erők 1950. szeptember közepén szálltak partra a koreai félsziget déli részén, és hamarosan a kínai határig szorították vissza Kim Ir Szen kommunistáit. Novemberben azonban fordult a kocka, mert Kína is beavatkozott a koreai kommunisták oldalán.

A hidegháborús korszak első nagy konfliktusa volt az 1950 és 1953 között zajló koreai háború Forrás: Wikimedia Commons

A szovjet fegyverekkel felszerelt kínai „önkéntesek" hatalmas tömegét nem tudták az amerikaiak, illetve az ENSZ-csapatok feltartóztatni, így a kommunisták rövidesen elfoglalták Phenjant, majd Szöult is. Douglas MacArthur hadseregtábornok, az ENSZ-erők főparancsnoka ekkor azt javasolta Truman elnöknek,

hogy vessék be az atomfegyvert a kommunista agresszorok ellen.

Douglas MacArthur tábornok, az amerikai japán megszálló csapatok parancsnoka, és a "tennó", Hirohito császár. MacArthur volt a koreai háborúban az ENSZ-erők főparancsnoka Forrás: AFP

Az elnök azonban csakúgy, mint a berlini válság idején, túlontúl kockázatosnak tartotta a tábornoka által javasolt nukleáris csapást,

mert ez könnyen nyílt szovjet beavatkozáshoz vezetett volna, lángba borítva az egész világot.

Mivel Szöulból sikerült kiszorítani a kommunistákat, és visszavetni őket a támadás kiinduló pontjáig a 38. szélességi körig, ahol a front megmerevedett, végül hosszas tárgyalások után 1953. július 27-én aláírták a panmindzsoni fegyverszünetet, ami végleg kettéosztotta Koreát, de megmentette a világot az atomháború fenyegető rémképétől.

Amikor csak órákra volt a világ az atomháborútól

Talán sohasem állt még olyan közel a világ a nukleáris armageddonhoz, mint az 1962-es kubai rakétaválság forró napjaiban. A súlyos nemzetközi krízisnek az volt a közvetlen előzménye, hogy az Egyesült Államok 1962 elején 60 nagy hatótávolságú Thor ballisztikus rakétát telepített Nagy-Britanniába, továbbá 30 Jupiter típusú atomrakétát az olaszországi Gioia del Colle-ben lévő katonai bázisra, és további 15 Jupitert a törökországi Izmir környékére.

Castro és Hruscsov. A Fehér Ház politikája törvényszerűen a Szovjetunió karjaiba hajtotta a kubai rendszert Forrás: Ria/Novosti

Az amerikai nukleáris ballisztikus rakéták képesek voltak elérni a Szovjetunió területét,

amit a Kreml nyílt fenyegetésként értékelt. Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) első titkára ennek ellensúlyozásra a kubai kommunisták vezetőjével, Fidel Castróval kötött titkos megállapodás alapján szovjet közepes hatótávolságú atomrakéták Kubába telepítéséről döntött.

A B-59 tengeralattjáró felszíni menetben, a kubai rakétaválság forró napjaiban Forrás: Wikimedia Commons

A szovjetek úgy vélték, hogy ezzel helyreállítják a kölcsönös elrettentés egyensúlyát. 1962 októberében egy amerikai Lockheed U-2 „Dragonfly" magassági felderítő felfedezte a kiépítés alatt álló szovjet indítóállásokat.

Az egyik U-2 magassági felderítő felvétele a Kubában épülő nukleáris rakétakilövőkről Forrás: Wikimedia Commons

John F. Kennedy elnök 1962. október 22-én televíziós beszédben jelentette be ország-világ színe előtt, hogy az amerikai kormányzat tud a szovjetek titkos kubai rakétatelepítéséről,

és ezért teljes blokád alá veszik a szigetországot.

Kennedy arra is utasítást adott, hogy az egyesített vezérkar készítse elő a kommunista Kuba elleni katonai inváziót.

Kennedy elnök és Robert McNamara védelmi miniszter a kubai rakétaválság idején Forrás: Cecil Stoughton

Válaszként a szovjetek nukleáris robbanófejjel felszerelt torpedókkal rendelkező tengeralattjárókat küldtek a blokád zónájába, és nem fordították vissza a szigetország felé haladó szállítóhajóikat sem, annak ellenére,

hogy Kennedy elnök bejelentette: tűzparancsot adott ki a blokádtörő hajók ellen.

