Az MKUltra kísérleti alanyait több mint rafinált, nem egyszer botrányos módon „gyűjtötték be" a projekten dolgozó titkosügynökök. A Midnight Climax fedőnevű vállalkozás az MKUltra egyik alprogramja volt, melynek keretében a CIA több bordélyházat létesített New Yorkban, San Franciscóban és más amerikai nagyvárosokban. Az MKUltra projekt főnöke, Sidney Gottlieb a Midnight Climax felügyeletét George Hunter White kiemelt ügynökre bízta, aki igen nagy aktivitással vetette bele magát az amerikai Kitty Szalonok megszervezésébe.
A Központi Hírszerző Ügynökség által beszervezett és alkalmazott prostituáltak a becsábított gyanútlan ügyfeleik italába – természetesen a kuncsaftok tudta nélkül – a CIA által biztosított különféle drogokat és tudatmódosító szereket kevertek.
A hírszerző szervezet ügynökei pedig egy álcázott dupla üvegfal mögül figyelték a szer hatását,
amiről feljegyzéseket és felvételeket készítettek. Az ügynökök így nemcsak a tudatmódosító szerek hatásait vizsgálhatták, hanem a szexuális zsarolás módszereit is „továbbfejleszthették".
Mivel a bordélyházak csak „szűk keretmetszetnek" számítottak, ezért az illegális kísérletek terepét fokozatosan kiterjesztették az éttermekre és a bárokra is, de a CIA jó néhány egyetemi kollégiumra, börtönre és kórházra szintén rátette a kezét úgy, hogy az érintetteknek fogalmuk sem volt arról, mi történik, illetve mit csinálnak velük. A kiterjedt illegális kísérletsorozatnak azonban nemcsak az LSD és más tudatmódosító-szerek, hanem a hipnózis és a bioelektronikus távvezérléssel végrehajtott agymosás is fontos tárgya volt.
Az ördögi kísérletektől még a projektben résztvevő ügynökök sem érezhették biztonságba magukat, ugyanis többször előfordult, hogy egy-egy „céges rendezvényen" az ezzel megbízott kollégáik csempésztek pszichotróp anyagokat az italaikba és a szendvicseikbe.
A CIA két évtizeden át folytatott és az amerikai alkotmányba, illetve számos törvénybe ütköző, botrányokkal terhes magánakciójának csak 1973-ban szakadt vége. Amikor Gerald Ford alelnök – aki egy évvel később a Watergate botrányba belebukott Richard Nixont követte az elnöki székben –, valamint a Kongresszus anonim bejelentésekből arra a következtetésre jutott, hogy valami nagyon nincs rendben a hírszerző szervezetnél, a CIA igazgatója, Richard Helms, a kongresszusi vizsgálat lehetőségétől megrémülve azonnal kiadta a parancsot az összes terhelő dokumentum megsemmisítésére.
A vizsgálat során a CIA mindent elkövetett az MKUltra nyomainak eltüntetésére, és saját felelősségének negligálására is. A Frank Church vezette szenátusi vizsgálóbizottság 1975-ben elkezdett nyomozása így többnyire csak a sötétben tapogatózhatott. Azt a néhány dokumentumot, amelyek a vizsgálat során 1977-ben előkerültek
viszont nemzetbiztonsági érdekből azonnal titkosították, és ezek még ma sem betekinthetők.
Az MKUltra szövevényes és számtalan bűncselekménnyel terhelt ügyében végül senkit sem vontak felelősségre.
Frank Olson családja 750 ezer dollárt kapott a CIA-tól csakúgy, mint néhány más áldozat hozzátartozója, akikkel peren kívül állapodtak meg. Azt, hogy mi minden történhetett még a botrányos akció, az MKUltra fedőneve alatt, talán már sohasem fogjuk megtudni.