Csontjai fedték fel a rituálisan feláldozott mocsárember titkos életét

A Vittrup férfi koponyája összetört, amikor agyonlőtték

A Vittrup-emberként ismert kőkorszaki embert 1915-ben fedezték fel tőzegvágók, a betakarítás közepette. Meggyilkolása a szakemberek szerint egy rituális áldozat része lehetett, ami valamikor Krisztus előtt 3300 és 3100 között történt, a helyi Funnelbeaker kultúra csúcspontján.

A mocsárember titkait kutatták

A régészek most megtalálták az eddigi legerősebb bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy nem itt kezdődött az élete. A szakemberek egy eurázsiai mezolitikus és neolitikus génállományt vizsgáló tanulmányból kapták az első utalást arra, hogy 

a Vittrup-ember idegen lehetett Dániában. 

Ebből kiderült, hogy a mocsárember DNS-e különbözik a térségben talált többi korabeli csontvázétól, ami Anders Fischer, a svédországi Göteborgi Egyetem régészét és kollégáit további vizsgálatokra sarkallta.

A csapat most feltárta ennek a szerencsétlenül járt embernek az élettörténetét: a modern és a hagyományos régészeti módszereket ötvözve úgymond „kiolvasta” a csontjaiba írt történetet.

Egy másik mocsárember: a tollundi férfi a legszebb természetesen konzerválódott mocsári múmialelet; feje és arca úgy hat, mintha csak aludna
Fotó: Wikimedia Commons

Gyakran megdöbbentő, hogy egy ember maradványai mennyi mindent elárulnak az életéről 

– mondták a kutatók a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A vittrupi férfi csontjai a skandináv tengerparton fekvő szülőhelyétől a harminc-negyven évvel későbbi, dániai szörnyű haláláig tartó útról mesélnek.

A maradványok között megtalálható a Vittrup-ember jobb bokacsontja, a bal alsó lábszárcsontja, egy töredékes koponya és egy állkapocscsont. A csontok feltételezhetően egyetlen embertől származnak, mivel az általános megjelenésükben, valamint a radiokarbon- és stabil izotópelemzésben mutatkozó hasonlóságok miatt. Ezek a részletek a Vittrup-ember utazásának történetét is kódolják.

A fogzománcában kimutatott izotópok és a csontjaiban található fehérjék elárulják, hogy tengerparti vadászó-gyűjtögető családban élt,

gyermekkorában tengeri emlősöket és halakat evett a hideg, északi éghajlaton, ami a Skandináv-félszigetről származó stroncium-, szén- és oxigénizotópokat örökre nyomot hagyott a fogaiban.

 

Erőszakos módon fojtották egy mocsárba

A kutatócsoport jelentős hasonlóságot talált a férfi DNS-e és a norvégiai, valamint a svédországi mezolitikus kori emberek között, ami tovább erősítette a származását.

Talán soha nem fogjuk megtudni, miért hagyta el ezeket a partokat, hogy csatlakozzon egy több száz vagy akár ezer kilométerre otthonától lévő társadalomhoz

 – magyarázták a szakemberek. – Csak azt tudjuk, hogy az útja nem végződött jól.

A Vittrup-férfi koponyája összetört, amikor agyonlőtték
Fotó: Stephen Freiheit/Fischer et al., PLOS One, 2024

A férfi étrendje késő tizenéves korában átállt a farmokon termesztett ételekre, például juhra és kecskére, amit most már a molekuláris markerekből ismerünk, amelyeket a kutatók a fogaiba és csontjaiba ágyazva találtak.

Ahogy a szakemberek a PLOS ONE tudományos szaklapban emlékeztettek, a Funnelbeaker kultúra volt a legészakibb földművelést és állattartást folytató csoport. 

Bár végül ők mutatták be ezeket a technikákat az északabbra élő vadászó-gyűjtögető népeknek, úgy tűnik, hogy a Vittrup-ember még azelőtt csatlakozott ehhez a mezőgazdasági társadalomhoz földművesként, hogy ezek a módszerek elterjedtek volna a hazájában. A tudósok nem biztosak abban, hogy ez az egyirányú ingázás kényszerű vagy önkéntes volt, mivel sem a halálának a módja, sem az életmódja nem árul el sokat a társadalmi helyzetéről. De sok magyarázat lehetséges az életmód és a földrajz ilyen drasztikus változására. 

A kutatók szerint talán bevándorló vagy kereskedő lehetett, aki a helyi társadalom többi tagjával azonos társadalmi státuszba integrálódott.

Az is lehetett, hogy fogoly vagy rabszolga volt, aki munkaerőt és esetleg tengerészeti ismereteket biztosított. Az erőszakos halál, majd a rituális mocsárba dobás abban az időben Dániában gyakorinak számított, függetlenül az illető társadalmi státuszától. A szerzők úgy vélik, „nyilvánvalóan ilyen kétes megtiszteltetésben részesítették a nem helyi származású személyeket is”.