A világ lélegzet visszafojtva figyelt, a szovjet teherhajók pedig rendületlenül közeledtek az amerikai blokád határához.

Szovjet teherhajó úton Havanna felé, egy amerikai romboló szoros felügyelete alatt Forrás: Pinterest

Ekkor valóban csak órákon múlott a harmadik világháború kitörése. A kockázat azonban túl nagy volt mindkét szuperhatalom számára. Ezért Hruscsov a „forró vonalon" felhívta Kennedy elnököt, akivel közölte, ha az Egyesült Államok hajlandó garanciát adni arra, hogy lemond Kuba katonai inváziójáról, valamint visszavonja a Törökországba telepített amerikai ballisztikus atomrakétákat, akkor a Szovjetunió is hajlandó leszerelni a szigetországba telepített nukleáris csapásmérő eszközeit.

Hruscsov és Kennedy. Kétségtelen, hogy a kubai rakétaválság a hidegháború egyik legkielézettebb krízise volt Forrás: Wikimedia Commons

Kennedy a javaslat első részére azonnal és nyilvánosan, a törökországi rakéták leszerelésére pedig titkos üzenetben mondott igent, így Hruscsov 1962. október 28-án bejelentette, hogy a Szovjetunió kivonja Kubából az atomrakétáit. Az atomháború rémképtől rettegő világ fellélegzett.

Atomrakéták fenyegető árnyéka vetült az 1980-as évek elejére

A kubaihoz hasonló fenyegető válsággal volt kénytelen szembesülni a világ közvéleménye, amikor 1983-ban Ronald Reagan amerikai elnök bejelentette, hogy a Varsó Szerződés tagállamai, illetve különösen a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területére telepített szovjet közepes hatótávolságú SS-20-as nukleáris rakéták jelentette fenyegetésre válaszul, az Egyesült Államok Európába telepíti hasonló, Pershing-II-es hadászati támadó rakétáit.

Az 1981 januárjában hivatalba lépett új elnök, Ronald Reagan a Szovjetunió megtörését tette meg legfőbb külpolitikai céljának Forrás: Wikimedia Commons

Az 1977-től kifejlesztett RszD-10 Pionyer (NATO kódnevén SS-20 Saber) járműre telepített szovjet közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta három, egyenként 150 kilotonna hatóerejű nukleáris robbanófej hordozására alkalmas mobil harceszköz volt, amelynek 4700-5500 kilométeres hatótávolsága lehetővé tette valamennyi nyugat-európai nagyváros, illetve terület elérését.

Szovjet SS-20 közepes hatótávolságú ballisztikus atomrakéta a hordozóeszközén Forrás: Wikimedia Commons

Az Egyesült Államok ezzel szemben csak jóval kisebb, legfeljebb 740 kilométeres hatótávolsággal és egyetlen 400 kilotonnás robbanófejjel rendelkező Pershing-I típusú rakétákat állomásoztatott a nyugat-európai bázisain.

Pershing II rakéta tesztje. a McGregor lőtéren. Forrás: Sp5 Ted Gomes

Az 1983-ra kifejlesztett Pershing-II azonban jóval mobilisabb és pontosabb ballisztikus eszköz volt a szovjet SS-20-hoz képest, amiből összesen 108 indítójárművet helyeztek el a Német Szövetségi Köztársaság területén, és még ugyanebben az évben, 1983 decemberében az Egyesült Királyságba, Belgiumba, Hollandiába és Olaszországba kezdték telepíteni a Tomahawk cirkálórakéta szárazföldi indítású BGM-109G változatát, ami 2700 kilométeres távolságra volt képes elrepíteni egy 150 kilotonnás termonukleáris robbanófejet.

Tomahawk cirkálórakéta indítása egy fregatt fedélzetéről Forrás: Defense.gov

Ez, továbbá az amerikai elnök által 1983-ban meghirdetett úgynevezett csillagháborús terv a kubai rakétaválság feszült napjaira emlékeztető szintre növelte a hidegháborús fenyegetést. Ráadásul Leonyid Brezsnyev 1982 novemberében bekövetkezett halála után a Kreml új ura, Jurij Andropov volt KGB- főnök (1956. októberében budapesti nagykövet - a szerk.) a konzervatív szárnyat képviselte a pártvezetésben, ami még tovább fokozta az akár háborús konfliktusba is átcsapható eszkaláció veszélyét.

