Ez a felkelés volt a magyar történelem egyik legnagyobb lázadása

Dózsa György kivégzése, Matthäus Merian metszetén

Ötszáztíz éve, 1514. április 24-én iktatta be Bakócz Tamás esztergomi érsek a török ellen induló keresztes had parancsnoki tisztébe a köznemesi származású Dózsa György székely hadnagyot. A zászló alá gyülekező, főként parasztokból álló sereg a török helyett végül földesurai ellen indult, és kitört a magyar történelem legnagyobb parasztlázadása, a Dózsa-felkelés.

Dózsa Budáról dél felé indult

A jobbágysorból származó, 1442-ben született Bakócz Tamás szédületes egyházi pályát futott be, 1513-ban - első és mindeddig utolsó magyarként – még a pápaválasztás komoly esélyese is volt. 

Ellenfelei összefogása miatt azonban az utolsó pillanatban kudarcot vallott, 1514 márciusában betegen és csalódottan, „csak” pápai legátusként tért haza, kezében a török elleni keresztes háborúra felhívó bullával.

A bulla kihirdetése után nagy tömeg sereglett össze Budán, a keresztes had parancsnokának 1514. április 24-én a török elleni harcokban már kitűnt Dózsa György székely köznemes hadnagyot tették meg, akinek előéletéről keveset tudunk. Az ország több pontján kijelölt táborokba egész tavasszal özönlöttek az emberek, akik között volt jobbágy, hajdú, városi polgár és még számos közrendű ember, 

sokan közülük bűnbocsánatban reménykedtek, de sokan a feudális kötöttségektől akartak szabadulni.

A Dózsa-féle parasztháború 510 éve kezdődött; Madarász Viktor: Dózsa népe című képén (1868)
Fotó: Wikimedia Commons/Madarász Viktor:

Május közepén már 30 ezernél többen álltak fegyverben, ellátásuk, élelmezésük azonban nem volt megoldott, s a betakarítás közeledtével a nemesek erőszakkal igyekeztek elejét venni annak, hogy birtokaikról a parasztok távozzanak. Egyre gyakoribbak lettek az összetűzések a keresztesek és a nemesek között, így Bakócz május 13-án leállította a toborzást.

Dózsa néhány nappal korábban indult folyamatosan gyarapodó seregével Budáról dél felé. Előőrsein május 23-án rajtaütöttek Báthori István temesi vajda hadai, válaszul másnap Dózsa bevette a nagylaki várat és a győzelmet ünneplő urak közül többet karóba húzatott. Ezzel lényegében törvényen kívül helyezte magát, s a török helyett a földesurak ellen fordult. Bakócz - ezekről az eseményekről még mit sem tudva - ugyancsak május 24-én megtiltotta a hadjárat folytatását, de a II. Ulászló király által is megerősített parancs csak olajat öntött a tűzre.

 A parasztok úgy érezték, az urak akadályozzák a török elleni harcot, meg akarják fosztani őket a kilátásba helyezett bűnbocsánattól. Elkeseredésüknek más oka is volt: Magyarországon akkor már rendkívül nagy társadalmi feszültségek halmozódtak fel, a jobbágyok helyzete fokozatosan romlott, életszínvonaluk folyamatosan csökkent, a nemesség megnehezítette szabad költözésüket, igyekezett elzárni előttük a felemelkedés lehetőségét, mezővárosba költözésüket.

 

Dózsát megőrizte a népi emlékezet

Dózsa serege nem oszlott fel, sőt a király és a szent kereszt nevében sorra foglalta el a városokat: Csanádot, Aradot, Világost, Lippát és Solymost, majd Temesvár ellen vonult. A főerőkkel Szapolyai János erdélyi vajda vette fel a küzdelmet, és július 15-én Temesvár alatt szétverte a parasztsereget. Az alvezérek itt-ott még folytatták a harcot, de októberre a felkelést végleg elfojtották.

 A lázadást megtorlás követte, da halállal csak a „főbűnösök” lakoltak, mert a szorgos paraszti kezekre nagy szükség volt a betakarításkor. 

Dózsát, aki a temesvári csatában vezértársaival együtt fogságba esett, elrettentési céllal elképesztő kegyetlenséggel végezték ki. A parasztháború után néhány hónappal, 1514 októberére készült el a nemesség előjogait megfogalmazó Werbőczy-féle Hármaskönyv, a Tripartitum, amely törvényerőre nem emelkedett ugyan, de 1848-ig a magyar jogszolgáltatás alapja maradt.

Dózsa György kivégzése, Matthäus Merian metszetén
Fotó: Wikimedia Commons/Matthäus Merian

A parasztháború megítélése sokat változott az idők során.

 A konzervatív-nemesi szemléletű történetírás hosszú évszázadokon át kizárólag a lázadók által elkövetett kegyetlenségeket hangsúlyozta, a jobbágyok nyomorát, az urak felelősségét elhallgatta vagy tagadta. Az 1950-es évektől az osztályharcos történelmi szemlélet az ellenkező végletbe esett, csakis az elnyomóik ellen fegyvert fogó parasztok dicső tetteit hangsúlyozta.

Magát Dózsát megőrizte a népi emlékezet, de ábrázolása a művészetben, történetírásban szélsőséges maradt, alakját aktuálpolitikai célokra is kisajátították. 

Állították be közönséges haramiának és gyilkosnak, vitéz, de mérhetetlenül becsvágyó katonának, a másik oldalról honvédő hősnek, az elnyomás ellen lázadó népvezérnek, tudatos forradalmárnak, történelmi példaképnek. Az elmúlt évtizedekben viszonylag kevés szó esett róla, noha számos intézmény van róla elnevezve, alig van olyan település, amelynek valamely utcája, tere ne viselné nevét. Emlékét köztéri szobrok tucatjai őrzik, Eötvös József regényt, Ady, Petőfi és Juhász Gyula verset, Jókai és Illyés Gyula drámát, Erkel Ferenc operát írt róla, az évtizedekig használt 20 forintos bankjegyre az ő arcképe került.

 

(MTVA Sajtóarchívum)