A konzervatív Jurij Vlagyimirovics Andropov 1982 novemberében lett az SZKP főtitkára Forrás: AFP

Csak 1985 márciusában, akkortól kezdett el enyhülni a fenyegető helyzet, amikor Mihail Szergejevics Gorbacsov került az SZKP élére, aki a korábbi évtizedek konfrontatív vonalvezetésével szakítva, megállapodást keresett az Egyesült Államokkal.

Reagan és Gorbacsov Forrás: AFP

Az 1987-ben aláírt szovjet-amerikai INF-szerződéssel a hidegháborús korszak utolsó nagy krízise is lezáródott.

Volt, amikor csak egyetlen ember józanságán múlott a nukleáris világháború elkerülése

Amíg a koreai háború idején, vagy 1962 októberében, a kubai rakétaválság drámai pillanatiban a világközvélemény mély aggodalommal figyelte a nukleáris háborúval végződhető krízis szorongató fejleményeit, ezzel szemben 1983. szeptemberében a Moszkvától délre fekvő szupertitkos katonai légtérfigyelő központ szolgálatos tisztjein kívül

aligha sejthette bárki is, hogy csupán percek kérdése volt a nukleáris világháború kitörése.

1983. szeptember 26-án az akkor negyvennégy éves Sztanyiszlav Petrov alezredes látta el a Moszkvától délre fekvő titkos légtérfigyelő bázis földalatti irányító központjában az ügyeletes tiszti szolgálatot.

Petrov alezredes fiatalkori fotója Forrás: Ria/Novosti

Ezekben a napokban ismét a tetőpontjára hágott a hidegháborús szembenállás

a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, a Korean Air légitársaság KAL 007-es számú járatának alig három héttel korábbi lelövése miatt. Ebben a feszült, helyzetben vette fel a szolgálatot Petrov alezredes.

A találatot kapott koreai Boeing még tíz percet repült Forrás: Aviation

Néhány eseménytelen óra elteltével bekövetkezett az, aminek eljövetelére titokban soha és senki sem számított: éles, berregő csengőhang kíséretében

a műszerpanelen felvillant az ellenséges atomtámadást jelző rettegett vörös indikátor fénye.

A földalatti irányító központban döbbent csend követte a riasztófény felvillanását, és a csengő megszólalását. A vészjelzés teljesen egyértelműnek látszott: az Egyesült Államok területéről ballisztikus rakétát indítottak a Szovjetunió ellen.

Szovjet harcászati atomrakéta indítópultja Forrás: Youtube

Ilyen esetben a mindenkori ügyeletes tiszt hatáskörébe tartozott a Szovjetunió vezérkari főnökségének azonnali, késedelem nélkül való értesítése. Petrov alezredesre elképesztő súlyú felelősség nehezedett ebben a rendkívül kritikus helyzetben. Petrov pontosan tisztában volt azzal, ha felemeli a telefont, és riasztja a feletteseit, a vezérkari főnökség minden teketória nélkül azonnal parancsot fog adni a válaszcsapásra, ami perceken belül nukleáris tűzbe boríthatja a világot.

Nukleáris armageddon fenyegette a világot gy, hogy senki sem tudott róla Forrás: 123rf.com

Ha viszont nem jelent, és saját hatáskörében eljárva vakriasztásnak minősíti a rendkívüli eseményt, a fejével, sőt, az életével játszhat.

Gondolkodásra, tépelődésre pedig nem volt idő.

Az ösztöneit követve úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja a vészjelzést, és így végül nem emelte fel a telefonkagylót.

Forrás: Origo

„Kategorikusan visszautasítottam, hogy én legyek a bűnös a harmadik világháború kirobbantásában. Olyan érzésem volt, mintha kivégzésre vinnének, de mégsem cselekedtem" – fogalmazta meg sok-sok évvel később mindazt, hogy mi játszódott le benne ezekben a vészterhes pillanatokban.

Sztanyiszlav Petrov, aki megmentette a világot a nukleáris katasztrófától, idős korában Forrás: Ria/Novosti

A szovjet tiszt - az emberiség nagy szerencséjére - téves riasztásként, rendszerhibaként jegyezte be az ügyeletes tiszti naplóba a rendkívüli eseményt. Mint kiderült, valóban az volt. Az elavult szovjet kémműhold a felhőkről visszaverődő napfényt tévesztette össze egy interkontinentális ballisztikus rakéta indításával.